Már több, mint fél órája várakoztam, közben a könyvem sokadik oldalát koptattam, amikor megütötte a fülem egy nem túl kedves kijelentés.
-Azok a mocskos férfiak!- hangzott nyersen és erőteljesen.
Egy pillanatra kimeresztettem a szemem és felhúztam a szemöldököm, reméltem, hogy nem ül a közelben egyetlen férfi sem. Akár a süket is hallhatta volna, hogy ez az egyetlen mondat ordít a fájdalomtól és a csalódottságtól, de már jött is rá a válasz…
– Igazad van, az összes egy… inkább nem is folytatom. – válaszolta egy szerényebb női hang.
Itt már nem tehettem mást, feltűnés nélkül becsuktam a könyvem és mintha semmit sem hallottam volna felütöttem a fejem. Felkeltette az érdeklődésem ez a két mondat, szerettem volna tudni, hogy miről is van szó, bár sosem szoktam hallgatózni, de most nem volt más választásom, hajtott a kíváncsiság. Máris szemben találtam magam két, első látásra huszonéves lánnyal. Az egyik fekete hajú volt, a másik vörös. Utóbbiról azonnal leolvastam, hogy minden bizonnyal nem ő a sértett. Egyébként sem lehetett eltéveszteni, mert a fekete volt az, mint mondani szokták, villámot szórtak a szemei. Egyszerre ült ki az arcára a düh, a bánat, a gyűlölet és némi szeretet foszlány. Őszintén bevallom, sajnáltam, mégis túlzásnak éreztem a férfiakra aggatott jelzőjét. Sosem voltam nagyszájú, de ha kérdeztek, mindig elmondtam a véleményem, viszont távol állt tőlem, hogy csak úgy kéretlenül beleszóljak egy beszélgetésbe. Minden igyekezetem ellenére furdalt az a bizonyos… nem akartam kimaradni a társalgásból, úgyhogy gondoltam, ha ügyesen mozgatom a szálakat, bevesznek ők maguktól is a csevejbe. Elkezdtem őket bámulni, na nem úgy ám, mint egy borjú, csak majdnem. Annyira koncentráltam, hogy észrevegyenek, közben nem is hallottam pontosan miről is beszélgetnek a továbbiakban, de a fekete még mindig fel volt háborodva és mérges volt, a vörös meg – feltételeztem- jó barátnőhöz méltóan pátyolgatta az összetört szívet. Bejött a számításom… már loholt is felém a kérdés.
– Ugye, szerinted is mindegyik férfi egy aljas féreg? – mosolyra húzódott a mérges száj.
– Nem. – mondtam határozottan, közben megráztam kissé a fejem.
Kijelentésem után, képzeletben azonnal magamban éreztem a kést, amit legszívesebben belém döfött volna a lány. Láttam a szemeiben, hogy jelen pillanatban engem jobban utál, mint bármelyik férfit. Egy másodpercre meg is szállt a félelem és elgondolkodtam, hogyan fogok kimászni ebből a helyzetből, de mint említettem… ha kérdeznek, elmondom a véleményem.
12 hozzászólás
Szia Délibáb! Már a címet meglátva kíváncsi lettem! Vajon mi sül ki majd belőle? Megtudhatjuk a lány történetét? (Gondolom, nem te vagy, legalább is nem direktbe???) Üdvözlettel: én
Szia Bödön!
Igyekeztem figyelemfelkeltő címet találni az irománynak. Minden ki fog derülni, türelem! 🙂 Köszönöm, hogy megint nálam jártál! Csodás napot! 🙂
Üdv: Délibáb
Szerintem a gond az egyesekkel, hogy nehezen tudnak csendben átlépni egy csalódáson, ezért kiabálnak segítségért. István
Kedves István!
Nem vagyunk egyformák. Ebből kifolyólag nem is ugyanúgy dolgozunk fel egy csalódást. Én úgy gondolom, hogy a megbocsátáson van a lényeg és azon, hogy tanuljunk az esetből. Nyilván nem szép dolog kígyót békát… de tudjuk, ha valakinek valami fáj, akkor kiabál.
Köszönöm, hogy itt járt! 🙂
Üdv: Délibáb
Kedves Délibáb!
Én az általánosításra alapból haragszom, főleg ilyen volumenben. Minden férfi ilyen meg olyan…, hát ja, földig ér a lábuk, meg bőr van a nyakukon, és ilyesmik. :))
Ezért elmesélek röviden itt a hsz.-ben egy esetet. Kinn bagóztunk az egyik hivatal dohányzóhelyén 5-6 hölgy társaságában. A téma végeredménye is az volt, hogy így a férfiak ilyenek, olyanok, trógerek és mindent ami *finomságot* el lehet mondani előkerült. Egyedüli férfiként kezdtem magam kényelmetlenül érezni, és a hölgyek nem igazán voltak rám tekintettel. Volt egy kész mondatom arra az esetre, ha a kulcs mondat elhangzik (én is hallottam valahol), és mit ad Isten, elhangzott. Az egyikük jó hangosan -miközben ismeretlenül, ám, kissé megvetően rám nézett. "Minden férfi egyforma". Igazából míg azon gondolkoztam reagáljak e vagy sem, félhangosan kiszaladt a számon, hogy "Nem kellett volna mindet kipróbálni" és akaratlanul is elmosolyodtam magam. Kitört a nevetés, ettől azért megkönnyebbültem.
Szóval én csak annyit szerettem volna mondani, mindig óvatosan a kijelentésekkel, mert mindennek van fonákja.
Bocs, hogy így elkalandoztam. És örülök, hogy a te értékrendedben létezik a differenciálás. 🙂
Szeretettel
Zoli
Nem egy férfiszapuló történetet szerettem volna írni, ha felkerül a folytatás, remélem azt is el fogod olvasni. Mert van ám tovább is! 🙂
Igen, igen láttam az "I"-est. És nem is gondoltam rá, hogy ez a végcél, csak eszembe jutott ez a történet az írásodról. Várom is a folytatást. :))
Ha én hallom a kijelentést a férfiakról, csak elhúztam volna a számat és arra gondolnék, hogy én érdemeltem- e már valaha, hogy ilyet mondjanak rólam?
Nem emlékeztem rá. De mi lehet a férfiak (illetve valószínűleg az az egy), hogy ezt érdemelte. Nem találgatok, de nagyon kíváncsian várom.
Addig is szeretettel gratulálok: István
Kedves István!
Köszönöm a hozzászólást! Igyekszem minél hamarabb megírni a folytatást!
Üdv: Délibáb
Minden általánosítás sánta vélemény. Sosem szabad egyformán mindenkit leszólni, mert az igazságtalan, sőt, nem igaz. Tehát a regényed kezdete jól kezdődik, nincs benne túlzás. Egyébként is tiszta magyarsággal, szépen tudod magad kifejezni, a téma is érdekes, ezért én is szeretnék időt szakítani arra, hogy olvassam majd a folytatásokat.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm a dicsérő sorokat, igazán jól esnek. Örülök, hogy megtaláltad ezt az írásomat. Mosolygós napot!
Üdv: Délibáb