Eldöntik már a csillagok az égen,
Fogamzáskor,hogy milyen lesz az énem.
Bölcs leszek vagy tehetetlen
Ők ekkor döntenek helyettem.
Kötődök folyvást, mit az élet hoz,
Előbb egy szívhez, köldökzsinórhoz,
Majd két emlőhöz, mely éltet.
Utóbb sóhoz, kenyérhez,
Mikor az első lépést megteszem,
Eldöntik, merre menjek, merre nem,
Fejemben nem látott gondolat,
Egy csalafinta mozdulat,
S a szemem másfelé kutat.
Az első döntésem született,
Mit mindenki kinevetett,
– Totty, a földre csöppenek –
Sírok szívből egy keveset,
Kigúnyolták első döntésemet.
Felállnék, de felemelnek,
Ettől elkényelmesedek,
S egy darabig fel sem állok
Csak hosszú lábakat látok
Döntésképtelenné válok.
Kezdődik előröl minden,
Jön a sok nem értem,
Én őket, ők engem,
Minden más, mint előző életemben,
Pedig emlékszem, és akarom elmondani.
Nevetnek rajta, nem hiszik,
Már senki nem emlékszik,
Hogy egy másik világ is létezik.
Már mindenki úgy felelt,
Ahogy újra varázsolta a környezet.
És mindenki dönt: az óvoda, az iskola,
Az apuka, az anyuka,
A nagypapa s a nagymama
A szomszéd, az állam, vagy micsoda,
Kinek mi jó ö főként tudja.
De előbb utóbb kiderül
Mikor már végre sikerül
Titokban önállóan dönteni
Mikor már nem érdekel senki
Szeretnék én, én lenni.
Ekkor mindenki maglepett!
Hová lett a kis gyerek?
Saját kudarcként éli meg,
Hogy gyermekből felnőtt lett.
S valami csoda folytán, sorsáról dönthetett.
Kezdődik minden megint.
Élet adta pofon int:
Ez zsákutca megállj!
Egy belső hang kiabál,
Melyhez újfent kötődöm,
Mint a földhöz melyen élek
Testhez melyben él a lélek,
Kötődök a csillagokhoz,
Teremtőhöz, a folyóhoz
Mert víz, melyben kezdődött a létem.
Mehetek újra vissza a kereszthez dönteni.
Zsákom, mit cipelek nehéz, már teli,
És új úton új felé indulok,
Felhők közt derengnek csillagok,
Szemem rájuk felragyog
Mind ismerős
Fogamzásomnál döntöttek ők,
Ki és milyen legyek.
Megint ők segítenek,
Én ismét rájuk hallgatok.
Megtörten feléjük indulok,
Megláttam azt mely úgy ragyog,
S mutat egy jobb utat
Elindulok féktelen.
Ellőttem áll a végtelen.
Megtaláltam lényegem,
A gyümölcsöm, az otthonom.
Egy élet oltalom:
A bölcsőm és a koporsóm.
1 hozzászólás
Igen, sokszor érzi úgy az ember, hogy folyton helyette döntenek. De hiszem, s tudom, ha mást akarsz, nehezen ugyan, de kiléphetsz e mókuskerékből!
Hatalmas erő kell hozzá, de nem reménytelen.
A Te felfogásodban viszont a vers remekül érzékelteti a kiszolgáltatottságot.