Aulá Bibi éjszakája
1817-bn történt. A rádzsasztháni Palkapurban egy éjszaka mindenkit fölvertek az álmából. A férfiak fölfegyverkeztek. Ha jobb fegyverük nem volt, botokat ragadtak, és kitódultak a falu főterére. Az asszonyok a kapuban bámészkodtak, és izgatottan beszélgettek egymás között. A főtér felől nagy kiabálás hallatszott, aztán a férfiak elindultak az északi irányban, Maréli falu felé.
Nimu, palkapuri lakos erről az éjszakáról:
Fölébredtem, mert nagy volt a lárma odakint az utcán. Azt gondoltam, tolvajt fogtak, vagy talán egy párduc merészkedett be a házak közé. Nem akartam kimenni, mert voltak ott már elegen. De a nagybátyám addig verte a kaput, amíg ki kellett nyitnom. Azt mondta, varázslók érkeztek Maréliból, és hozzák magukkal a koleradémont. El kell kergetni őket. Én már sokszor voltam Maréliban, és tudom, hogy ott nem laknak varázslók. Annyi erejük sincs, hogy egy szalmaszálat fölemeljenek a földről. De a nagybátyám nem hallgatott rám, hanem karon ragadott, és vitt magával. A feleségem jajveszékelni kezdett, mire rászóltam, hogy fogja be a száját.
A falu északi határába mentünk. Majdnem teljesen sötét volt, és nagyon kellett vigyázni az öntözőcsatornák miatt. De nekem nem lett semmi bajom, csak az öreg Ghamar ficamította ki a bokáját. Néhány ember elmenekült a fák között, és a nagybátyám azt mondta, ezek a maréli varázslók. Mindenki örült, hogy sikerült elkergetni a koleradémont. Aztán arra lovagolt Tytler őrnagy, a bíróval meg néhány emberrel. Mindenkit elzavartak haza. Ghamar panaszkodott, hogy nem tud járni, de nem törődtek vele.
Nem tudom, mi ütött a feleségembe, de mindenképpen meg akarta tudni, hol voltunk, mi történt. Egy kicsit megütöttem, akkor végre elhallgatott.
Egy „varázsló” Maréliból:
Az elmúlt héten többen is meghaltak kolerában. Mindenki azt mondta, hogy megsértettük valamelyik istennőt, de senki sem tudta, hogy melyiket. Maréliban nem laknak varázslók, csak egy öreg baiga, akiről régen tudjuk, hogy megissza az istennőnek felajánlott pálmabort. Minden nap leissza magát. Ettől nem kérdezhettünk meg semmit. Egyébként is, már régen elhagyta az erő. Egyesek azt állítják, éppen ezért iszik. Szerintem csak arról van szó, hogy a pálmabor jó. Megiszod, és rögtön elmúlik minden gondod. De a pálmabor drága, és nekem csak nagy ünnepeken jut egy kevés.
Valahogy elterjedt a híre, hogy találtak egy koponyát. Ugyan nem bent a faluban, hanem a határon kívül, a kőrakásnál, a zászlórúd tövében. Micsoda kőrakásnál? Nincs más neve. Ezt mi csak kőrakásnak mondjuk. Ott élnek a helyi szellemek, de én erről egy szóval se mondok többet, mert az angolok úgysem hisznek benne, és már többször megkaptuk, hogy ostoba parasztok vagyunk. Senki nem tudja, hogy került oda a koponya, de csak a palkapuriak lehettek. Ők hozták a nyakunkra a betegséget, és nem is lesz addig rend, amíg a koponyát vissza nem visszük nekik. Nem akartuk megfogni; de sikerült egy bottal belepiszkálni egy agyag fazékba. Jól rászorítottuk a fedőt, és elhatároztuk, hogy visszavisszük Palkapurba.
Gonosz népek laknak arrafelé. Fellármázták a falut, azt kiabálták, hogy jönnek a varázslók Maréliból. De mi nem szoktunk varázsolni. Még a baiga se, mert mindig részeg. Mi csak visszavittük a palkapuriaknak a jogos tulajdonukat. És Tytler őrnagy nem akart meghallgatni minket. Letartóztatta az egyik sógoromat, és még egy embert. Hol itt az igazság?
