Versek és kritika

Sziasztok!

Hoztam magamnak egy kis erősítést.

Hozzászólás, vélemény, kritika?

"Ősi bölcsesség, hogy mielőtt beszélni kezdünk, érdemes megfontolni, hogy amit mondani akarunk
– igaz-e?
– lényeges-e?
– jóindulatból fakad-e?"

Igaz-e, lényeges-e, jóindulatból fakad-e?(Popper Péter: Belső utak könyve)

Ha figyelembe veszem, hogy csak az igaz, ami számomra igaz, akkor ez sokat megenged nekem, mint hozzászólónak. De ha nem vagyok benne biztos, hogy igaz, akkor nem igaz.

Lényeges-e?

Mindenki a saját nézőpontjából dönti el? Ha bizonytalan benne, akkor nem lényeges.
l
Az ember simán képes önmagát is becsapni ami az utolsó kritériumot illeti.
Ehhez mélyen kell magunkba nézni.
De ha nem vagyok benne biztos, hogy nincs bennem sértettség, vagy hogy tudat alatt vagy felett revánsot akarok venni. a rosszindulat bizonyos.

Mindenki a saját lelkiismerete szerint...

Válasz Bödön (2016-10-03 17:26:36) üzenetére:

Kedves Bödön!
A változás szelének senki sem tud ellenállni, még akkor sem, ha betonfallal veszi körül magát.
🙂
Igen, én is azt mondom, hogy a kritikára (véleményre, dicsérő szóra, esetleg bántó kifejezésre) igenis szükség van, mert ez is annyira relatív, mint minden más. Természetesen fontosnak tartom azt, amikor ilyesmire vetemedünk, hogy kézjegyünket mások alkotása alá csakis jó szándékkal tegyük, mert csodálatos, nemes tett egymással együtt fejlődni, megajándékozni a természetet a szó valódi értékével.
Szeretettel: Szabolcs

A verseket is a szerint nézem tetszik-e, van e benne valami, egy szó, egy kép, egy gondolat, ami megragadja a fantáziámat. Verstanhoz, jambusokhoz, verslábakhoz nem értek, nem törődöm velük. De van egy „zenei” hallásom érzem, ha muzsikál. Tetszenek azok a versek, amelyeknek már a formája is tetszik, vagy azt, melyben se rím, se ritmus, se forma, de elég őrült, elég egzaltált, amelyben valaki őszintén feltárja az érzéseit. Mitől jó egy vers? Vagy akármilyen írás? Nem a míves kidolgozottságtól, a szótagszámtól, a ritmustól, nem! Ezek is kellenek, vagy nem kellenek, de egy vers/írás csak akkor jó, ha jól van megírva, ha megszólít.
Ne haragudjatok, h én is hozzászóltam 
Bödön

Elfogadtam, mert megszerettem ezt az oldalt, és az itt lévőket. Most már magaménak érzem ezt a koncepciót, bár, mondom, imádok vitázni, imádom a harcot, a konfrontációt.
Aztán, ahogy végre kitisztult bennem, elkezdtem más szemmel nézni a feltett írásokat. Próbáltam/próbálom megkeresni azokat, amelyek tényleg tetszenek, és, ha mégis belebotlok valamibe, ami annyira rossz (nekem nem tetsző), hogy nem bírom visszatartani a negatív kritikát, - akkor is így kezdem: Kedves Akárki, és így fejezem be: ez persze csak az én véleményem, ne haragudj érte, szeretettel üdvözöllek, én…

Amikor nagyon régen jelentkeztem ide, még téves felfogásom volt a tekintetben, h mik az elvárások. Azt hittem, ez egy olyan íróklub, ahol a tagok tényleg meg akarják mérettetni magukat, és ezért szembenéznek a kritikával (értsd alatta: ledorongolás), még akár a személyeskedő, bántó véleményekkel is! És ennek szellemében nagy lendülettel belevetettem magam ebbe a nekem tetsző világba. Imádok vitatkozni, nem félek a véleményektől, meg tudom védeni magam, gondoltam. És, ha nem, holttestemen át fúvó paripák vágtassanak….tudjátok, hogy van ez. Az oldal szerkesztői terelgettek, nyesegették vad hajtásaimat (kirohanásaimat) Felhívták figyelmemet a szabályzatra, annak is a legfőbb elemére: a Napvilág Íróklub egy egymást szerető, segítő, bátorító baráti közösség, itt nincs helye dühös kirohanásoknak, vad csatározásának.

