Alkotok

Akarom mondani löketet ad a dallam.

Én nem merem megmutatni az írásaimat felnőtteknek. Valahogy talán félek, hogy félreértenék. Na meg ez az én világom. De diáktársaim közül vannak bizony akik tudják hogy írok. 🙂 És ti. 🙂

Én zene közben ritkán tudok írni. Eddig összesen két alkalomra emlékszem. De ha a zene az érzés, és a szavak passzolnak, akkor mindent bele! Valahogy löketet a dallam.

Válasz #1876 számú hozzászólásra :

Szerintem nem a pénztől függ, h most írói pálya avagy sem. Szerintem az nem művészet, ha a pénzért (csak a pénzért) születik.

Válasz #1876 számú hozzászólásra :

Szerintem nem a pénztől függ, h most írói pálya avagy sem. Szerintem az nem művészet, ha a pénzért (csak a pénzért) születik.

Én elküldtem az iskolaújságba meg is jelentették, nem kaptam magyartanártól kritikát eggyikre sem. Vagy el sem olvasták az újságot vagy nem akartak egy életre elkeseríteni:D

Válasz #2831 számú hozzászólásra :

Mármint túl gagyiknak (elgépelés :/ )

Válasz #2823 számú hozzászólásra :

Én csak egyelőre túl aggyiknak tartom őket ahhoz, hogy fűnek-fának mutogassam 😀

Én azt elmondanám trükknek, tippnek, hogy nekem a dalszövegek, versek... zenehallgatás közben, zene által ihletve születtek meg!

Én a zene számhoz, annak szövegéhez, dallamához társítom hozzá a mondani,-leírni valómat... sokan mondják, hogy elfelejtem azt, hogy mit akarok írni mikor egy félkész művet veszek újra elő... PEDIG NEM! Csak meghallgatom újra a számot és újra a "képzelt világba" csöppenek!

Ha valaki ki akarná próbálni annak ajánlom jól jöhet a későbbiekben!
(Persze függ a számtól, az érzéstől - én számomra kedves, érzékletes számokat választottam, ami teljesen kifejezi a belőlem kiváltott érzéseket...)

Nekem bejött! 🙂

Pedig minden kritikát el kell fogadni, persze nagyon nehéz sosem tudhatjuk mi tetszik a környezetnek, valakinek az amire mások nem a legjobbakat mondták...persze ugyanez fordítva is!

Én félkészet nem mutatok meg senkinek, függetlenül attól, hogy irodalom tanár-e vagy sem. A "műveimet" is szinte csak ti ismerhetitek, vagy pár másik ember, akiket személyesen nem ismerek.

Emlékszem, volt egy osztálytársnőm, aki 17 éves korára két spirálfüzetet teleírt verseivel és elkövette azt a hibát, hogy megmutatta magyartanárunknak a műveit. Hát, mit mondjak, szét lett cincálva rendesen az összes alkotása, ő pedig azután egy darabig nem írt többet... Biztos segíteni akart ezzel, de nem vette figyelembe a korosztályt. Azt hiszem, a húszonpár év alatti életkor, amikor az ember még keresgéli önmagát és önmaga hangját, elég kényes és nehezen tűri az ember a kritikát (én is ilyen voltam). Aztán ahogy nő és több rálátása lesz az életre és talán saját magára is, akkor már kicsit könnyebb felismerni a hibákat, hiányosságokat minden téren. Bár kritikát (amolyan igazit, nem finomkodót) senki sem szeret kapni, a feldolgozásában sokat segíthet az érettség - míg fiatalon az ember szinte mindent elutasít és megmagyarázza, miért jó minden úgy, ahogy ő gondolja, addig 30 körül és felett már nem ciki belátnia, ha tévedett, ilyenkor már tényleg használhat egy vaskosabb (de jobbító szándékú) kritika...
(A fentiek saját tapasztalaton illetve diákjaimmal folytatott eszmecseréken alapultak.)

Amikor még iskolába jártam, én sem mutattam meg a műveimet az irodalomtanáraimnak. (Más tanárnak sem...) Nem véletlenül: katasztrófálisak voltak, és nemcsak szerintem. Mármint nem a művek, az irodalmászok...
Más: nekem az alkotásban rengeteget segít a zene, és az, ha rendszeresen olvasgatom, javítgatom,ami elkészült. Ti hogy vagytok vele?

Válasz #2759 számú hozzászólásra :

"Na, ezt megmutatnám az irodalmat oktató tanárnőmnek is."->Hát, nem tudom, én félnék, bármi legyen az amit írtam 🙂

Válasz #2759 számú hozzászólásra :

:)Ebbe is találtam hibát(félreütést)Szerintem ez nem okvetlenül baj legalább lehet rajta egy jót mosolyogni. Azonban azt fontosanak találom, hogy amit írok valahová azt utána egyszer legalább átolvasom. Ebbe nem értek eggyet, bocsánat:P(meg ha nagy meló átolvasni akkor érdemes Wordbe írni és akkor onnan átmásolni és ezáltal már közben is észelhetjük a helyesírási hibákat.

Válasz #1876 számú hozzászólásra :
Tübben azóltatok a buszon írásról. Igaz, ami igaz, nehéz, mert úgy mozog az ember alatt a jármű, hogy ember legyen a talpán, aki utána el tudja olvasni. engem a buszon száll meg az ihlet az alkotásra! De aztán a legnehezebb keresztrejtvényt is könnyebb megfejtenem, mint a buszon rögzített saját írásomat elolvasnom.
Több helyen, ahová ellátogattam, bizony őszintén leírtam, nem sértésként, hogy ha valaki valahová elküldi, vagy fölteszi isde, a versét, novelláját, bizony többször olvassa el, még akkor is előfordulnak hibák, elütések, és sajnos, sok helyesírási hibával is lehet találkozni. Pedig minden számítűgépen át lehet futtatni a h. írás-ellenőrzésen, amely sok hibát "meglát", de nem mindent. Legjobb kinyomtatni, és papíron elolvasva is ellenőrizni. Persze, csak akkor, ha van nyomtató és tele van töltve, - igaz?
Nos, az íráshoz leginkább az kell, hogy sokat írjunk, mindig, mindenről, tehát gyakoroljunk. Aztán azért kell a fentebbi tanácsom, hogy mindenki nyugodtan érezze, hogy na, ezt megmutatnám az irodalmat oktató tanárnőmnek is.
Ha pedig most itt ebben hibát találtok, ne szóljatok meg, mert én vakon írok, és nem olvastam át.