Kedves Antonius!
Nem akadtam el benne. Ha egy vers többféle üzenetet akar közvetíteni szerintem az se baj, az élet múló örömei, az élet múlásával függnek össze. Ahogy öregszünk, úgy múlnak el azok is. Semmi gond a verseddel.
Üdv. Erica
Nem olvastam el a hozzászólásokat, így lehet ismétlek valakit. Az ötödik és a hatodik bekezdést én megcserélném, egy kis időzavart éreztem magamban az olvasásánál. Még nem voltam ilyen helyzetben hála istennek, így nem is tudom hogyan éreznék, de biztosan én is szégyellném a hülyeségem. Nem is merek sötét...
Időt szakítottam, hogy elolvassam pár írásod. Nem bántam meg. Már az első megfogott. Az utolsó előtti sorba, én inkább a "mint" szót használnám a hasonlathoz. Nagyon jól átadtad nekem az öregedés baját, bánatát. Már én is érzem, hogy öregszem. .... 🙂 Bár még nem könnyezem, de az sincs...
Szia Willie!
Én úgy vettem ki az írásból, hogy csak a látnok látta, és tudta a világ végét. A többi ember nem. Mit tudott volna tenni? Szerintem jogos a nyugalma.
Könny szökött a szemébe, és nem a szemében... Bocsi a javításért, de nekem elnézed ugye.
Remélem még nem lesz...
Hm. Pedig egy csók is már valami. De majd elgondolkodom rajta.
Örülök, hogy még mindig olvasol.
A legtöbb férfi nagyon rámenős, főleg egy Adonis?
Üdv.
Erica
Kedves Antonius! Nem akadtam el benne. Ha egy vers többféle üzenetet akar közvetíteni szerintem az se baj, az élet múló örömei, az élet múlásával függnek össze. Ahogy öregszünk, úgy múlnak el azok is. Semmi gond a verseddel. Üdv. Erica
Oké, szólok.... bár ritkán tudok ide is jönni. Ha a majáknak hihetünk, akkor addig írjunk jó sokat, addig is élvezzük az életet.
Nem olvastam el a hozzászólásokat, így lehet ismétlek valakit. Az ötödik és a hatodik bekezdést én megcserélném, egy kis időzavart éreztem magamban az olvasásánál. Még nem voltam ilyen helyzetben hála istennek, így nem is tudom hogyan éreznék, de biztosan én is szégyellném a hülyeségem. Nem is merek sötét...
Időt szakítottam, hogy elolvassam pár írásod. Nem bántam meg. Már az első megfogott. Az utolsó előtti sorba, én inkább a "mint" szót használnám a hasonlathoz. Nagyon jól átadtad nekem az öregedés baját, bánatát. Már én is érzem, hogy öregszem. .... 🙂 Bár még nem könnyezem, de az sincs...
Szia Willie! Én úgy vettem ki az írásból, hogy csak a látnok látta, és tudta a világ végét. A többi ember nem. Mit tudott volna tenni? Szerintem jogos a nyugalma. Könny szökött a szemébe, és nem a szemében... Bocsi a javításért, de nekem elnézed ugye. Remélem még nem lesz...
Köszi. Több oldalam van az életben, talán most majd kiderül melyik az erősebb 🙂
Köszi Andi. Ezt most írom, ez egy kicsit lassabban fog jönni 🙂 Még nem tudom mi lesz belőle, de igyekszem, hogy ne okozzak csalódást.
Hm. Pedig egy csók is már valami. De majd elgondolkodom rajta. Örülök, hogy még mindig olvasol. A legtöbb férfi nagyon rámenős, főleg egy Adonis? Üdv. Erica
Köszönöm, hogy olvasol, és örülök, hogy tetszik. Szeretettel: Erica
Ez már készen van. Legalábbis az első kötet. kb 147 oldal. 🙂 A nyáron kitart . Köszi Erica