Történetünk

hehehe

*******************************************************************

Dermedt csend volt csupán a válasz...hosszú hallgatás után elköszöntek egymástól és imára kulcsolt kézzel várták a halált...

2007.02.23-ik napjára virradva 3 sátorozó miután összecsomagolt, haza indult a közeli erdőből.Rossz ösvényt választva eltévedtek.Ekkor bukkantak egy tömegsírra,mely friss holttestekkel teleszórva,fekete mélységként tátongott az egyik tisztás közepén...

*******************************************************************

Válasz Zemy (2007-02-21 16:06:53) hozzászólására:

Ah, annál jobb, minél többen írjuk, hogy jobban pörögjön és legyen értelme is a dolognak 😀

Csak lépdeltek előre, persze erőltetett tempóban. A lányokon már látszott, hogy nem szoktak hozzá a nagyobb sétákhoz... Egyikük sem szólt semmit, csak Dávid köszörülgette a torkát néha. Kissé kínos is volt ez a csönd, de túl sokkolóak voltak az addig történtek. Szemük állandóan a fák sűrűjét pásztázta, fülük figyelt a legapróbb neszre is, és görcsösen szorongattak valamilyen botot, Dávid pedig késének élével játszott. Alexa két-háromszor szóra is nyitotta száját, de végül mégsem mondott semmit. Aztán az erdő ritkulni kezdett, és egy fényes kis ligetbe értek. A levegőt kellemesen friss illat, a természet üde illata lengte be, és a felkelő nap ferde sugarai kristályosan szűrődek át a magányos tölgy- és eperfák lombjain. A hely valósággal elfeledtetett velük minden gondot, mert ilyen szépet rég nem láttak. Szinte szokatlan volt, hogy az út szélén nincsen talicskából kiszórt szemétkupac vagy építési törmelék, a fa koronájában meg beakadt nejlonzacskó. Olyan érintetlennek, természetesnek tűnt... Az erdő megint sűrűsödött, és egy domb után megpillantották egy kis település fakapuit. A kapu két oldalán kis kunyhók, mögötte téglás kőfal. Megtorpantak, aztán mégis odamentek. A bal oldali viskó ablakán nagy csörömpölés után egy bozontos, nagyszakállas fej nézett ki feléjük. Még egy kis csörömpölés, majd a deszkaajtó nagy erővel vágódott ki, rajta meg a bozontos férfi, az őr esett át. Septiben fölkapott láncingje és rozsdafoltos sisakja csak úgy zörgött rajta. Kerek szemekkel bambult a jövevényekre, arcának látható felületét kisimította a nagy elképedés. A fiatalok, hiába zombikon meg valami gonosz tündér átkain verekedték át magukat, ezen a furcsa szerzeten legalább annyira meglepődtek, mint Rigordon.
- Itt mindenki megőrült! Mindenki! - sivított Dorina, Krisznek úgy kellett befognia a száját. A páncélos váratlanul megszólalt:
- Én nem tudum, ki űrült, de az hölgy biztossan - mondta, és nézett tovább ugyanolyan birkaszemekkel.
- Kérem - szólt Dávid udvariasan -, minket egy erdőben élő ember küldött ide a városba... vagy legalábbis a folyópartra.
Az őr nézett még maga elé kicsit, erősen vakarta a fejét, mintha attól hamarabb megértené, mit mondott Dávid.
- Mifíle ember... az erdűben? Ott senki sem lakhatik. Mindenfíle rabolók mög ördögi lények vonnak ottan.
- Azt vettük észre... - vágott közbe Krisz.
- Egy nagy fűzfát keresünk a folyó partján - mondta Dávid.
- Hmm - a kócos őr megint sokat nézett, mire szólt. - Fűz? Fűz az von sok, sok-sok az parton. De von egy, ami fölötte öreg. Órra - és balra mutatott a városfal mentén.
- Hát akkor köszönjük is - mondta Vivi, és mézesen mosolygott -, akkor mi, ha megbocsát, elmennénk arrafele...
Ahogy kimondta, mindannyian oldalazni kezdtek bal felé. Az őr azonban rosszallóan hümmögött.
- Nüm úgyan von az, hogy tik elmönetek. Akár, tik vagytok... kémek! Furcsa ám szótok, és ruhátok sem innen voló! - azzal úgy markolta meg Dávid karját, hogy az mozdítani sem bírta. Az alacsony férfiból nem néztek volna ki ekkora erőt, a nála két fejjel magasabb és vagy másfélszer szélesebb fiú nem bírt vele. Az meg bekiáltott a kapun:
- Andros! Geiza! Többik! Fogvás von! - Aztán feléjük fordult. - Mink Moros város birajához menk. Az mojd dönt felőltek.

