Adatlap
1960-07-21
Kedves érdeklődők! Néhány éve jött egy kóbor gondolatom, hogy talán meg kellene próbálni kiüríteni a fiókomat az addigi gondolmányaimtól és…a nyilvánosság elé tárni azokat. Elég nehézkes volt a kezdet, de igyekeztem a tőlem telhető legteljesebb módon kiaknázni a lehetőségeimet, a szorgalmamat és az írás iránti szenvedélyemet. Nem tartom magam sem költőnek, sem olyan embernek, aki ne tudná, hogy hol a helye. Önbizalmam sokszor nincs a magaslatokban, de vannak, akik biztatnak, s ez örömmel tölt el. Hálás köszönet Mindenkinek, aki felkeres és elolvassa egy-egy írásomat, melyek talán mégis inkább a "vers" kategóriába tartoznak…s nem a prózák közé. Elég termékeny vagyok, de ez magyarázható azzal, hogy sokáig nem volt alkalmam betűket/mondatokat faragni, mert első helyen a családi élet/gyermeknevelés/munka állt. (Négy gyermekem született, két fiú és két lány. S másfél éves az unokám.) Jelenleg gyermekkórházban dolgozom. Több irodalmi portálon vagyok jelen (ugyanezen néven) és saját honlapjaimon szintén nyitott lélekkel fogadom a bámészkodókat. Nincs saját kötetem. Egyelőre inkább azzal foglalkozom, hogy élvezem a betű-építészet varázsát. Ám néhány antológia és közös kötet, netán újság lapjai közé már beférkőztem. Remélhetőleg nem vetnek ki magukból egy idő után. 😉 Szeretettel kezelem a jószándékú kritikai megjegyzéseket is. 🙂
Éva
Alkotó tag