Nagyon kevés a konstruktív beszélgetés a verseknél. Húszból öt már nagyon jó arány lenne, de sajna nem ez van. Ezen csak mi tudunk változtatni, akik írunk. Ha nem írunk véleményeket, akkor rengeteg nullás vers lesz. (Ez van most) Azonban sokunk már nem mer véleményt írni, mert az lesz, ami miatt billentyűzetet ragadtam. Pedig sok mindenki fejlődését szolgálná. Azokét is, akik nem írnak oda, csak elolvassák a verset, majd a véleményeket. Lehet, hogy egy-egy kezdeti vélemény korrigálásra szorul, vagy a költő kevésbé érzi magáénak a javaslatokat, azonban ezt egy láttammal és elfogadással is lehet kezelni. Mennyivel rosszabb nullát látni a verseinknél. Ha elkezdünk bármilyen jellegű véleményt írni, azután előbb-utóbb kapni is fogunk. Ehhez nem kell kritikai érzék, csak te. Ezt a kezdő netpublicistáknak, ill. újoncoknak írom. A versek linkjét érdemes a közösségi oldalaitokon megosztani, hiszen onnan is jócskán jöhetnek olvasók, majd később akár publikálók, aktív véleményezők stb.

Az értékelés és túlértékelés pedig egy olyan dolog, mely kiindulhat egy egyszerű szimpátiából, vagy barátságból is. Azonban tisztában kell lenni vele, hogy ahogyan aranyérmes borszőlőt termő területről sem jön azonos minőségű bor évente, úgy egy alkotónak sem lesz minden verse jó. Még akkor sem, ha mindet publikálja. Jó önkritikával rendelkező tehetségesebbek, vagy jó tanárral rendelkező költők már előszelektálnak, így valószínűleg jobban látszik egy fejlődési ív az évek során a publikációjukban.
Rengeteget lehet tanulni azokból a versekből is, melyek hibákat hordoznak magukban. Ezért is volt minden tanárom kérése, hogy tegyem közzé, mert meglátom, hogy akik igazán értenek hozzá, ki fogják javítani, ha kérem. Ha nem kérem, akkor a véleményükben csak megjegyzik, hogy lehetne jobb, esetleg még instruálnak is. Tehát igenis publikáljatok, mindenki egytől-egyig! Azonban ne féljetek a véleményektől és ne vegyétek támadásnak, hanem inkább buzdításnak arra, hogy beszélgessetek a hogyanról!

Vannak gyorsabban fejlődők és lassabban, vannak akik stagnálnak, vagy épp elegendőnek tartják a tanultakat. Vannak kezdők, haladók. Profit direkt nem soroltam fel, bár lehet, hogy vannak itt is. Az, hogy ki hova sorolja magát az az önértékelés. Én magamat egy középhaladóként aposztrofálnám. (csak mert ez biztosan felmerül mindenki fejében, aki olvas) És itt nem jelenik meg a tehetség kérdése a fogékonyság, az újító szándék, vagy az ortodox hagyománykövetés. Pusztán arról szól, hogy tisztában vagyunk-e a verstannal, a versek szerkezetével, ritmusával, ütemeivel, sorok jellegével, versformákkal, szabadverseléssel, szóhasználattal, mondatszerkesztéssel, rímekkel, asszonáncokkal és hasonlókkal. Ez nem általános iskolás tananyag. Tanulható.
A nagy kérdés az, hogy elfogadjuk, hogy nem tudjuk, amit nem tudunk, illetve nem használunk, vagy nem. Kimondhatjuk, hogy mi márpedig ezek nélkül a tanulmányok nélkül is jó költők vagyunk.
Ez önértékelési hiba.

Kedves Mákvirág!
Erre azt kell, hogy írjam, köszönöm szépen.
Szép napot!

Mára az írás mindenki privilégiuma lett, ami egyfelől jó, másfelől brutális mennyiségű betűhalommal szennyezi az internetet. Ebből a mindennapos, helyesírási hibáktól hemzsegő, az írás írott/íratlan szabályait semmibe vevő embertömegből egy ilyen oldal szerkesztői sem szelektálhatnak önkényesen...sajnos, mert akkor megszűnne. (Mielőtt rám kerülne a vizes lepedő ez a bekezdés általánosságban értendő és nem a vita, gondolat szerves része, csak gondolatébresztő)

Mivel a versírók egy nagyobb része fejlődni is szeretne, ezért a kritika/vélemény egy fontos mérföldköve lehet egy útnak, mely során tanulunk saját, illetve mások hibáiból. Ha máséból tanulunk okosabbak vagyunk, mondják, de a sajátunkból gyorsabban. Felmerült, hogy kit kövessünk, ha többen is tanítanának. A tanoncnak kell választania olyat, akit elfogad és költőiségét magáénak érzi, emellett meg van győződve, hogy szakmailag felette áll. De tisztában kell lenni avval is, hogy mindenki egy úton van. Nem egy szinten.

Kedves alkotók!
Önértékelés, értékelés, túlértékelés.
Ez a három szó jutott eszembe a néhány napja (ismét) fellángoló dolgokról. Bevallom, hogy alkotói 25 évem alatt sokszor futottam bele ilyen vitákba. Általában túlérzékenység miatt, 99%-ban hölgyek azok, akik rosszul élik meg a véleményeket, kritikákat és aztán klikkesedve többed magukkal indítanak kvázi "hadjáratot".