Válasz Crystalheart (2007-02-10 22:02:54) hozzászólására:

Ok, te jössz!! Utánad írok.

Válasz The Kinslayer (2007-02-08 22:34:40) hozzászólására:

Én folytathatnám, de nem akarok BLOGOT csinálni 😀 Jerünk, valaki! 😀

Valaki írjon Crystalheart-en és rajtam kívül! 🙂
Lassan elfelejtem a történetet... Fel kéne élénkíteni!

Rövidesen másik oldalról még egy, és még egy... Nem bírta tartani magát, és kicsúszott alóla a talaj.
- Lányok! . kiabálta kétségbeesetten. - Lányok, segítsetek!
Tenyérrel a földre esett. Ujjaival valami hideget és simát tapintott: Dávid vadászkése volt az. Nem habozott, fölkapta és vakon csapkodni kezdte a lábát szorongató végtagokat. Azok rándultak párat, eresztettek a szoratásból, de csak még vadabbá váltak.
Akkor ért oda Vivien.
- Úristen, mi ez...? - szörnyülködött.
- Csak segíts! Üsd ezeket... valamivel!
A lány felkapott gyorsan egy botot, és tőle telhetően ütötte-vágta Krisz körül a földet. A fiú végre kiszabadult - és a hangok, a nyöszörgések megint megütötték fülét. Nagyon közelről jött. A többi lány is odaért, és egy-egy bottal kezükben, de félve hadakoztak. Krisz gondolkodás nélkül a hang irányába rohant - hármat sem lépett, és felbukott valami puhában. Egy vonagló testre talált, amit vagy tíz földből kinyúló csontos, aszott kéz szorít le a földre, a feje már nem is látszott a rothadó-száradó testdarabok tömkelegétől.
- Dávid! - kiáltotta, majd mellé térdelt és az éles késsel végigvágta a másik fiú egyik oldalán a karokat. Azok szintén megrándultak, és Dávid arca szabaddá vált.
- Te vagy, Krisz! Ments... meg! Ááá...! - nyögte az kétségbeesetten. A sötétben nem látszott, milyen rettent arccal nézett, de hangján szívszorongatóan hallatszott a halálfélelem fagyos szele. Krisz ijesztőbbet el sem tudott képzelni, mint pont Dávidtól hallani ilyen hangsúlyt. Ő azonban egy pillanatra sem állt meg a kaszabolással, és közben Dávidot biztatta.
- Ne aggódj, elbánok ezekkel a retkes koporsótöltelékekkel!
Nagyot rántott Dávid szabad karján, és kihúzta őt a tapogató ujjpercek közül. És mikor a karok nem éreztek már testet, akit lehúzhatnának, kijjebb emelkedtek. Lassan még egy-egy kar, foszló fejek törtek a felszínre.
- Gyere haver! Tűnjünk el!
Dávidot a vállán próbálta hozni, de ha az a valóságos hegy maga nem tudott volna kicsit még járni, nem bírta volna. Rögtön az út mellett voltak, csak most vette észre. A lányok már odafutottak és ijedten figyelték a szürke erdőt.
Szürke - a nagy izgalomban észre sem vették, hogy világosodott. Az öreg fák közt maguk körül kopott-korhadt, elfekvő kopjafákat és szabályos sorba rakott mohás sziklalapokat láttak. Az út szerencsétlenségükre egy régi temetőn vitt keresztül. A hátuk mögött pedig, arrafele, ahol Rigordot elhagyták, mintha villámlott volna, de hang nem ért el hozzájuk.
- Takarodjunk innét! - mondta egyszerre Krisz, és nagyot nyelt.
- Tudok járni - nyugtatta Dávid, és tett néhány lépést előre. Kicsit bizonytalan volt még, de legalább a maga lábára állt. - Amúgy meg... kösz, Krisz. Az életemet mentetted meg. Ez annyira undorító és borzalmas volt, hogy...
- Tudom, de menjünk! - idegeskedett Vivi, és a lányok helyeseltek. - De együtt kell maradnunk! Nem lehetünk megint barmok!
A mozgolódás erősödött körülöttük - a föld alól előásták magukat a förtelmes élőholtak. Többségük csak csont és aszott bőr volt, és most feléjük kúsztak! Nyomban rohanni kezdtek, még Dávid is megfeledkezett előző élményéről - vagy inkább csak hajtotta, hogy ne legyen még egy olyan. Ahol haladtak, mindenütt mocorgás zaja és furcsa, reszelős hangok szűrődtek ki a fák közül...
Végre balra, az erdő fölött megjelentek az első napsugarak is. A zajt lassan fölváltotta a madárcsicsergés, a csontvázak visszahúzódtak rejtekeikre, ők pedig elérték a hegy lábát, és a keresztutat. Balra tovább... Úgy tűnt, megúszták.

