Péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya színész, énekes. Egy végtelenül tehetséges, tüneményes, kedves, visszahúzodó, alázatosan szerény csillag-egyénisége a magyar kultúrának, és színész-szakmának, aki nem kérkedett, nem vágott fel, aki önmaga tudott és bírt maradni egy olyan exibicionisa, kérkedő, felszínes, hazug, nonszensz, abszurd Világban is, melyben élnie rendeltetett. A sors, és benne az Élet mindig Igazságtalan, és kegyetlen azokkal, akik többre, boldogabbra volnának méltók. Anno a közösségi médiában volt szerencsém kicsit elbeszélgetni ezzel a kivételes hölggyel, és kicsit újból embernek érezhettem magam általa. Drága Kátya! Nyugodj Békében!
A Gimiben halálosan belevoltam zúgva egy Kriszta nevezetű szenzációsan vagány, provokatív, álomszép lányba, aki csupán fogadásból a rövid, mézszőke haját lilára festette csakhogy a legtöbb csajnál azonnal bevágódhasson, és tudhatott valamit, mert a többi lány szinte azonnal barátkozni kezdett vele, amikor 10-dkes korunkban váratlanul odakerült mihozzánk. Később leérettségiztünk, és az érettségi banketten szerettem volna neki szerelmi vallomást tenni, ami megint csak meghiúsult, mert részeg lett, akár egy kis csacsi, és kötekedő. Később egyetemisták lettünk; igaz ő az Államigazgatási Főiskolán, míg én a Bölcsészeten próbálgattam szárnyaimat. A Déli pályaudvar sarkán találkoztunk. Kriszta a nyolcadik hónapban járt, és később fantasztikus talpraesett kisfiúcskát szült. Akkor mondtam el neki, hogy nagyon szerelmes voltam ám belé, mire ő nagyon meglepődött, és szinte vádolva kérdezte, hogy miért nem mondtam meg neki soha. Később amikor apám meghalt infarktusban megígérte, hogy meglátogatnak a fiával, s miközben egymás után számoltam nyáron a napokat valami miatt késett a személyes találkozó. Hogy miért hiúsult meg? Szinte még ma sem érthetem!
Imádott anyai nagyanyám rendkívüli, különleges, makacs, a jég hátán is megélő túlélő asszonyság, aki bizony-bizony nem gyakorta, de előfordult, hogy elsózta jócskán a finom fasírt húspogácsáit, és ilyen esetekben bizony az ember nem győzött elégszer folyadékot venni magához, ha túl akarta élni az ebédet; persze istenien főzött-sütött, nem arról van szó, csak - amint azt gyakorta mondogatta -, eljárt felette az Idő. Azt éreztem, hogy egy kicsit ironikus, cinikus, megkeseredett emberré lett, aki rengeteg embertársán segített, viszont rajta már csupán alig-alig, s míg engem a munka becsületére igyekezett nevelni, addig én egyre kevésbé hittem a befektetett kemény munkában, hiszen folyamatosan azt kellett, hogy tapasztaljam, hogy nem vagyok későbbi munkahelyemen sem megbecsülve.
Vannak sajnos olyan híres emberek, akiket szó szerint megfertőzött a Celeb-kultúra etikátlan, flegma arroganciája. Csakhogy egy példát említsek. Egyik Színházak éjszakájára elkísért édesanyám is, aki - bár nem egy tipikus színházrajongó -, mégis érdeklődő kíváncsisággal szereti tudni a dolgokat, melyek környezetében megtörténnek. Elég az hozzá, hogy bementünk a Thália színházba, és miután egy bizonyos fiatal, és nagyon tehetséges színésznőhöz jöttünk kicsit talán mindketten elfogódottan abban reménykedtünk naiv-gyerekesen, hogy a korombeli művésznő majd vált velünk egy-két kedves-közvetlen baráti szót. Ehelyett határozottan közölte, hogy sajnos az nem fog összejönni, és éppen csak annyira futotta, hogy átadjam a neki szánt ajándék-macit és néhány rajongói levelet. Mindvégig figyeltem a viselkedését, és titkos nonverbális jeleit; abban a pillanatban, hogy édesanyám kicsit erélyesebb határozottsággal lépett fel a színésznő azonnal egy hátráló, védekező pozíciót tett, mint aki szabályosan megfélemlítve érezheti magát, és mindenképp azonnal szabadulni vágyna a kínos helyezetből. Azóta a színésznőnek érdekes módon sikeres férje lett és egy gyönyörűséges kisfia! Amit őszintén sajnálok az az, hogy az interjúk, podcastok során kedves-közetlennek tűnt, miközben talán mindig is a megközelíthetetlenség nimbusza vette őt körbe!
Az igazság az, hogy szándékosan nem mentem el a Diploma-osztó Ünnepség néven emlegetett eseményre az ELTE-BTK-n. Több szmélyes tényező is közrejátszott természetesen, mégis sokkal inkább saját önző, kendőtlen makacsságom lehetett az, illetve a rettegés a nyilvános megszégyenítéstől, ami arra késztetett, hogy távol maradjak. Szokás szerint szőrszálhasogató, és notórius apám állandóan rágta a fülemet, miszrint: egy jó kis buliról maradok le, ami hozzátartozik a nagybetűs Élethez, én mégis mást szerettem volna. Beleszerettem a csoporttársamba, és olyan jó lett volna, ha a diploma után, mint újdonsült férj-feleség kiléphettünk volna az élet kapuján, de sajnos nem így lett, mert az illető hölgy közölte, hogy neki rendes anyagi egzisztenciára van szüksége és nem egy Csóró tanár-jelöltre, akit kidobott a felsőoktatási Rendszer! Így történt, hogy úgy vettem át a diplomámat, mint egy szánalmas lúzer-senkiházi, besúrranó Hobbit-tolvaj, és mikor a titkárnő gratulált és kezet rázott velem kínzó erőfeszítésembe került, hogy visszatartsam krokodilus-könnyeimet. Nem így képzeltem ezt az egészet! Hiszen eredetileg a Színművészeti dramaturg, és filmkészítő műhelyórái lettek volna az eredeti cél, de hát hajlamos vagyok azzal áltatni magamat, hogy talán majd egyszer egy másik életben, legközelebb...
