Egyszer volt, igaz se volt, olyan világ járta, hogy az emberek mindent megkaptak, amit csak akartak – mindent, csak pénzt nem, márpedig itt van az eb elhantolva: ha pénzed nincs, az olyan, mintha nem lenne semmid. Az öreg Bernath, a még öregebb Armin és a vénséges vén Ignaz nem sokat törték a fejüket ezen a közgazdasági enigmán, elhatározták, hogy onnan szereznek pénzt, ahol a legtöbb van: az augsburgi Fuggerek bankjából.
A bankok nem arról híresek, hogy pénzt osztogatnak minden szire-szóra, van azonban egy titkos módszer, amivel a legmakacsabb Fuggert is rá lehet venni arra, hogy megváljon az aranykészlelétől. Ignaznak volt egy ősrégi varázskönyve, telisteli igézésekkel. Más nem is igen kellett a művelethez. Késő este kimentek a város határárba, kerestek egy hármas keresztutat, hármas kört rajzoltak maguk körül, tűzre vetettek pár apróságot, aminek közismerten rossz szaga van, és Ignaz fennhangon olvasta a szörnyűséges igézéseket.
Pontban éjfélkor megjelent egy vadász, zöld kabátban, tollas, zöld kalapban, de Ignaz mindjárt tudta, hogy ez csak maskara, Fugger mester jött személyesen. Akkora zsákot cipelt a vállán, mint ő maga, és ugyancsak nehéz lehetett, mert amikor letette, megrendült a föld. Fugger kivett egy marék ezüstpénzt a zsákból, és megmutatta Ignaznak: Ezt akarod?
A bankokkal nagyon kell vigyázni, mert az olyan népség, egymást is becsapják. Ignaz megvizsgálta az ezüstpénzt, ami kénköves bűzt árasztott. Rögtön gyanút fogott, mert a jó pénznek nincs szaga. – Megmosod, és olyan lesz, mint az új, biztatta Fugger, de Ignaz azt felelte, hogy a mosás női munka, csinálja anyád – egyébként is nagy macera, és ő aranyat szeretne.
Arany nincs, jelentette ki Fugger, még mit nem, nem fogom odaadni az összes papírpénz fedezetét. Egy tonna ezüst van a zsákban, ebből is elég sokszor berúghattok A hétfejű sárkányhoz címzett becsületvesztően, és pontosan ugyanolyan májcirrózisban pusztultok el, mintha megittátok volna az aranytartalékomat.
Ignaznak egyszerre két véleménye is volt ezzel kapcsolatban, az egyik az, hogy már régen üres a bank pincéje, és azok a színes papírdarabok egy kalap akármit sem érnek. A másik pedig az, hogy őj sosem isznak mást, mint málnaszörpöt, így aztán semmi közük a mások májbajához. Jobb házakban leszakad a mennyezet ilyenkor, hanem itt nem volt ház, se jobb, se rosszabb, ezért Fugger se jegyeztethette volna be a jelzálogot. Ignaz azt mondta, egy tonna ezüst után annyi a kivezetési adó, átvezetési illeték, számlavezetési díj, bankadó és egyéb járulékos költség, hogy az neki nem éri meg; Fugger azt hajtogatta, hogy neki milyen sok a kockázata, meg mi lesz, ha erről az egész ügyről Christine Lagarde tudomást szerez. Leült a zsákjára, ott kuksolt, mint aki gyökeret akar ereszteni, és csak homályosan célozgatott arra, hogy el lehet innen menni, Ciprusban tárt karokkal várják az ilyen Ignazokat.
Az a te bajod, hogy még nem olvastam fel az összes igézést, gondolta az öreg, és megint fölcsapta a rettenetes grimóriumot. Mi más ült volna a lapok között, mint egy varas béka? Akkora lángok csaptak ki a szemeiből, hogy Ignaz nem tudott tovább olvasni. Aztán egy lovas kocsi száguldott feléjük egyszerre háromfelől, és a kocsis már messziről kiáltozta, hogy ő a pénzbehajtó, térjenek ki az útjából, ha kedves az életük. Bernath megrémült, ki is ugrott volna a körből, de Ignaz visszarángatta a helyére, és a pokolbéli pénzbehajtó úgy suhant el köztük, mint a nyári szellő.
Most más trükköt eszelt ki a csalafinta Fugger, és szörnyű nagy tüzeket gyújtott köröskörül. Bernath megint megijedt, de Ignaz megnyugtatta, hogy semmi bajuk nem eshet, amíg belül maradnak a bűvös körön. Fugger egy intésére eltűntek a lángok, és most egy megáradt folyó, vagy inkább tenger közeledett, azonnali elnyeléssel fenyegetve a bankigézőket. Egy egész rezesbanda vert tanyát Bernath nadrágjában, de Ignaz rámordult, hogy viselje el türelmesen, az egészen kis poronty is szégyellheti magát, ha bömbölni kezd egy ilyen semmiség miatt. Aztán keményen felelősségre vonta a bankárt: Mi dolog az, hogy operalibrettóból lopkodod az ötleteket? Pontosabban, még legalább száz év, mire Schikaneder kiötli ezeket a próbatételeket, és Mozart úr hozzáklimpírozza a zenét – de ekkor a rezesbanda átkapcsolt fortéra, Armin rézfúvósai szintén csatlakoztak, és a rettenetes büdösségben Ignaz elvesztette az eszméletét.
Amikor magához tért, nem volt ott se Bernath, se Armin, de még a zsákján ülő zöld vadász sem. A városfal árkában feküdt, derékig a békalencsés vízben, és a hóna alatt szorongatta a becses varázskönyvet. Kimászott nagy keservesen, hazament, átöltözött, visszament a hármas útra – a sógor és a koma még mindig ott aludtak a földön, és ezüstös köd vette őket körül. Búsultak egy sort, amiért a bank már megint átverte őket, és most is ugyanolyan szegények, mint azelőtt.
Ignaz nem tudott belenyugodni a veszteségbe, Mi az ördögöt rontottam el, hogyan lehetséges az, hogy egy közönséges Fugger átvert engem? Elment a város főboszorkányához, aki olyan okos volt, hogy mindent tudott, ugyan árulja már el, mi verte ki a biztosítékot Fuggeréknél.
Ezt még a fekete kandúrmacskám is tudja, gúnyolódott a főboszorkány, gondolj csak vissza, te plágiummal vádoltad a bankárodat. Azt állítottad, hogy egy Schikaneder nevű fazontól smittelte le az ötleteket, holott ez nyilvánvalóan nem igaz – Egyiptomban voltak ilyen beavatási szertartások – III. Amenemhet templomában – dereng már?
Nocsak, jegyezte meg álmélkodva Ignaz, azt mindig is tudtam, hogy a művészek életében a pénz a legfontosabb, de hogy egy pénzember ilyen kényes legyen a művészetére, ez egészen új dolog.