Hallod-e szíved dallamát, mikor fénylik a csókom
ajkadon? – látod, nem kell soha félni a szótól,
súgd csak fülembe: szép volt ez a nyár – mérges porspórák
szállanak reánk, az úton hangosan béget a fáradt
birkanyáj; fáj ez a múló gyönyör édesem? – nézd csak,
a nap már elmerül a vízben, induljunk hát haza – kóbor
szelek járnak, a rét felett fáznak az árnyak.
Karolj belém, úgy mint régen; szívd be az álmos
délután jószagú illatát; ködök hullanak, párás
fényben ragyog majd az est, mikor nyílik az égbolt,
kivillan kerek arca a holdnak,- tőled az évek
is futnak; örök fiatalság ragyog, tűzpiros véred
mosolyog arcodon; mióta enyém sóhajod, féltem
álmaid; napjaid tengerszép hullámzását védem.
Az élet háború; vesztes, győztes évszázadokból áll…
csatáztunk mi is eleget; tépett szélmalom véres
testünk; rongyos a szánk ,- csókjaink végleges árát
rég elittuk hitelben már,- üresen énekel, száraz
mosollyal néz ránk sosemvolt zsebünk…várnak az ágyak,
gyerünk, kössünk békét; meglátod, ízlik az élet,-
testedből virág fakad, örömére az égnek.
2 hozzászólás
István,,kedves! Úgy érzem, sokan vagyunk,akik az igaz érzelmek talaján próbálunk
hemperegni! Szépet írtál!
Tiszt: Gusztáv
Kedves Gusztáv!
Köszönöm hozzászólásod!
Üdv.:
István