Általános csevegés

Válasz #477 számú hozzászólásra :

Ha valaki jön, akkor egyértelmű lenne neki, nem? Amúgy országos középiskolai diákíró-diákköltő találkozó.

Válasz #476 számú hozzászólásra :

Nem mindenkinek egyértelmű, hogy mi lesz Sárváron, ami miatt ezt kérded. Kifejtenéd? Akkor hátha okosabbak leszünk.

Jön valaki Sárvárra innen?

Válasz #469 számú hozzászólásra :

Szerintem itt az is kérdés, hogy mit tekintünk írói énnek. Csak prózáról tudok nyilatkozni.
Nálam mindig van olyan értelemben vett írói én, hogy az egyik szereplő én vagyok, velem történt dolgokról írok, csak azért, hogy fel tudjam dolgozni, ez általában segít is. Nem szeretem ugyanakkor a saját nevemet használni, ezért is lettem az első írásomban Éva, majd ez megmaradt.
A másik, amikor továbbgondolom bizonyos tulajdonságaimat, és a teljes szélsőségek szerint alakítok ki néhány szereplőt. Ezt is lehet egyfajta írói énnek tekinteni.
Ezek alapján nem tartom különválaszthatónak az író énjét, és az írói ént. Úgy is lehet fogalmazni, hogy baromság. Mert a sok-sok szereplő közül nem véletlenül azonosul az író egy karakterrel. Vagy azért mert olyan, mint ő, vagy azért, mert teljesen ellentétes.
A lírához pedig (mint a két én skizofrén különválasztásához) csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ötödikes korunkban (tehát nem egyetemen!!!) az volt az első, amit megtanultunk, hogy az epika története mnd le, a dráma eljátssza a történetet, a líra pedig a költő lelki világát, érzelmeit tükrözi. Akkor hogy is van ez? Érettségi előtt most rengeteget ismétlünk. Aki boldogtalan volt, nem írt vidám dolgokat.
Szerintem egyértelműen nem lehet kettéválasztani.

Már itt előttem leírták amit írtam volna. Szóval azt hiszem én is vitatkoztam volna a tanárnővel...

Válasz #471 számú hozzászólásra :
Szerintem, ha lírában nem is, de prózában létezik olyan, hogy "írói én". Ebben márcsak azért is biztos vagyok, mert sokszor én magam is beleütközöm, saját akadájaimba. A jelenség akkor mutatkozik meg, mikor veszettül igyekszem tőlem független témában, stílusban írni, és amikor azt hiszem, hogy most sikerült. akkor az az ismerősöm, akinek odaadom kritizálásra, közli: - Jó kis történet, magadról írtad?

Azt tanítják az okosok, hogy az olvasónak el kell választania egymástól az írót, a narrátort, és a mesélőt is. Egyik sem ugyan az. Hát mi ez, ha nem skrizofénia? :)))

Válasz #469 számú hozzászólásra :

Csatlakozom az előttem szólóhoz.Én személy szerint mindíg úgy gondoltam,hogy mindenféle írásban legyen az vers, próza bármi,annak a magja a legbelseje mindíg is az író lelkéből ,személyes tapasztalataiból táplálkozik és a pillanatnyi érzésekből születnek a szavak,a sorok az oldalak s a rímek.
Én semmit sem útálok jobban mint amikor megpróbálják megmagyarázni,hogy ezt és ezt azért írta a költő mert ezt és ezt érezte.Szerintem ha maga az író akkor ott lenne amikor elemzik az írásait ,lehet,hogy igen el lennénk csodálkozva ha ő maga elmondaná mit miért is írt úgy ahogyan írta.Így vagyok a saját írásaimmal is.Nekem ne magyarázza meg senki,hogy mit éreztem.Olvassák el,csak legyen közben nyitva a lelkük,hogy érezhessék azt amit én akkor.Szerintem az elemzés sokszor csak félremagyarázás, és azok találták ki akiknek nem képes kinyílni a lelke miközben olvas.Legyen az bármi. Én olvasok valamit nem próbálom megmagyarázni egyszerűen érzem miről is szól igazán.
Tehát szerintem minden irodalmi alkotásnak megvan a maga üzenete az író részéről,felénk. Az általános üzenet az a mosópor reklám és nem az irodalmi alkotások mondandója,ezért ilyen nincs is ne is keressük.
És a kijelentés ,hogy a költőnek semmi köze a művének a mondanivalójához .....! Nos azt hiszem a tanárnőnek egy kis továbbképzésre lenne szüksége vagy legalább is megkéne próbálnia írni.Olyan hogy "költői én" meg azért nincs mert ,már elnézést de kikérem a magam és írótársaim nevében de nem vagyunk skizofrének.Aki ír az úgy is gondolkozik ,érez és él.
Életének minden percét megpróbálja megörökíteni néhány írásban.Ha szomorú azért,ha boldog azért.Nekünk íróknak máshogyan esik az eső,süt a nap,nyílika virág .Mindent mélyebbről érzünk és nehezebben dolgozunk fel.És ez igaz a festőkre és mindenkire aki a művészetnek bármelyik fajtáját is űzi.
Ez a vélemény persze csak egy sok közül.Én nem járok egyetemre,nem is nagyon tudom hogyan taníthatják ezeket a dolgokat manapság.Ezt a véleményt csak és kizárólag személyes tapasztalatok alapján merem állítani.Nem állt szándékomban megsérteni senkit sem vele. 🙂

