Kirúzsozni próbálom reggel az ajkaimat.
Még fel sem kelt egészen a nap, a városról nem is beszélve.
Építettek egy templomot a panelek mellé, rendszeresen felriadok a harangozásokra. Mindig is utáltam a templomokat.
Hányszor lehet ugyanazt a videót lejátszani? Ugyanazt álmodni? Vagy csak egyszerűen ugyanazt élni.
Erőszakosan kopog a csizmám sarka, pedig nagyon próbálok vigyázni. Mintha jelzés lenne valamire. A kopogás folyik előre majd vissza az időben. Nem tudom, mi meddig van a fejemben, hol van a határ a testem és lelkem között, ha van határ egyáltalán.
Mikor rúzs kerül az ajkakra valami összefolyik, elsimulnak egymáson a molekulák.
Ebben nincs semmi konklúzió, talán csak egy bögre kávét szeretnék, aminek a fehér felületén láthatom a piros rúzst ajkaim formájával.
10 hozzászólás
Szia Snape! Látlak magam előtt ajkadon az összefolyó molekulákkal! Figyelj, ezek nem felületek. Kirúzsozni próbálom. Milyen kezdés ez? Az ablakban állok, szájamat rúzsozom. Utálom a templomot. mert piros. Nem, nem a templom piros, hanem a rúzs. És a rúzst utálom tulajdonképpen, meg a felületeket. A templomot csak utána. Azt is csak azért, mert az is egy felület. Szösszenetnek szösszenet, mármnt műfajára nézve, de mennél inkább szösszenet, annál jobban vigyázni kell arra, mit, s hogyan ír le az ember. Üdv, és bocs: én
Maradjunk a Dorothynál vagy a Dorkánál;)
Úgy érzem, nem sikerült megértenünk egymást, nem azt írtam le. A templomnak semmi köze a piros színhez vagy a rúzshoz.:)
Jó, Dorka, Ok, tudom. Csak arra utaltam: ha kimondod, hogy utálsz valamit, akkor a kíváncsi olvasó biztos rákérdez: miért? Ha nem mondod a miértet, levegőben lógva marad a kijelentés. A "kirúzsozni próbálom" pedig nem magyaros, s nem is "irodalmi". Mennél rövidebb dolgot írsz, annál nagyobb jelentősége van a leírt szavaknak, mondatoknak. Bizonyos értelemben sokkal nehezebb, mint "hosszút" írni. Remélem nem bántottalak meg! Írj sokat! Üdv: én
Rendben, köszönöm az építő kritikát.
Szia!
Nekem mindegy, hogy hol, és hogyan kezdted! 🙂
Szeretek belecsöppenni a pillanataidba… Otthonossá teszed… 🙂 Olyan intenzív, mint a sin-city rajzfilmvetületei… talán a rúzsfolt nyugtat meg, hogy jó helyen vagy jókor? ahogyan a képzelet és álmok szép határain tallabilléző lelked keresi a megnyugvást, hogy elmeállapota tér-időben orientált legyen? 🙂 ismerős a csizmakopogásod! néha papucsban, vagy sportcipőben is érzem a lépteim zajába vegyülő felkiáltójeleket! 🙂 Úgy érzem, mintha ébredni vágynál, mintha a sors-díszlet körülötted nem felelne meg a benned rejlő valóságképnek… Az utálatos mókuskerék érzéekeiden át moccanatlanná szorító láncai? az utolsó mondatod konklúziótlanságát lehetne tépni, fejtegetni, hámozni egy ideig, szerintem a kozmikus ősvalódig! 😀 Kávé=ébredés? rúzs az ajkadon = figyelemfelkeltés, persze felszínen túl nyilvánvalónak tűnne a sexualitás, de mélyebb értelemben szavakra, kinyilatkoztatásra, önkifejezésre asszociálnék….
… annak a fehér felületen hagyása = nyomhagyás, ami ha eltűnsz itt marad, és tovább mesél? Fehér = papír? rúzsnyom = "jeleid", szavaid, világnézeted, stb-d ről emlék/megosztás mindenki számára?
