Ember vagyok, vagyis egy különálló, egyedi életforma:
Vannak családtagjaim, barátaim és ismerőseim.
Vannak olyanok, akiket vagy csak látásból, vagy csak névről ismerek.
Vannak olyanok, akik felkeltik a figyelmemet, de vannak olyanok is, akiknek a létezése felett egyszerűen eltekintek.
Vannak, akik első ránézésre ellenszenvesek és természetesen vannak, akik már első alkalommal elnyerik a tetszésemet.

Egy ember van csupán, aki továbbra is idegen számomra. Nem a családtagom, nem a barátom, nem az ismerősöm. Nem látásból vagy névről ismertem meg igazán. Nem keltette fel a figyelmemet különösebben, de nem is tekintettem el felette. Első ránézésre pedig nem volt sem ellenszenves, de a tetszésemet sem nyerte el túlságosan.

Ő az egyetlen, aki egyedi volt számomra és most is az.
Ő az, akire képtelen vagyok ráunni, s mi több, Ő ihlet meg. Ő az én múzsám.
Ő az idegen, akit tiszta szívvel szeretek, s aki alkotásra késztet – mindig.
Verseket Előtte is írtam, persze, de ez a bizonyos személy a "művészetemnek" egy új formát adott, mely ráépült a régire, és alaposan felkavarta a verseim addig kialakított világát.

Szándékomban áll régi és új verseket feltölteni az oldalra, de nem rendszerezve. Sosem szerettem az ilyesmit, viszont jelölni fogom – már ha érdekelni fog bárkit is -, hogy melyik évben íródott az adott mű, vagyis melyik új keletű, illetve melyik nem.

Remélem, fogja olvasni, s akár véleményezni is valaki, habár természetesen mindez nem kötelező.

Gyönyörűeket!