@kankalin Nem tudok szavakkal reagálni. De érzem...ahogy leírtad
@tasnadi-rita Nekünk is az volt. 93 évesen halt meg, addig itt volt velünk, erősített bennünket. Nekem olyan volt, mint a nagyanyám. Mindenki tisztelte, szerette. Tele volt pozitív életszemlélettel, pedig bőven lett volna oka sírni. Sokat tanultam tőle életigenlésből és azt hiszem, ezt mindannyiunk nevében elmondhatom.
@kankalin Megnyitottam Kata oldalát, és egy kereszt fogadott. Ez nagyon megrázó...
Válasz Kankalin (2014-10-24 22:02:01) üzenetére:
Köszönöm kedves-szép szavaidért, s a jó kívánságért, hogy még sok... Az most igen nehezen megy, mert "felújították" a számítógépemet, amin alig találom meg a fontos helyeket, hogy simán tudjak rajta dolgozni, addig pl. egy kötet borítója egy-két órába telt, a napokban meg egy teljes napot vett igénybe, de úgy, hogy bizonyos végső munkálatot el se tudtam rajta végezni... Ilyen téren "tudós" unokám a napokban jött haza - Németországból, aki a gépemmel már összefüggést kötött régebben, s lehet, hogy még a távlatokban is segítségemre lesz, ugyanis Bpesten lakik. De le is jön, ha nem sikerül a távsegítség.
Szóval Te láttad, én pedig csak most szereztem róla tudomást.
Még egyszer szeretettel köszönöm, hogy meglátogattál:
Kata
Válasz Finta Kata (2014-10-23 23:16:53) üzenetére:
Szia Kata! 
Az élet ilyen váratlan szépségei segítenek abban, hogy a gondokat könnyebben viseljük. Én is megkerestem műveid az említett helyen (már régebben is). Egészen biztosan állítom, hogy megérdemled a sikereket. Szívből gratulálok. Az élet így számomra is szép lett, mert örülök annak, hogy mindezeket megtudhattam rólad. Ha nem lennék itt, akkor bizony szegényebb lennék.
További jó egészséget kívánok, és szülessen sok-sok alkotás a neved alatt!
Szeretettel: Kankalin
Válasz hundido (2014-10-24 18:49:22) üzenetére:
Kedves szavainak szívből örültem. Igen, vannak az életnek szépségei is.
Köszönöm, hogy megkerested.
Válasz Finta Kata (2014-10-23 23:16:53) üzenetére:
Kedves Kata!
Beírtam a neved és megtaláltam, amit Rólad írtak. Szívmelengető az ilyen. Gratulálok, és Veled örülök! Olyan jó örülni, és főleg, ha van kivel/ kikkel megosztani. Az ilyen "apró" örömcseppek erősítenek minket abban: hogy az élet igenis Szép!
Mostanában több gondom akadt, ami súlyosan érintett. De ma olyan meglepetés ért, hogy elhiszem: "Az élet igenis szép", s ezt megosztom Veletek.
Az interneten jártam, beütöttem a nevem. Nem akartam hinni a szememnek, majd' egy egész oldal a munkásságomról szól, többször ismétlik: "Legtermékenyebb balassagyarmati író: Finta Kata." Éééén? A város honlapjának vezetője állíthatta össze, mivel már többször kért tőlem anyagot.
Több kötetet felsoroltak és a teljes egészében olvashatók; a mek-nél megjelentek is láthatók.
Legjobban annak örülök, hogy apukámnak a hozzám írott rövid versét kitették, hiszen munkáim közt sokszor megemlékeztem róla, s az ő korabeli elrongyolódott verseskötetét átszerkesztve betűpontossággal is föltettem.
Mindez olyan meglepetés volt számra, hogy szóhoz se tudok jutni.
Üssétek be a nevemet, örüljetek velem, csemegézzetek benne, akit érdekel, s ideje jut rám.
Válasz Kankalin (2014-10-14 21:23:30) üzenetére:
Igaz, valóban jó lenne többször is írni ide, és nem is tudom, nekem hogy jutott eszembe, hogy van egy ilyen témánk Probléma, nehézség van bőven az életben (nagycsaládos anyukaként érzem bizony...), és érdemes figyelni az apró, vagy aprónak tűnő szépségekre... Nekem többnyire a gyerekeim, a gyerekek okozzák a legtöbb örömteli, mosolygós pillanatot
Tegnap, fényképnézegetés közben aranyosat mosolygott a lányka, miután rájött, hogy mit is mondott valójában :))) Szereti az iskolát, de jó volt kicsit nosztalgiázni az ovis képeken És jólesik, hogy örülsz az örömömnek!
Válasz Zágonyi Mónika (2014-10-14 19:35:27) üzenetére:
Tudod miért örültem annak, amit megosztottál? Két oka van. Az egyik, hogy már el is feledtem, hogy van ilyen fórumtéma. A másik nem más, mint az, hogy örülök örömödnek.
Kénytelen voltam bejegyzésed alapján átértékelni dolgokat. Én is szólhatnék itt néhanapján.
Utolsó post: Filmek Legújabb tagunk: Yoco Legutóbbi bejegyzések Olvasatlan hozzászólások
