"Nekem nem az ételt kell viszonoznotok, hanem azt a szeretetet, amivel én adtam…"

"Ne vedd túl komolyan az életet; úgysem úszod meg élve!"

——–

A logika és a szó fegyverem… önzésem tobzódik ama álszent odaadásban? Nem tudni… Legyen ez a gyarlóságom: szeretni mindenkit, mindfelett… s ha az bûn, amit a csökött agy befogadni képtelen: bûnös vagyok. A leggonoszabb jótevõ, ki mások boldogságától boldog… De, tudjátok, volt egy sajátom is… amit csak magamnak tartottam önzõ módon. Azt az egyet, semmi többet… Nem akartam elvenni semmit, senkitõl, naivan reméltem már kellõ vezeklést gyengeségeimért… Valljuk be: én voltam/vagyok, ki nem hibázhat(ott)… Rám nézett fel mindig a gyámoltalan, s engem nézett le a büszke, beképzelt réteg. És, tessék: fanyar mosoly oltalmát kutatom…. nincs szeretet, se testvériség… kihalt, kies békét dédelget a remény… Vége van. Nincs tovább… a félbe hagyott munka mindig visszatér, de befejezni már erõtlen vagyok… Én elfogadom a küldetésemet…. kikötésekkel együtt… Sajnálom szívbõl,h többet látok, hallok; és fogok fel a miértekbõl, mint kellene… egyet tudok: szeretetre születtem. és szociális exhibicionizmusom élteti bennem a vágyat. Azt a vágyat, hogy emberré legyen az ember..