Tétlenül néztek körbe-körbe. Alexa a sírás határán állt, Dorina nagyokat sóhajtott, Krisz pedig káromkodni kezdett: - Hogy a fekete rák talicskázná ki a belét!
A lányok értetlenül rápillantottak, majd a terepet kezdték szemlézni. Vivi lerogyott a földre és a fejét fogta. - Elég! Elég! - suttogta. Ez átcsapott monoton szavalásba majd sikítani kezdett, mire Alexa és Dorina is visított.
- Kuss!!! - ordította Krisz. - Nem bírlak titeket elviselni, nyavalyás vinnyogó kislányok! - gúnyolódott.
Hátrafordult, mert hangokat hallott. Nyögéseket.
- Ez Dávid - mondta Vivi, de kétkedés bújkált hangjában. Nem állt fel, tulajdonképpen már egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz. Elege lett.
Krisz lassan botorkálva elindult a hangok irányába. Néha-néha hátra pillantott a lányokra, akik egymástól elkülönülve voltak. A Hold fényesen világított, de Krisz semmi mozgót vagy emberit nem tudott kivenni az előtte elterülő terepen.
Megállt. A nyögések még most is hallatszottak.
Összehúzta szemöldökét és ebben a pillanatban egy kéz nyúlt ki tőle fél méterre a földből, megmarkolva a lábát.

Válasz Francis W Scott (2007-01-27 20:00:05) hozzászólására:

Kösz 😀 Mondhatni éppen írok egyet 🙂 Rigord személyét is onnan emeltem ki, és abban is egy ilyen valóság-fantasy-időkeveredés van, lévén most nagyon ekörül forog az agyam. Csak hát mikor lesz még kész... Az embernek olyan kevés ideje van, pláne ha tizenkettedikes... 😀 Ja és kösz a tanácsot is, erről a kiadóról tán még nem is hallottam.
(Ja, és nekem meg a te párbeszédeid tetszenek, arra még nekem is gyúrnom kell :D)

Na jó 😀
Mostantól ha sok ideig nem érkezik egy darabra új folytatás, vagy túl nagy a pangás, akkor mindenképp folytatom majd én, OK? 😀 És akkor arra már talán lesz valami ötlet. De azért segítsetek, hogy ne az én személyes blogom legyen 😀

