Elmennék messze, ha nem marasztalnának a hegyek,
üldöz a sorsom bizonytalanság gyötri lelkemet.
Érzem, hogy kifut lábam alól a drága anyaföld,
síratják sorsom a sötét esőfehők odafönn.
Egy hajókoffer várakozik eljött a pillanat,
elmenjek mégis a kivándorlók sorsát válasszam.
Idegen földdel nem cserélhetem fel az otthont
maradok inkább, hol szép tájak fenyvesek s a folyók.
A barátaim s megerősítik bennem a hitet,
engem már többé semmi nem tántoríthat el innen.
Ez az én hazám, hol alászáll a köd a szép tájra,
hol a fenyvesek égbenyúlva makacsul helytállnak.
6 hozzászólás
Elhagyni a hazát, mindig nehéz. Bárcsak erre gondolni sem kellene. Sokan, sajnos csomagolnak, és egyre többen.
Versedről nagyanyám vasból készült hajókoffere jut az eszembe, ami még mindig fent van a padláson. Egy életet akart egy rokon belepakolni…
Selanne
Köszönöm szépen,kedves Selanne,nagyon nehéz elhagyni a hazát,sajnos egyre többen csomagolnak,ez volt a célom nekem is,hogy ráébresszem azokat,akik menni akarnak,mit hagynak itt,sokszor csalfa álmokért,engem is egy hajókofferinspirált, városunkb egyik kávézójában fedeztem fel,amikor helyet foglaltunk ott,asztalként szolgált,Nagymamád hajókoffere is mesélhetne sokat,biztos sok mindent átélt,egy életet s mi maradt volna belőle,erre nincs válasz,jó.hogy meggondolták magukat.
Szeretettel,Jóska
Kedves Jóska!
Szeretettel gratulálok az őszinte vallomáshoz.
Üdvözlettel: Gy.
Köszönöm szépen a gratulációt,örülök,hogy tetszett a vers.
Üdvözlettel,Jóska
Nagyon szép ez a vallomásod kedves Joco !
Őszinte, nyílt és tiszta, ezért is tetszett!
Szeretettel: Zsu
Köszönöm szépen,kedves Zsu,igen,másképp nem írhatok a szülőföldről,örülök,hogy tetszett Neked a vallomásom.
Szeretettel,Jóska