psssszzt! maradjatok csendben, kérlek...

AM angyal szállt a házam felett éjjel sápadt tollszárny remegés a holnap az álmok sosem felednek az álmok megfakulnak finom hófehér tollpihe érintésed megjegyzi egy fűszál földig hajol hogy lehúnyt szeméből áldásként gördüljön a fényre az a csepp harmat

A temető melletti mezőn sétáltunk vörösbort iszogatva, a szoknyám alá kapott a szél, és szemébe fújta haját a fiúnak, aki Dylan Thomas versét szavalta. Régvolt emberekkel bolondoztunk, a halál meg nem volt sehol. Ezt idézi nekem. 🙂 Gyönyörű, nehéz vers. A sirályos rész nekem jobban tetszett, mint a Nagy László...

Balázs! Nagyon ügyes megoldások vannak a fordításodban, pontosan, frappánsan áthidaltál olyan nehézségeket, amiket én spec biztos nem tudtam volna. Mégis az utolsó hat sor lehetne árnyaltabb, érzed te is, hogy hiányzik az a két kép, a csillag és a zöld fűre hulló levelek. Ez két olyan érintés, amivel még soha...

összefoglalva köszi.

összefoglalva köszi.

összefoglalva köszi.

összefogalalva köszi.

mármint szerénységem csak annyit akart, hogy jó ez a kép, tényleg néz az asztalon. és a sorok a felénél törnek, áthajlanak szomorúan, mint egy szakadozó kapcsolatban. a ritmust is nehezen találja, aki nem tudja érezni a másikat, ráhangolódna, de elhibázza, megtorpan. pont ilyen. mint a visszatartott lélegzet, aztán meg...

minden sörkarikáról pizsama jut az eszembe. ez aztán a műélvezet:)