Történetünk

A lányok reszkettek - de nem a hidegtől, hanem a félelemtől. Nevetés hangzott fel a hátuk mögött a fák sötétjében, majd egy sikítás, amire a távolban lévő fiúk is felfigyeltek.
Csoszogás.
A sötétből előtűnt egy alak; ruhája szakadt volt és vérben úszott, bal lábát húzta maga után és jobb kezében egy baltát szorongatott. Arcáról iszonyat tükröződött. Hörgő hangot hallatott, és egyre közelebb ért a lányokhoz, akik összehúzták magukat. Egyedül Vivi volt képes felfogni a helyzetet, aki táskája után kezdett el tapogatózni, mert nem bírta levenni a szemét az alakról.
Mikor sikerült elérnie, magához húzta és kiszórt belőle mindent. Dorina és Alexa bambán nézték tevékenységét.
A hörgés közeledett, a lányok lassan felálltak és egymást támogatva lépkedtek hátrafele. Vivi felkapott a földről két ananász konzervet és teljes erejével hozzávágta az idegenhez az egyiket. Az megtántorodott. A másikkal fejbe találta, amitől elesett és nem mozdult. Vivi nevetni kezdett megkönnyebbülésében.
Azonban ez még korai volt - ez az alak egy volt a sokból. Hitetlenkedésében nem vette észre, hogy a háta mögött két másik lény jelent meg...

-A francba!Ez a rohadt bokor!-káromkodta el magát Krisz,miközben elszakadt nadrágját méregette.
-Fogd már be a szád!-sziszegte Dávid.
Csak az avar ropogott a lábuk alatt.
Az elemplámpa fényénél valahogy ijesztőbbnek tűnt az erdő. Még az elfogyasztott nagy mennyiségű vodka sem oldotta fel teljesen veszélyérzetüket.Tudták, hogy emlékezetes nap lesz a mai,csak abban nem voltak biztosak, hogy mire emlékezteti majd őket június tizenharmadik napja...

Egy velőtrázó női sikoly törte meg a csendet. Mindannyian, akik a tűz körül ültek, arra fordultak, amerről a hang jött - csak az erdő nézett vissza rájuk. A tűz ropogott, Dávid állt fel elsőnek.
- Megnézem mi volt az - és beletúrt a táskájába, hogy elővegye elemlámpáját. - Ti hárman itt maradtok - mutatott a lányokra, - Te pedig velem jössz - nézett Kriszre.
Krisz felállt, nem volt benne kételkedés, a lányok közelebb húzódtak egymáshoz.
- Ha valami történik, kiabáljatok! - Mivel nem kapott helyeslő választ, megkérdezte: - Rendben?
- Persze - dadogta Vivi.
A két fiú elindult a fák közé.
Azt nem vették észre, hogy az egyik fa mögül egy szempár figyeli a lányokat.

Ámen!

Akkor legyen úgy, hogy akármennyit lehet írni, de egymás után nem. Ok?

Köszike, hogy ennyien beleugrottatok a történetbe, nekem is nehezemre esett elkezdeni, de szerintem tök jó lett. És én is várom a következőt, ha tudok, hozzáteszek valamit, hajrá!

Dede!Viszont ha jó hosszúra nyúlik miért ne lehetne 4X is olvasható az én toldásom pl.?Mondjuk 20 hozzászólásból...:)

Szerintem is úgy lenne jó. A lényeg, hogy sokan írjuk és ne egymás után írjon kétszer ugyanaz... Nem?

Asztaaaaa!Hogy ti milyen ügyik vagytok!!!!:P
Vki kezdhetne egy újat és sztem annyiszor lehessen hozászólni,amennyiszer kedve tartja....nem?

Hú, emberek, remélem nem haragszotok, hogy én írtam meg, pláne, hogy enyhén túlléptem a hivatalos kiírást... De az írásvágy már csak ilyen... 😀

Kinslayer most egy kicsit rosszul érzi magát, de elégedett.

