Nagy Gábor Imre a nevem, 3 éves koromban ákombákomokat vetettem papírra, s órákon át képes voltam "felolvasni" az erre kapható idős-magányos szomszéd bácsinak. De lassan e vágyam feledésbe merült. Midőn néhány éve, egy agydaganatból gyógyulva, egyszer azt rémálmodtam, hogy egy irdatlan magas ház ablakán meredek ki egy távoli, jövőbeli városra, s az ablakon visszeverődött tükörképem: ősz haj, ráncok mögé bújt arc… elszaladt felettem az élet, s úgy éreztem, hogy semmit nem tettem… semmi olyat, amitől büszkén nézhetnék bőröm korcai kozé bújt, rám kérdőn meredő szempárba…. "No igen… Azért írhattam volna mondjuk egy könyvet…Hmm…vagy talán többet is." Felébredtem, s azóta a már ajándéknak számító időt igyekszek kihasználni, s írásra is szakítani belőle.