Történetünk

Valahogy nem akaródzott ajtót nyitnom.
-Bobby,ez nem játék!Hol a fegyvered?-suttogtam kétségbeesetten.
-Ez jó kérdés,csillagom!Hol lehet az ember legfőbb fegyvere?Egy fiók mélyén, vagy agya apró,kis rejtett zugaiban?Emlékszem,amikor gyerek voltam...
-Na erre most igazán nics időnk!
A kopogás már dörömbölésre kezdett hasonlítani.Nagyokat nyeltem, miközben próbáltam a lehetőségeket felmérni.Tűzlépcső!Villant át rajtam!De biztos itt parkolnak a ház előtt és másodperceken belül halottak leszünk.Jah,mankóval meg röhejesen is mutatnék...Egy félbéna nő és egy boxeralsós fickó a járdaszélén vérben úszva.
Szép kis újsághír...

Elkedvetlenedve kiköpte a szájából a rózsát és hanyatt vágódott a kanapén. Sértődötten rám nézett és így szólt: - Nem tudom és nem érdekel...
A léptek közeledtek és velük az emberek is. Már csak az a kérdés, kik azok...
- Hát ez frankó... - nyögtem ki a szavakat, amitől Don Juan-omnak nevetségesen kikerekedtek a kékes-lila foltok között lévő szemei.
Felpattant és hadarni kezdett: - Még egyszer ki ne mondd azt a nevet itt, hogy Franko, mert esküszöm, hogy széttéplek! A "széttéplek"-et szótagokra bontva suttogva mondta nekem. Elkezdett vigyorogni.
Az agyamban megint gondolattömeg volt - mit csináljunk? Mit csináljak ezzel a... nem is minősítem, nem találok rá szavakat...
Ekkor kopogtattak az ajtón.

A fejemre húztam a kapucnim,de nem csak az eső miatt. Így hátha nem leszek feltűnő!Mondjuk két mankóval a hónom alatt...
Várakozásommal ellentétben kevesebb,mint negyed óra kellet ,hogy megérkezzek a tömbházhoz.Hm...nem is rossz egy fél bénától...
Felnéztem, hogy lássam otthon van-e. Nem láttam fényt az ablakában, mégis elhatároztam, hogy felcammogok valahogy.Hátha már alszik, azért nem jött.
Hiába beszéltük meg a 11 órát, lehet megint berugott és a kanapén fekszik félájultan.
Nem tévedtem.A feltűnő pirosrózsákkal tarkított kanapén feküdt. Persze az ájulásos feltevésem nem jött be...

- Nem kérsz üdítőt esetleg? - kérdeztem tőle magamat is meglepve.
Néhány pillanatig gyanakvón nézett rám, majd válaszolt: - De.
Amennyire mankóm engedte, kisiettem a hűtőhöz. Kivettem belőle egy dobozos narancslét, majd az egyik felső polcból az altatót. - Nem lesz semmi baj... - mondogattam magamban, de remegtem a félelemtől. Beleszórtam egy pohárba majd ráöntöttem a narancslét, gyorsan elkevertem. Épp fordultam meg és... ott állt a konyhaajtóban. Hatalmasra tágultak a szemeim és a gondolatok
"most már a kezeimet sem fogom tudni használni..."
"végem"
villámsebesen száguldottak át agyamon.
- Szívószálat is kérek bele - mondta, majd látva, hogy dermedten állok, kiszolgálta magát és visszament a fotelba.
Mikor befelé totyogtam, láttam, hogy szép lassan fogy a pohár tartalma...

-Szia!Nyitva volt az ajtó?Csak nem engem vártál?-gusztustalan vigyor ült ki az arcára...
-Véletlen sem.Kopogni nem szokás?
-Nyitott ajtónál minek???
Hanyagul elterült a kedvenc fotelemben és az asztalra helyezett kis bon-bonos tálkámból kezdett csipegetni...majd felfordult a gyomrom...
-Minek köszönhetlek téged,mint isten csapását?-kérdeztem hamar.
Kajánul elvigyorodott,de nem szólt semmit. Forró tekintettel végigmért,majd a mankómon megakadt a szeme.

A jéghideg ablaküvegre támaszkodtam, ujjaim már telejsen elgémberedtek.
Á, hülyeség, úgysem jön el, Ő aztán biztosan nem. Teljesen besötétedett, de a szemeim már hozzászoktak az éjszakához, ám hiába. Az utcán nem járt senki.
Csend volt és álomszag. És akkor hirtelen valaki a vállamra csapott. Villámgyorsan megpördültem (nem is rossz, két mankóval) és ott állt velem szemben rémálmaim netovábbja, Sárkány. Hát, szépen vagyunk, ennek is pont most kellett átjönnie,
Atyaég, mi lesz ha Ő mégis eljön? Botrány. Botrány. Botrány. Nem, inkább gyilkosság. Már csak az a kérdés, ki fog megölni és hogy kit. Mert hogy itt vér fog folyni, az tuti.

Ne fogd vissza magad!Nekem most semmi jó ötletem nincs,ki vagyok égve, 2napja nem aludtam,de bekapcsolódnék majd...

Válasz #3699 számú hozzászólásra :

Ha én kezdenék, abban nem lenne köszönet ;] De ha én fejezem be, akkor sem... 😀

Ne csak versekre specializálódjunk.Minden csak fantázia kérdése,gyerekek!!!Legyen pl. E/1 személyben valami izgi kis vicces akció-dráma!:D

Feladtátok a story írást???Hát mi van veletek????kicsit szétszórt lett így is,de nem hülye ötlet közösen írni egy történetet!Kezdjetek újat!!!!!!!!!!!!!!:) Lécci!

Kinyílt a hátsó ajtó, és mi bevágódtunk. Mikor elindultunk, hirtelen, géppuskatűz indult, mely végigpásztázta a kocsit. Rettegés lett urrá rajtam: csak nehogy őt is elveszítsem! Mikor aztán vége lett, a sofőr még jobban a gázra taposott. Szeltük a levegőt, a levegőt, mely vérszaggal volt tele. Vagy ezt csak én képzeltem? Már nem tudtam elválasztani a képzeletet a valóságtól. Hangok, és képek cikáztak a fejemben, olyan hirtelnséggel ahogy a kanyarokat vettük.

Valami hangra lettem figyelmes jobra pillantottam és megláttam, hogy egy autó dudál. Egy pillanatnyi villanásra láttam csak, de az is elég volt. Gyorsan siessünk!-üvöltöttem

Alig bírtam elviselni a tudatot, csak pár perc zokogás után döbbentem rá, mit is jelent ez igazából. Még szorosabban magamhoz öleltem a fiamat, hiszen nekem már csak ő maradt...
-Hogy történt?- kérdeztem rekedten, mikor végre meg tudtam szólalni.
-Rengetegen voltak...nem volt esélyünk...Már amikor ránk támadtak, akkor látszott... hogy reménytelen a helyzetünk..- mondta szaggatottan Péter, szeméből egyre csak csorogtak a könnyek.- Nem akarta, hogy ott maradjak, ezért...ezért...

Válasz #1574 számú hozzászólásra :

(Nem sok egy kicsit itt a "szem"? 😛 Ötöt számoltam 😀 )