Hogy megvédjelek: egy alkotónak ne mond, hogyan írjon! mi jó, mi nem? Ki mondja meg? Én ilyest nem mernék! 🙂 Ezt nem egy megtervezett műnek tartom, nem egy nekiült könyvnek… inkább, villanásnak, töredéknek, amin el lehet gondolkodni: "mint a szilikonrózsa 3 dimenziós képét, ha látod kihullani az iratmegsemmisítő túlsó oldalán: részeleteiben villantják fel az egészet…" nem kell, hogy teljes legyen! Egy letört pillanat, ami felkiáltó jelekkel hemzseg… 🙂 Hogy lehetne jobb? Ki tudja? 🙂 Ez Nekem így is adott! Köszönöm! 🙂 A templomot hogy ne utálnád? Ez nem a vallásnak szól, (bár azon is vitatkozhatnánk) hanem a folyamatos, kéretlen riasztásnak… 🙂
Tudod: kiváncsi vagyok már most a nagy művedre, amelyekhez ezek az önmagukban is (legalább is szerénységemnek) ….
… értéket adó, hordozó képeid a lépcsők, a kezdemények, utak! 🙂 Talán szárnypróbálgatások? szerintem nem… ezek azok a megélt pillanataid, azok az élményeid, amiket azokban a pillanatokban megéltél, átszűrted, megosztottál…. 🙂 Azok a cipősarok-koppanások számomra valahol egy munkahely, vagy iskola, (szóval a világba integráltságod önmagad jelenlétét másokkal jelenlegi formában elfogadtató létesítmény) talán Műllet Péter, Chopra, vagy hasonló, esetleg valahol a Biblia, a hit, a sorskeresés és mókuskerék igája között kiáltanak fel bennem. Vagy Tévedek? 🙂
Szeretettel, hálával, és néhány molekuláris dologgal, (meg pár millió többlet electronnal, amelyek hordozzák ezt a pillanatod felém, s a szerény véleményemet vissza irányban): Gabe
Kedves Gabe!
Először is, köszönöm a hozzászólást. Másodszor meg… különös érzéked van hozzá, hogy mindazt lefordísd, amit én nem tudok rendesen elmagyarázni, csak érzésként leírni. Sőt, te még tettél hozzá többet is (ami az én kedvencem… a az olvasó véleménye előbbre való, mint az íróé.)
A nagy mű… ebbe kicsit beletrafáltál 😀 Írtam egy mesét, amit ki szeretnék adni (elküldtem egy nagyon jó pályázatra, majd meglátjuk…). És szeretném folytatni a tavasszal félbehagyott kisregény kezdetemet.
Kedves Dorothy!
Köszönöm a dícsérő szavakat, bár az érdem a Tiéd, én csupán örültem annak, amit a személyiséged szűrőjén keresztül láttam a világodból, és kellemes, jó érzéssel nyugtáztam, hogy nem vagyok egyedül… hogy nem hiszel a világ köntörfalának. Valahol a boldog élet sejlik a világban általad hiányolt dolgokban… szeretem, ahogy kibontod magad. Hogy ne tudnád rendesen elmagyarázni? Mélyebben nehéz, vagy talán lehetetlen, esetleg felesleges lenne… Fodor Ákos szavaival: " a jobb, rosszabb: kevés"
Várom a nagy művedet, és az azután következőket is! 🙂 Bízom a pályázatban, hogy tényleg jó! 😀 (Mert Te jó vagy: őszinte, valós, de legfőképp: stb.! 🙂 De várom az azután következő, és az azután következő nagy műveidet! 🙂 Szeretem a párhuzamos univerzumodat! 🙂 Bár még nem olvastam tőled mindent, de nem baj, hisz nem tudsz olyan gyorsan alkotni, mint ahogy olvasni lehet! 🙂 Így marad még pár napra! 🙂
Szeretettel: Gabe
Kedves Gabe!
Köszönöm ismét a biztatást és a dicséreteket, én is remélem,m hogy hamar odajutok 🙂