Iskola. Egyedül voltam aznap bent az osztályból, ezért beültem egy másik csoporthoz. Éppen osztályfőnöki óra volt. A tanárnő végigkérdezett mindenkit, ki hogy képzeli el magát 10 év múlva. A társaság huszonévesekből állt, mindenki pénzzel kapcsolatos választ adott. Legyen sok, vagy épp elegendő… Egy fiú két szót szólt: temető vagy börtön. Az okfejtése ugyancsak a pénzről szólt. Én is sorra kerültem: “Mindenki az élet anyagi oldalát válaszolta a kérdésre. Engem nem érdekel a pénz. Ha gazdag leszek, túl sok lesz belőle. Ha szegény leszek, kevés lesz belőle. Nincs középút. Nem létezik. Nem is kell ezért életünk fő céljává kitűzni az anyagi javakat. Az élet a pénz gondolata nélkül is nagyos sok örömöt tartogat mindannyiunk számára. Mekkora öröm az, ha van egy társ, aki minden nap szeretettel várja haza az embert. A család a legfontosabb és legszebb adomány.”
Persze nagyon sokan morogták, hogy a családhoz pénz kell. Persze, kell. Pénz… kell. De ne ez legyen életünk célja, felhalmozni a sok bankót, hiszen ha nincs kivel megosztani azt, semmit sem ér.

Oly sok mindent adott nekem saját fírkálásaim újraolvasása. Volt, amikor örömöt, megnyugvást vagy éppen kellő bút. Úgy gondoltam, másokkal is megosztom fírkáimat, hátha másnak is átadhatom azt, amit olvasásukkor, vagy éppen megírásukkur kaptam a papírtól és a tolltól…

Ja, és persze mindenki írjon az olvasottakhoz véleményt 🙂