Egy vélemény, esetleg kritika nem negatív attól, mert nem tetszik az alkotónak amit olvas a verse alatt. Az, hogy egy vers lehetne jobb is, jobb lenne elfogadni, vagy tenni érte, hogy megértsük miért és hogyan tudna azzá lenni. Senkié sem tökéletes. Véleménye meg mindenkinek van. Ha elhagyunk formai dolgokat, akkor egyéb versírási technikákkal, fogásokkal szükséges operálni, hogy a soraink versként funkcionáljanak. Ezen meg lehet sértődni és visszagubózni, hogy majd a barátaink, ismerőseink megsimítsanak, miszerint: "Nagyon jó volt olvasni drágám!" De ez egy perccel sem viszi előrébb a költő fejlődését.

Kedves szerzőtársak.

Kérem engedjétek meg, hogy én is beleszálljak egy picit a véleményfejtegetésbe. Szerintem semmiként sem rossz az, ha van egy plusz rendszer azok számára, akik nem tudják másként kifejteni a véleményüket. Szerintem semmi baj sincsen ezzel. Azt már döntse el az alkotó maga, hogy milyen szinten veszi figyelembe a beérkezett értékelést. Hisz sok esetben nem az a mérvadó, hogy szerkezetileg rendben van e a mű, legyen az vers vagy bármi egyéb (esetleg festmény). Leginkább szerintem az a fontos, hogy mennyire tetszett a közönségnek. Összemaszatolt képekkel is meg lehet nyerni milliók tetszését. Egy alkotó legyen annyira rugalmas, hogy azt szűr le magának a beérkezett kritikából, amit jónak lát. Ha úgy véli, hogy nem érdemes adni a hozzászóló, vagy pontozó véleményére, akkor egyszerűen csak figyelmen kívül kell hagyni.

Többször esett arról szó, hogy a csillagozás rendszerét meg kellene szüntetni. Sőt, arról is szó volt, hogy megszavaztatják, ami megtörtént, de az eredményre nem emlékszem.
Ki lehet mondani egy-egy alkotásra, hogy tetszik csillag nélkül is, ha az egyébként tetszik az olvasónak. Nem kész és hírneves alkotók tábora a Napvilág, s tudtommal nincs alkalmazva kritikus. Olyan „kritikussal” is találkoztam, kinek anyagát megtekintve, igazán nem dicsekedhet vele.
Az alkotókat sérti, ha valaki az alkotására pl. 2 vagy 3-as csillagot ad.
Engem pl. nem zavar, ha túlzottnak is tartom időnként a kritikát, mert ha nem is az alkotótársaim, de külső olvasók nagy számmal olvassák az anyagom.
Évek alatt sokan váltak igazán remek próza- és/vagy versírókká kritika nélkül is, ha a hibáit udvarias módon kapták. Természetes, hogy pl. a helyesírási hibákra komoly figyelmet kell fordítani.
Szeretettel: Kata

Gyakran komoly lelkifurdalásom támad amiatt, hogy amikor őszinte véleményt írok, varázsütésre eltűnnek az alkotások, melyekhez szóltam. Nem azért osztom meg nézeteim, hogy töröltessek bármit, sokkal inkább azért, hogy erősítsem mindenkiben a pozitívumokat, a haladás miatt. Ehhez még nekem is jobban fel kell nőnöm, mert nem biztos, hogy megfelelően alkalmazom a rendelkezésemre álló kommunikációs eszközöket.
Hátsó szándékom nincs, nem fér össze évtizedes elveimmel. 🙂
Az építő kritikákat én is ugyanúgy várom, mint ahogy próbálom átadni. 🙂
Szeretettel: Kankalin

Válasz Artúr (2014-07-31 14:42:58) üzenetére:
Artúr, mindkét helyen szembesültem mondandóddal, de csak itt szólok. Lemaradoztam, nem olvastam el minden ehhez kapcsolódó gondolatot, mégis van véleményem.
A macska gyakran "fel van mászva a fára", mint ahogy az irodalmi gyilkosságok is léteznek. A simogatás húúú, de jó! Nem tagadom, nekem is az VOLT EGYKOR. :)Aki önkritikus, azt nem érdeklik a csillagok. Sajna kevés ilyen alkotó van. Sok idő telt el addig, hogy megértsem a kritika lényegét. Hálás vagyok azoknak, akikkel egykor kemény harcokat vívtam igazamért, mert nekik volt igazuk. Mindenkinek, aki meglátta írásaimban a hibákat, ezáltal fejlődésem lehetőségét is.
Így simogattak engem a nálam tapasztaltabbak, örök hálám ezért. Nem merek neveket sorolni... 🙂
A kritikához fel kell nőni. Nem könnyű, de ha emelkedünk ezen a téren, akkor maradandóbbat alkothatunk. 🙂
Mindenkinek szánom ezt a számvetést.
Szeretettel: Kankalin