Az iwiwen büvészként határoztam meg magam, a müvész, azt hiszem nem fogalmazza meg igazán konkrétan azt, ahogy a világhoz viszonyulok. Hajlamos vagyok az űrt, a belső sötétséget fény helyett láthatatlan erővel felruházni, széttépem önmagam és egészen az utolsó pillanatig feszítem a húrt, hogy a végén mégis mindig én győzzek, hogy bebizonyítsam, hogy mégis rendkívüli dolgoknak parancsolok.
Vonz a végtelen gondolata, hol részegítő, hol tébolyító, de mindenképp hatalmas erőket rejt. És ez azt hiszem a gondolkodásom alapköve. Mindig mindenből az elsőt, vagy utolsót, a legnagyobbat, és a legtöbbet. Egy ideje már nem vagyok benne biztos mire vágyom. Azok a kérdések amik az eddigi írásaimat ihlették elévültek. Már nem keresek válaszokat. Meg kell tanulnom egyszerűen csak adni.