Amint bizonyára tudjátok, a királyok is szeretnek sétálgatni, járkálni erdőkön, mezőkön. Így volt ezzel az öreg király is. Itt tudott az erdei magányában a legjobban gondolkodni az ország soráról, az események folyásáról. Többek között arról is, hogy most már a fia házasulandó sorba kerül, de kit vegyen el. Lett volna kérő dögivel, de egyik sem felelt meg. Volt aki púpos volt, volt akinél még az ördög öreganyja is szebb volt, de egyben mind közös volt! Buták voltak, mint a sötét éjszaka! Amint itt gondolkodik, valamire az erdőben rálépett. Félresöpörte az avart. Hát uram fia, mit lát: egy furulyát! Forgatja, nézegeti, de nem tudja, hogyan is kell valójában megszólaltatni. Odaadta tehát a zenészeinek, akik azt mondták, hogy ez bizony nem közönséges zeneszerszám, hanem egy csodafurulya! Csak az tudja megszólaltatni, akinek a szívében őszinteség lakik! Támadt egy ötlete! Itt van ez a furulya és a fiának feleség kellene. A kettő nagyon is egybevág. Megbeszélte a tanácsosaival, hogy meghirdet egy országra-világra szóló felhívást, amelyben ez áll: ,,Az a lány, aki meg tudja szólaltatni a csodafurulyát, feleségül mehet, ha Ő is úgy akarja, a fiához, feltéve, hogy a leányzó a fiának is tetszik!" Mindenféle sajtóban megjelent a felhívás, bemondta a rádió és a televízió is, de megjelent a királyi palota Internetes honlapján is az üzenet. Lett is erre oly nagy sürgés-forgás, a forgalom a király palota körül úgy megnőtt, hogy alig győzték a rendet fenntartani! Mindenkinek az volt a vágya, hogyha megszólaltatja a csodafurulyát, nem kell dallamot is fújni, csak megszólaljon a csodazeneszerszám, hát egyből gazdag lesz és a szerelem majd csak megjön, vagy pedig ha nem, akkor legfeljebb elválnak és a végkielégítésből majd urasan megél az élete végéig! De a furulya mindezeket a szándékokat megérezte és az istennek sem akart megszólalni! Teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok! Az idő csak telt és az eredmény semmi! A király és családja nagyon elkeseredett! A felhívások egyre csak megjelentek minden formában, mígnem egy szegény postás lánya is olvasta a hirdetést! Nem akart Ő gazdag lennni, csak boldog, hiszen Ő szép is volt, meg állítólag okos is, de a környezetében nem akadt hozzá illő kérő! Egy este így állt a szülei elé:
– Hallottam a rádióban és olvastam az újságban, meg láttam a tv-ben is a hírt a csodafurulyáról és a házasodni vágyó királyfiról! Anyám, apám! Nekem nagyon megtetszett a királyfi és a megengeditek, megpróbálom! Veszteni valóm nincsen! Manapság pedig már az ilyesmiért, hogyha vesztenék, nem jár fejvesztés!
A szülei meghányták-vetették a dolgot és azt mondták, lelke rajta, ám legyen! Próbálja meg, hátha sikerül! A lány másnap reggel felment a királyi palotába és kérte azt a csodafurulyát. A király odaadta neki és a királyi család előtt olyan fényesen és szépen szálltak a dallamok, hogy rögtön eldöntetett, itt márpedig esküvő lesz, mégpedig hamarosan! A királyfinak is megtetszett a takaros, nagyon okos és művelt lány és csaptak erre olyan fényes lakodalmat, hogy még a kutyák is megnyalták mind az összes körmüket az esküvői lakomán! Az öreg király meg megnyugodott, hogy aki ilyen ügyes, okos, nyílt szívű, tisztességes és becsületes, valamint művelt, az hasonlóan gondolkodó fiával együtt nem fogja elherdálni az ország bukszájából a nép pénzét! Esküvői nászajándékul nekik adta kétszer fél királyságát! Azért kétszer felet, mert a fél királyságot a királyfi, azaz az új király, a másik felét meg a fiatal, új királyné kapta, hogy együtt, közösen uralkodjanak az országban a maguk és az egész nép örömére és boldogságára, mindenki boldogulására! Az öreg király és az idős királyné most már végre boldogan élvezhették a békés és nyugodt királyi nyugdíjas éveket!