6 éve írok, jelenleg főiskolás vagyok. A költészet számomra egy létfenntartó mozzanat, csak így tudom igazán kifejezni önmagam, csak itt lelhetem fel az igazi biztonságot.
Tanulni és fejlődni szeretnék.
A stílusjegyek leginkább az elvont, abszurd, filozofikus, szürrealista és a groteszk.
Szép és vidám dolgokról nem írok.

A szavak, amikkel játszom, eszközök csupán. Részei a nagy kirakósnak egy betonba fagyott tusrajz képén át. Régóta rakosgatom őket egymás mellé, egymásra, vagy kicsit távolabb, a határokon belül és néha azokon túl, párhuzamosan, merőlegesen, de még rendszertelenül is. Amikor hibázok, szétszedem az egészet és újrarakom. Máskor unalomból építkezem, s ha megtetszik, gyönyörködöm benne egy kicsit, aztán lerombolom és odébb rugdosom a törmeléket. Van, hogy a földről egyenként kaparom fel mindet és célbadobósdit játszunk egymással az üvegszerű kalitkák láthatatlan rácsai között ide-oda ingázva. Időnként eltalálom magam; olyankor sokáig hagyom ázni a gondolkodás kiszáradt pocsolyáiban. Már szükségét érzem annak, hogy lássam, mivé áll össze ez a sok bújócskázó összetevő. Így még csak furcsa és megmagyarázhatatlan asszociációk pontokba rendezett halmaza, amelyekben az értelmetlen tévelygések zsákutcába futott vonalán túl a linearitás diszkurzív állapota kiabál egyre hangosabban egy elhasznált bakelitlemezről.