Az élet igenis szép

JajjedejónekedKinidrága :-))

Válasz The Kinslayer (2008-12-27 22:43:42) üzenetére:

Nagyon helyes! :))

Válasz Doreen (2008-12-26 21:39:12) üzenetére:
Gunodának is bejött:-)))

Jajj én szerelmes vagyok... NAGYON. 😀

Én meg csak annyit, hogy úgy útáltam annak idején a jelenlegi páromat,
hogy egyszerűen nem bírtam elviselni a közeledését. Azután leszerelt a katonaságtól
és addig-addig szédítette fejemet, hogy az útálat akkora szerelemmé alakult,
ami a mai napig tart. / na jó, kicsit már halványabb / El sem tudnám nélküle képzelni az életemet. Hátcsakennyi.

Én meg nemíroksemmit. 😀 Eztse.

Válasz artur (2008-12-26 18:11:03) üzenetére:

Te vagy az élő példa nekem! 🙂 Remélem olyan szerencsés leszek, mint ti. A szerelmemet egyben egy nagyon jó barátnak is tartom 🙂

Én pedig kissrác koromban kerültem a lányokat, mert féltem tőlük:-) Nagyon verekedősek voltak:-) Később, suhanc koromban is legfeljebb a kezét mertem megfogni egy-egy leánynak:-) Felnőtt fejjel viszont azt kell látnom több barátom van az ellenkező nemből, de azért a férfibarátokban sem szűkölködöm. Legtöbbjüket itt ismertem meg a Napvilágon, mindkét táborból:-) A régiek közül is megmaradt pár barátság. A legjobb barátom szintén az ellenkező táborból való, de ma már több annál. Szóval, nálam is átalakult:-))) Ezt csak azért írtam, hogy bíztassam Doreent. Látnia kell, hogy sok esetben működik az, amiben ő bízik. Hajrá Dorka!:-)))

Válasz Doreen (2008-12-24 21:42:03) üzenetére:

Mit mondhatnék erre? Ámen! :))

Válasz Gunoda (2008-12-24 21:34:39) üzenetére:

🙂 Én kokréte arra pályázok, hogy egy szép napon mi is eljussunk idáig 🙂

Válasz Doreen (2008-12-23 21:57:40) üzenetére:

Hááát, egyszer én is így jártam... konkrétan a férjemmel! :DD A többiek meg tudomásul vették, hogy hoppon maradtak.

Én úgy vagyok ezzel, hogy már megjártam... a fiú barátokkal mindig egy gondom volt: vagy ők szeretnek belém, vagy én beléjük... a legjobb barátom 4 évig volt belém szerelmes. Aztán jött a pici szerelmem, akivel barátságot fogadtunk és nem az lett 😀

Kislányként nagyon rühelltem a fiúkat, felnőttként jöttem rá, hogy sokkal jobban érzem magamat velük, mint a csajokkal. Épp most gondoltam végig, hogy a barátaim nagy része férfiember... :DD

Brúnóka, a barátaimat sosem bántanám, ők még fát is hasogathatnának rajtam, olyan türelmes vagyok 🙂
Rozália, lelki társam vagy 🙂
zsike, te és a harciasság??? Na jó, nem kételkedem 🙂
Én szinte az erdőben nőttem fel, minden nyáron a nagyiknál voltunk, Bodaszőlőn, aminek az akácerdeje valami mesevilág 🙂
Illetve volt, nemrég voltam kinn, hosszú idő óta és sajnos nagyon megritkították. De ott aztán istenien lehetett bújócskázni, rejtekhelyeket építeni és persze bírkózni a betolakodókkal, meg libát, kecskét, birkát legeltetni, és jó koszosnak lenni 🙂

Én viszont sohasem akartam játszani velük, ráadásul folyton kicsúfoltak,
mert hacsak tehettem, olvastam... mindent, ami betűből állt. Viszont ,mikor a
madárfészkekből kidobálták a tojásokat, vagy a fiókákat, akkor bizony birokra keltem
velük. általában én győztem, mert ők viccesre vették, röhögtek, és én addigra jól
eltángáltam a "ganyé bandát". Azóta is emlegetik, ha találkozunk, /mind meglett nagyapa,/ hogy még most is olyan harcias vagyok? Páromnak mondják, vigyázzon velem,
mert hamar eljár a kezem.