Zúgolódunk, pöshedt ágyakban
Forgolódunk,
Szúrkáljuk egymás idegeit,
Kifeszítjük egy-más világ
Tüdeit.
Miért kínzod magad,
Miért feszíted agyad másokért,
Már sok „értéktelenbe”,
Szívedből miért adsz,
Ha ők néha rádhánnyák:
Egy jó szóra se méltatsz?
Akkor nem veszik észre,
Ha nékem az E-mély hangja kéne,
Talán elég az, ha én látom,
Mikor szívemben,
Gomolyokban állom.
1 hozzászólás
Már olvastam a Rendhagyódat is, de ez nekem jobban tetszik… Remek lett! Egy ideje nem alszom túl jól a telihold miatt, úgyhogy – Zúgolódunk, pöshedt ágyakban
Forgolódunk – átérzem… jó nem csak fizikálisan 🙂 Nekem valahogy az jön át a monitoron keresztül, hogy ez egy elkeseredett karrierista vers. Bocs ha tévedek! 🙂
Valami olyasmi, amit mások nem ismernek el és hiába küzdesz nem jutsz feljebb.
Bármit is éreztél, Gratula!