Valaki mindig hiányzik,
lehet, hogy végleg elment,
vagy csak éppen most
valahol máshol és ha
megunta érkezik, kopogtat.
Beengedem, hiszen ismerős.
Tudja hány cukorral
iszom a kávét,
látta az első ősz hajszálaimat
és utálja ha dohányzom.
Hát rágyújtok, mélyet,
tüdőm csúcsáig hatolót
szippantok cigarettámba
és önelégülten kifújom
a füstöt.
Holnap újra hiányozni fog.
Harminc fenyőcsemetét
ültettem a kertbe.
Sűrű bolyhos gyökereik
majd ha megtapadnak
a pihent földben, nem sejtik
mennyire késő lesz
észrevenni, hogy örökre
itt kell maradjanak.
Útrakelek akkor szó nélkül
becsukom rájuk a
nyikorgó kaput és ágaik
földig hajolnak,
amikor visszatérek.
2 hozzászólás
Nekem tetszett! Na meg a “kávé” megemlítéséért külön dicséretet kapsz! 😉
Negyszer olvastam el a versed, es nem ertem…annyira szeretnem tudni, hogy miröl szol…elmeseled? Ha ez harom külön resz lenne, akkor mindegyik önmagaban mond valamit. De igy egymas utan, nem tudom összerakni, hogy mi a kapcsolat…segits…