Tytler őrnagy:
Augusztus 27-én mindenkit felriasztott a nagy lárma. Azt gondoltuk, hogy a parasztok megbolondultak, vagy fellázadtak. Üzentem a bíróért, mi meg kilovagoltunk az útra, hogy lecsendesítsük, és hazaküldjük az embereket. Madzshapál elmondott egy teljesen valószínűtlen történetet a kolera fazékba zárt szelleméről. Ezek a bennszülöttek a legsötétebb középkorban élnek. Kettőt letartóztattam azok közül, akik a leghangosabban kiabáltak, de másnap elengedtem őket, mert nem történt bűntény.
Tovább lovagoltunk, és homályos fényt láttunk a sűrű bambuszok között. Egy kunyhót találtunk, amelyet teljesen kivilágítottak. Négy-öt félmeztelen férfi volt bent, meg egy kilenc éves forma kislány, aki eszméletlenül feküdt a földön, egy kezdetlegesen faragott bálvány előtt. Azt mondták, hogy a bálvány neve Aulá Bibi, és a kislányon keresztül szól hozzájuk. Megvizsgáltam a kislányt. Nem volt teljesen eszméletlen, csak elkábították, feltehetően daturával. Összefüggéstelen szavakat mondott. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szerencsétlen kislányt fel akarták áldozni a szörnyű bálványuknak. Letartóztattam az egész kompániát. Később ezeket is el kellett engedni, mert nem volt elegendő bizonyíték.
Aulá Bibi:
Ez itt a mi földünk, és mindig is a miénk volt. Békében éltünk, ameddig ide nem települtek az idegenek. Fehér az arcuk, olyanok, mint a bemeszelt halottak. Semmi nem jó nekik, amit itt találnak, de annyi eszük nincs, hogy jobban csinálják.
A földi élet nem tart örökké. Az élőlény megszületik, itt van egy ideig, aztán el kell távoznia. Az idegenek ellenséget látnak minden betegségben. A betegség csak a kulcs, amely kinyitja az arany kaput.
Nem a lélek vágyik arra, hogy örökké a földön éljen, hanem a test. Földből van, a földhöz vonzódik. A lélek ki akarja bontani a szárnyait, el akar repülni innen. A lélek az, aki követeli az arany kapu kulcsát.
Ezt akartam elmondani az embereknek. Megzavarták a szertartást, és kórházba vitték a lányomat, aki gyönyörű szép és egészséges. Megsértettek engem, Aulá Bibit.
Majd meglátják, milyen kulcsot kapnak, amikor eljön a távozás ideje.
3 hozzászólás
Kedves Müszélia! Erről az írásodról Lawrence Durell ALEXANDRIAI NÉGYES című regénye jutott az eszembe. Ő e hatalmas koncepciójú tetralógiában nagyszerű írói bravúrt valósított meg; a részben párhuzamos cselekményű négy regényben négy különböző szemszögből mutatja be az egyiptomi világváros nagypolgári köreinek társadalmi, pszichológiai és szexuális életvitelét. Amellett azonban csaknem olyan súllyal szerepel egy másik téma: az írói alkotás folyamatának boncolgatása három különböző egyéniségű és filozófiájú író gondolatain, művein keresztül. Ezzel gazdag motíválást tesz lehetővé, másrészt mindennek a relativitását, az igazság többarcúságát hangsúlyozza ugyanúgy, mint most Te ebben az írásodban. Ugyan kriminek soroltad be, de a humort is bőven beleszőtted. Nekem nagyon tetszett.
Kedves Judit!
Nem ismerem az említett regényt. Egy kicsit gondoltam A homok asszonyára, de az egészen más dolog. Ez itt csak egy szösszenet.
Sokszor van gondom a megfelelő kategória kiválasztásával. Mindig van valami átfedés. Humoros, de a végén az istennő nagyon súlyos dolgokat mond.
Mindig érdekes különböző szemszögből látni/olvasni ugyanazt az eseményt…és ilyenkor szembesülök vele, mennyi mindent nem tudunk a természeti népekről, és hogy a civilizált ember bizony sokat tanulhatna a civilizált világtól távol élőktől…őket még nem fertőzte meg az elanyagiasodott gondolkodás…