1953. November 14-én, önhibámon kívül láttam meg a napvilágot, egy budapesti kórház szülészetén. A kórház nevét nem írom le, mert nem szeretném, ha a kismamák bojkottálnák.

Egész jó kis kórház, hiszen élve maradtam. Szüleim, sportolók és meggondolatlan fiatalokként, elkapkodták az egészet. Szerintem még ráértem volna. Anyám, sokat mesélt megboldogult gyermekkoromról, de nekem erről egészen más emlékeim vannak. Persze, egy gyermek rálátása a külvilágra, sosem egyezik egy felnőtt szemszögével. Büszkén állítom, hogy aktívan és sikeresen hozzájárultam embertársaim őrületbe kergetéséhez.