-------------------------------------------------

- Figy... - hebegte Dorina éles hangon - van valami a válladon...
A lány tekintete lassan oldalra szegeződött, le jobbra a vállára. És valóban, érzett valami mocorgást. Két ujjnyi méretű ízeltláb nyúlt mellkasa felé...
- Te lány - szólt Rigord halkan, szinte idegesítően nyugodtan. - Ne adj hangot és ne mozogj, mert véged. Egy pók van rajtad, kicsit nagyobb a szokottnál. Hmm... - Azzal másik oldalról rögtön a lány mögé került, és puszta kezével megfogta a szörnyű förmedvényt. - Látjátok, így nem tud harapni - mondta, és erőből nekivágta egy sziklának, ettől nyomban szétloccsant. Alexa eddig mozdulni sem mert, ami nem volt baj, most azonban összerogyott a félelemtől, és ájultan hanyatlott volna a földre, ha az öreg el nem kapja.
- Fenébe is - mondta -, magam koszolom össze a hölgyet.
- Majd én... - mondta nyomban Dávid, és átvette a lányt. Leterítették Krisz kabátját a fűre, és arra helyezték.
- Föl kell kelteni, nem maradthattok itt - szólalt meg újra az idegen. - Nem biztonságos.
Oldalááról levett egy kulacsot, és vízzel meglocsolta kicsit az alélt arcát, majd megpaskolta. Lassan kinyíltak a szemei, mosolygott.
- De furcsát álmodtam! - sóhajtott a lány, de aztán meglátta Rigord szőrös arcát a holdfényben, és szabályosan megijedt.
- Nem álmodtál, kicsi lány. Ti! Nézzétek! A Hold most megvilágítja azt a hegyet, arra kell mennetek, a folyókanyarig. Nekünk balra tőle van egy kis város, tehát ha másodszor elágazik ez az út, bal irányba menjetek tovább, aztán kicsit túl a hegy oldalán. Reggel menjetek lefele a folyó partján, és egy nagy öreg fűzfa alatt kell várjatok meg engem. Még délnek előtte ott leszek, aztán átevezünk a Dunán a király városába. Hajnalodik, nem tévedhettek el addig. Nekem itt kell maradnom még, hogy ti bizton elérjétek. Most menjetek. Tessék, itt a holmitok - mondta, és átnyújtotta volna a sporttáskát. Előbb azonban száraz ujjait végigsimította a műszálas anyagon. - Furcsa anyag ez. De ismerős... Mindegy, kevés idő! Menj, menjetek!
Azzal otthagyták a fiatalok a furcsa szerzetet. Egy kis darabon mind szó nélkül meneteltek, aztán mikor már biztosan nem hallhatta, ha beszélnek, Dorina szólalt meg.

Naaaaaaaa,én írtaaaaam!!!!!!!!!!!

A percek óráknak tűntek és a dohos levegő egyáltalán nem emlékeztetett oxigéndús mivoltára.A fiatalok fulladoztak (persze nem a röhögéstől)az öreg pedig fürgébb volt mint gondolták.Kiértek.
-Na itt szuszanhatunk,de csak keveset,sietnünk kell.A városiak mindig is puhány fickók voltak!-szólalt meg Rigord.
-Már elnézést,de mi csak táborozni jöttünk,nem zombik elől menekülni.-háborodott fel Krissz.
-Úristen!-sikoltott fel Alexa. Mindenki döbbenten fordult felé-Tiszta kosz lettem,biztos undorítóan nézek ki!
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a kis csapat torkát.Már azt hitték,hogy...de hát jól hitték...

Akkor valaki írjon, én meg itt parancsolgatok, na jó, de csak azért írtam, mert elaludtatok!!!!!!!!
Nah gyerünk Crystalheart, akkor nyírj ki valakit vagy mitomén... :-DDD

Na mi az, tán rossz irányba csavartam a szálat? :\ 😀

Ahh pedig én pl. pont innét tudnám még oldalak tucatjait teleírni... 😀
Ez azért lehet, mert ugye mindenkinek más a stílusa... 🙂