Azt gondolom, hogy semmit nem lehet szavakba zárni. Épp ezért kis, szappanbuborékba zárt világlabdacsokat adogatunk egymásnak minden beszélgetésben, miközben azután áhítozunk, hogy megértsenek bennünket. Pedig képtelenek vagyunk. Magunkat is alig-alig, hát akkor egy másik Világot, a Másik Embert hogyan sikerülhetne?!

Mégis minden szó, minden levegővétel, minden félbehagyott mozdulat, minden perc csend, egy lábnyom a sárban, a lepedő ráncai egy álmos reggelen mindent elárul rólunk. Minden rólunk szól, és minden szól mindenkinek, aki kíváncsi rá.

A szavak apró börtönök. Végtelen tartalmak karaktertestű béklyói. Ugyanaz a betűhalmaz más Neked, mint nekem: Neked Rólad, nekem rólam, mindenkinek magáról beszél.

A művészet nekem hozzáállás: befogadni egy művet ugyanolyan alkotás, mint létrehozni.