Lennék a magasban ágaskodó fenyő fenn az égen,
lennék harmatcsepp ,mely megmártózik a nap fényében.
Lennék hegyorom ,mely a felhők felett magasodik,
lennék zuhatag ,mely a mélybe hullva tajtékozik.
Csodás természet mily kevés vagyok én melletted,
halandó vagyok én magas hegycsúcs nem lehetek.
Kis porszem vagyok a délceg fenyő árnyékában,
félek ,elvesznék a vad zuhatag tajtékjában.
4 hozzászólás
Kedves József!
Versed olvasása után megnéztem az adatlapodat is. Jól sejtettem, – csak az írhat ilyen magával ragadóan a természetről aki annak közelségét megéli. Szép versedhez gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Hova,köszönöm szépen kedves szavaid és a gratulációdat,igen,a Hargita hegységhez közel lakom,nagyon szép a taj es a fenyők tenyleg ágaskodnak fenn az égen,olyan magasan vannak,de a Magyar táj is ugyanúgy tetszik nekem.
Szeretettel Udvozollek,Jóska
Kedves Joco!
Óh természet, gyönyörű természet… S az különösen ott, ahol Te élsz, Erdély gyönyörű hófödte havasai között igazán csak csodálni lehet. Jó volt olvasni versedet, gondolataim nekem is oda szállnak…
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata,köszönöm szépen kedves szavaid,tenyleg gyonyoru a természet és ezt akartam kifejezni,egy fenyveserdő ihletett meg fenn a magasban és úgy tűnt mintha az égbe nyúltak volna a fenyők ,gyönyörűek a hófödte havasok is,orvendek,hogy tetszett a vers.
Szeretettel Üdvözöllek,Jóska