Végtelen

Te voltál, s leszel, s vagy,
szivárvány a virágok között.
Áldott csók, a borostyánok fölött.

Végtelen szerelem, végtelen
vágy, életemben minden perc, kárhozás.
Veled mindennap egy találkozás.

Koszorút fontam neked,
kék, lila, sárga színeket festettem az égre,
néztük együtt, a hóesésben.

Karjaidban végtelen, szemeidben esztelen.
Bánatom, s tavaszom, halálom, s vígságom,
ma öledbe borul, s lassan elhalkul.

Felveszem, táskám, s eldobom szívem,
hangosan fúj a szél, itt keleten.
Pillantások összege, ma elballagok félszegen,

Zongora dallama, újra selymek illata,
Te voltál, s maradsz, kiért meghalni
felér egy nyárral, s minden szerelmes vallomással.

Virágok között, itt maradnék veled,
elhajszol az idő, s egy fekete őr,
ki ha tőr, elrepít innen keletről.

Szerelmem végtelen, halálon túli
érzelem, elsöprő irgalom, s
csókodban élek én, egy sírhalmon.