🙂

A repülőn ülve tanakodtunk.
- Azért ocsmány dolog volt, hogy megveretett Franko, a nagy rémíró... Nem is tudtam, hogy...
- Jó, hagyjuk ezt - szakított félbe Bobby. Kinézett az ablakon, hatalmas hegyek voltak alattunk. Az utastérben mindenki beszélgetett, nagyon jó hangulat uralkodott.
- És az az injekció, hogy eláruld az új regény ötletét... Szerintem ez az alak egy undorító féreg, mint amilyenek a könyveiben vannak, tudod, a...
- Hagyd már abba! - kiabált rám. Csend telepedett ránk. - Bocsánat. De ha már itt vagyunk, nem mindegy, mi történt? Érezd jól magad, ennyi. - És egy csókot nyomott az arcomra. Nem tudtam rá haragudni. Igaza volt.
De már a repülőn tudtam, hogy ebből egy remek történet lesz.

Ehh 😀 Én E/1-ben képtelen vagyok írni 😀

Válasz Francis W Scott (2007-01-13 09:30:21) hozzászólására:

Én azt szeretném, ha nem én magyaráznám meg, lécci, valaki írjon már a végére valami frappánsat! (Amúgy is a "hivatalos álláspont" szerint egy szerző csak két szakaszt írhat, nekem meg az már megvolt :-)))

Az ajtó nyöszörögve nyílt ki, mint ahogy nyöszörgött Bobby is, amikor meglátta a fekete, halszálkamintás öltönyben vigyorgó három alakot?
-Bobby Branzky?
-Eeegen?!-jajdult fel "hősöm", nem tudva, mi erre a jó válasz.
Azok hárman szinte egy emberként léptek egy lépést előre és a középső hirtelen mozdulattal a belső zsebébe nyúlt, miközben még szélesebbre húzta már-már kényszeredett mosolyát.
-Állj, különben....- próbáltam ordítani. Mert mig ezek bájologtak én mindkét mankómat jobb hónaljam alá szoritottam és a pisztolyt rájuk szegeztem remegő bal kezemmel.
-Háháhát, ez irtó édes, maga ugye Zoi, a szerzőpáros női tagja?-nyomult beljebb a középső férfi, keresztülgázolva Bobby-n, aki állapotához mérten igen jó vetődést hajtott végre a sarok irányába.
-Maguk úgy élnek, mint a hőseik? - és végre kirántotta belső zsebéből a kezét, benne egy dagadó boritékkal.
-Gratulálunk maguk lettek az év írói.
-Miii? Mármint, hogy mi?- ugrott fel Bobby és úgy igazgatta gatyáját, mintha Oscar-átadón lenne.
-Pakoljanak, tíz percük van, különben repül a nyeremény és a gép is. Maguk nélkül, hehehe- röhécselt a másik két öltönyös és beléptek a lakásba.
Az ajtó apró kattanással bezáródott. Mindenki elhallgatott és így tisztán kivehető volt a bakancsok koppanása a lépcsőházban.

NEM gondolhatsz ilyenekre! - szólalt meg belülről a hang. - Gyerünk, a pisztolynak a párnák alatt kell lennie, vagy az ágy melletti fiókban, szedd már össsze magad, kislány! - A hang elhalt.
- Jól van, jól van... - nyugtattam magamat. Nagy levegőt vettem, majd odabicegtem Bobby-hoz és megálltam vele szemben. Csak pár pásodpercig néztünk egymás szemébe, de nekem óráknak tűnt. Lehetőségeimhez képest egy hatalmas pofont adtam neki - hátha ettől összeszedi magát.
- Ezt miért kaptam? - háborodott fel.
- Maradj már csendben és szedd össze magad. Kik keresnek? És halott akarsz lenni? Keresd elő azt a nyomorult pisztolyt, vagy kiváglak az emeletről!
- Nyugi, angyalom... A pisztoly itt van... - és benyúlt a párna alá. Tehát a hang nem tévedett. Mint már annyiszor. Utáltam a fegyvereket, de most, hogy volt egy a társaságunkban, egy kissé megnyugodtam.
- Nyisd ki az ajtót! - mondtam neki, de nagyon nehezen bukott ki belőlem. Kiszáradt a torkom.
Lassan odasétált az ajtóhoz.