Válasz #469 számú hozzászólásra :
A tanárnőd vagy ne mgondolta komolyan, és a véleményedre volt kíváncsi, hogy mennyire mersz kiállni érte, vagy nem hallotta azt a történetet, amiköré már szinte legenda épűlt, miszerint: Arany Jánost idősebb korában meghívták egy iskolai előadásra, ahol az Ő verseit elemezték. Az egyik versénél a tanár valami olyan megjegyzést tett, hogy " A költő itt arra gondolt... " ennél a mondatnál Arany felkelt és a teremből kifelé menet hozátette: - Gondolta a fene.

Szerintem a versek egyéni érzelmekről, és gondolatokról szolnak, legalábbis a népi költészetben. A 19-20. század azért produkált egy-két olyan költőt akik képesek voltak elvonatkoztani maguktól, és bár a stílusukat belevitték, a saját érzelmi és gondolatviláguktól távol állt amit írtak. (Valamiből meg kellett, hogy éljenek.)

Kedves Alkotóink,

az utóbbi időben sajnos nagyon elharapózott az un. építő kritika helyetti méltóságon aluli ócsárolása egymás műveinek, sőt egymás költészetről alkotott felfogásának. Ezért mi, szerkesztők, úgy döntöttünk, hogy nem toleráljuk ezt tovább, hanem törlünk minden olyan hozzászólást, melyeknek adott alkotáshoz vajmi kevés közük van. Erre itt senkinek nincs szüksége és a hasonló köpködős hozzászólások csak az írójukat minősítik.
Arra kérek mindenkit, hogy amennyiben ilyet lát egy-egy mű alatt, az küldjön valamelyik szerkesztőnek belső levelet, hogy intézkedhessünk.
Akinek pedig valamilyen magánjellegű baja van, az intézze el ezt privát üzenet vagy email formájában az adott személlyel. De inkább fogadjuk el, h mindenki más, máshogy alkot és mindenkinek a "gyermekei" a versei/novellái, ezért nehéz elviselni, ha szidják őket.
Sokszínűek vagyunk, emberként és alkotóként is, de éppen ez a lényeg.

Nyitottam egy új témát a Tagjaink szobában, nézzetek be oda is 🙂

S lőn világosság! A Világ, napvilágos, írókubbos oldalán.

Válasz #447 számú hozzászólásra :

Szia! Most olvasgatom ki mit írt mostanában.

Ebben igazad van Roland. Viszont felvetül a kérdés, hogyan látjuk meg azt ami belül van? Nem jár mindenki kifordított kabátként az utcán. Hiába szeretnénk tudni mi lakozik belűl, ha csak azt engedtetik látni, amit kifelé van, és még ekkor is fontos az egyensúj. Hiába vagyok a világ legszebb nője mellett, ha sötét, mint az éjszaka, és éppen úgy hiába ismerem a legjobb lelkü asszonyt, ha testileg inkább taszít mint vonz.

"A lelki dolgok szebbek." Talán csak azért, mert nem látjuk, hanem a tudatunk formázza olyanná, mint amilyenné szeretné?! Olyan ez, mint az óceán: félelmetes és mégis gyönyörű, megérinthetetlen és mégis fürödni lehet benne.
Szerintem, ha nem is fontos, de számít a külső is.

Válasz #434 számú hozzászólásra :

Kedves

Válasz #428 számú hozzászólásra :
így jár az, aki jegy nélkül utazik és aztán még "anyázik" is 🙂