szívem kínok közt felsír, mért vagy ilyen távol?
Fuldokló zokogásom hallgatja a Nap,
Hold nézi vergődő szívem sötét álmom alatt.
Mikor utoljára megcsókoltál nem is sejtettem,
hogy így fogok szenvedni, ha nem leszel mellettem.
Fel se fogtam, hogy mennyit érsz nekem,
s most egyre csak hajtogatom: kell nekem, szeretem!
Görcsös fájdalom járja át a testem,
mikor látom arcod, hallom szavad az emlékeimben.
Tudta valaki, hogy így fogok szenvedni?
S ha tudta is, mért nem szólt, hogy nem kell elkezdeni?
De tudom, hogy akkor is ezt tettem volna,
hiszen a Nagy Könyvben ez így volt megírva…
Hogy nem vettem észre mennyire szeretlek?
4 hozzászólás
Ó, igen! Hogy az ember ilyenkor mennyire tud szenvedni! Üdv, Poppy
Ajaj, nehéz pálya a szerelmi bánat… :(( De talán még menthető a dolog?
Szia Ladyfox!
Csodásan írtad, és még csodásabban fejezted be.
Pontot tett a versed végére az utolsó sorod.
Én szívből gratulálok, és majd elmeséled…))) Örültem, hogy olvashattalak!
Szeretettel: dinipapa
Sziasztok! Köszönöm a hozzászólásokat:)
Poppy, igen borzalmasan:( Gunoda, nem valószínű, több személy és mostmár kb. 2500km áll közénk.
Dinipapa, ez megint bonyolult és hosszú történet.:P De elég gáz, hogy ilyeneknek kell történnie ahhoz, hogy újra tollat vegyek a kezembe:(
Örülök, hogy tetszett a Vége!! :)))