Nem szeretnék felnőni. Régóta nem szeretnék, mégis, nem csak kívül, belül is egyre inkább csak észreveszem magamon, hogy már nem vagyok gyerek – és ebben persze az sem segít, hogy a felnőttek sem kezelnek már gyerekként. Ezt azokból a napi rendszerességben elhangzó mondatokból gondolom, amik erősen utalnak arra, hogy vegyem már komolyabban a bizonyos dolgot vagy viselkedjek felelősségteljesebben, és persze előtte még hozzáteszik hogy „már nagy vagy”! Olyankor szoktam belegondolni abba, hogy mit láthatnak ők kívülről rólam, és milyen vagyok én magam valójában.
Amikor nemrég számítógépen elolvasgattam a verseimet, megdöbbentett, hogy mennyire sötét hangulata van a legtöbbnek. És elgondolkodtam azon, hogy miért is írok én ilyeneket, miközben félek a sötétben és pl. a Sweeney Todd című filmben nem merek odanézni azoknál a jeleneteknél, amikor meggyilkolnak valamit… ha meg mégis, akkor még jobban rettegek. Arra jutottam, hogy nem tudom.