Adatlap
Annamanna Orsós
Gyarmatiné Rédei Anna
Mánfa
1972-03-04
Annamanna Orsós néven alkotok. 1972-ben születtem, egy háromgyerekes beás cigány család középső gyermekeként. Az általános iskolai, és a gimnáziumi tanulmányaimat Pécsett végeztem el. A Roma Média Gyakornoki Program tagja voltam, és sikeresen fejeztem be. A Dunántúli Naplóban megjelent egy pár írásom. Tovább tanultam a Veszprémi Államigazgatási Főiskola Igazgatásszervezői szak levelező tagozatán. Nagy erőfeszítést tettünk a férjemmel együtt, hogy kimozdulhassunk a generációs szegénységünkből. 2000-ben költöztünk Kanadába a jobb élet reményében, és honvágyamban ott kezdtem el rajzolni és festeni. 2004 márciusában visszajöttünk Magyarországra, négy órás postai kézbesítő lettem Mánfán, ahol vettünk egy családi házat a Kanadában megdolgozott pénzünkből. Ezen az alig 1000 fős településen akkor még csak enyhébb nyoma volt a diszkriminációnak, ezért itt megtaláltuk az otthonunkat, de a banki hitelek miatt újra külföldre kellett mennünk dolgozni. 2009-ben Angliába költöztünk, és onnan törlesztettük a banki hiteleinket, amelyeket kénytelenek voltunk felvenni, hogy lakhatóvá tegyük a családi házunkat. 6 és fél évig Angliában éltem a férjemmel és két lányommal, immár kiegyensúlyozott körülmények között.
2009-től olyan angol iskolákban dolgoztam, mint tanársegéd és tolmács, ahol sok magyar és muszlim gyerek tanult. 2014-be Angliában végeztem el hivatalosan a Pedagógia asszisztensi iskolát. Az angolnyelvű fordításomnak köszönhetően sikerült a Yorkshire-i angol és magyar nyelvű Üdvözlőkönyvet a helyi iskolának közre adni nyomtatásban, elsősorban az ide érkező magyar – roma/cigány anyák és gyermekek részére. A könyv egy fontos dokumentum arról, hogy mit kell tudni és hogyan kell viselkedni egy idegen országban azoknak, akiket befogadtak.
Jelenleg már újra itthon élek és dolgozom pedagógiai asszisztensként a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolában. Tagja vagyok a komlói Art klubnak. Írni főleg a belsőmagányom a félre magyarázott hibás cigány tradíciók, a gyermekbántalmazás a családon belüli erőszak , mélyszegénység témái miatt kezdtem el. A munkám mellett szeretek írni, beás nyelvre fordítani és festeni. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és imádom a kutyákat, macskákat.
Köteteim:
1. Megtört hangok : bánat-özön – versek (2008)
2. Állatmesék (2010)
Alkotó tag