és vajon mennyi értelme lenne olyan topikot nyitni: a "beváltott ígéretek"? 😀
Azt hiszem mindenkinek lenne mit írnia. Akár új témát is indíthatnánk vele, viccen kívül, egészen hasznos lenne....
hát lássuk csak:
- biztos mondanám neki néha, főleg ha megérdemli: ez igen fiam/lányom, büszke vagyok rád!
- megpróbálnék uralkodni magamon előtte (pl. nem ordítozok vagy káromkodok vmi miatt)
- soha nem mondanám a gyerekemnek, hogy "a mai fiatalok ilyet hordanak", amikor egy nekem tetsző ruhát próbálok ráerőltetni
- egyáltalán, nem szólnék bele mibe öltözik, mit eszik... stb.
- ja és néha, nem mellesleg, mondanám neki, hogy: szeretlek! csakúgy spontán, hogy ne felejtse el, mit is jelent ez a szó és bátran merje használni...
a teljesség igénye nélkül...
A füzet még csak most készül elkezdődni (bár már valamikor írtam egy kicsit)....
De lássuk csak, ilyesmik lennének benne:
"sose mondanám gyerekemnek - A lelkembe gázoltál!-"
"nem mondanám neki -Csak a te érdekedben!- plána hogyha valójában az enyém lenne. ez minden gyerekről lepereg"
"nem dugnék mindent a szájába, hanem mellé állnék és csak segítenék, de ha mégis megtenném, legalább nem vágnék vele vissza"
és hasonlók.
És te? mit írnál bele?
Hát jól is néznék ki, ha a fikcióm bejönne...
ez a füzetes dolog nem rossz ötlet, habár kicsit megkéstem vele. kiváncsi lennék, mik vannak a füzetedben sanna. Arra meg még inkább, hogy ha szülő leszel be is tartod-e? 🙂
Nana! 🙂 Azért ne szaladjunk ennyire előre Arnodre :), meg is rémülnék ha ez lenne 20 év múlva...
Egyébként kicsit félek hogy tényleg ez lesz, hogy bemeszesedek...ezért találtuk ki testvéreinkkel, hogy írunk egy füzetet arról, hogy mit nem mondok soha a gyerekemnek, vagy hogy fogom nevelni, egyszóval leírok mindent, hogy majd később nagyjából tudjam, mit is gondolhat ebben a helyzetben a gyerekem. sokkal könyebb lehet megérteni valakit, ha az ember nem felejtett el gyereknek lenni.:)
20 év múlva majd én leszek a maradi apuka, aki képtelen felfogni, hogy az a természetes, ha a 8 éves lányom bulizni megy, a 6 éves öccse meg a barátnőit hozza fel szobár... 😀
Mondom hogy tiszta nosztalgia, de nem is baj, olyan rég gondoltam vissza ezekre, pedig igazán nem volt rég 🙂
vicces, már hogy a kertben kéne dolgoznod akkor. 🙂 nekem tanulni kéne, vagy aludni, dehát ez van, nem lehet elszalasztani a pillanatot, az ember egy új csodától fosztaná meg magát, ha nem használná ki a lehetőséget.....
Annyira látszik hogy milyen nagy a különbség, úgy értem a szüleink és köztünk maximum 35-40 év lehet, és mégis annyira eltér a vélemény, az értékrend, a látásmód. tudom, ez abból is adódik hogy mi fiatalabbak vagyunk, de szerintem nem lehet mindent erre kenni....
Válasz #1243 számú hozzászólásra :
látom sokan járnak hasonló cipőben... 🙁
De a barbizást meg a fakardozást nem kell szégyellni! 🙂
Nővérem van, és szégyenszemre kiskoromban én is néha beálltam babázni. Persze tesóm nem nagyon örült mikor ráültem a barbieszékre, dehát ilyen a világ... 😀
a fakardig viszont sajnos nem jutottam el. haverommal megelégedtünk a hosszú egyenes botok felkutatásával, és az azzal való kardozással... tartott ez addig, amíg a nagy hévben egyikünk kezét el nem találtuk... hja meg a vékony meghajlított ágból és vastag cérnából készített íjakról hogy ne is beszéljek... 😀
szép idők voltak...
Válasz #1252 számú hozzászólásra :
Khmm... nem 😀 Természetesen nem, hiszen a kertben kéne dolgoznom... :\ :DDD
Válasz #1243 számú hozzászólásra :
Itthon.....ha értem mire gondolsz, ismerős a dolog.
Tudják hogy írogatsz?
Válasz #1233 számú hozzászólásra :
Alapesetben én nem vagyok gyagya 😀 Hálistennek... Csak középkormániás, meg középkoriharcmániás, és mindez eredményezi a fakardcsatákat 🙂 Mások előtt én éppenhogy sokkal jobban nyílok talán ki - bizonyos területeken - mint itthon. Itthonnem lehetek az, aki szeretnék, mert nem is olyan a környezetem, amit szeretnék... 🙁
ezeretnek annyit tesz szeretnek. csak kicsit kezdek lefáradni, és ilyenkor félregépelek....
Válasz #1230 számú hozzászólásra :
Hát ez szuper! 🙂 köszi, ismét vigyorgok 🙂
én mások előtt igyekszem kevéssé gyogyesz lenni, de ezért talán nem is tartózkodom sokat a mások társaságban, inkább az enyéimmel vagyok. haha .) ez úgy hangzott mintha a gyerekeimről beszélnék 🙂 konkrétan a barátnőimre gondolok. egyébként az ember úgysem képes huzamosabb ideig álarcot húzni magára, hiszen az igazi énje előbb utóbb kibukkan. ezért szeretek velük lenni, nem kell vigyázni mit mondok, mit teszek, hisz ők már ismernek, és ezeretnek, iylen gyagyán is... 🙂
Válasz #1228 számú hozzászólásra :
Az erdő tényleg nem rossz dolog, kár, hogy tulajdonjogilag nem a mienk, meg az is kár, hogy a TSZ pár évtizede kivágatta az egészet, és nincsenek idős fák. :\ Szóval olyan bozót-feeling 😀
Nem is az akácosban szoktunk játszani, hanem azon túl egy szántóföldön, egy domb tetején, ahol amúgy lucernás van, de mikor lekaszájlák, jó tiszta terület 🙂 Hogy még jobban érezd a dolog súlyát, elmondok egy kis történetet... Egyszer (konkrétan tavaly), mikor épp ott ütötük egymást, öcsém pajzzsal, én meg két karddal, arra jöttek valami kirándulók, úgy 30-40 méterre a hátunk mögötti úton. A nagy hévben észre sem vettük őket. Elég lol volt... Azt tudni kell rólam, hogy a csataüvöltésem igazán átható és rohadt hangos (és akkor ott produkáltam is párat), meg hogy fakarddal lehet azért olyan gyorsan is kardozni, mint teszemazt StarWarsban lézerkarddal 😛 Akkor vettük csak észre őket, mikor már majdnem elmentek, és a kisgyerek elkezdett hajrázni... csak kicsit égett rólam a bőr 😀 Öcsémet sztem nem nagyon érdekelte, ő mások előtt is ugyanolyan gyogyó, mint itthon 🙂
Utolsó post: Filmek Legújabb tagunk: Yoco Legutóbbi bejegyzések Olvasatlan hozzászólások
