Magamnak kerestem,
örülnöm kellene,
háborgok mégis,
mint a tenger istene,
csillapodom,
talán majd egyszer,
és megszűnik minden.
Őrültek kertjében
járom a végtelent,
szakadék szélén
lábam emelgetem,
egy mozdulat csupán,
hogy ne maradjon más,
csak a szakadék.
6 hozzászólás
" háborgok mégis,
mint a tenger istene,
csillapodom,
talán majd egyszer,"
"Őrültek kertjében
járom a végtelent,"
Kedves Melinda! Szerintem ezek nagyon használható, jól mutató, kifejező sorok, képek lehetnek egy másik vershez is. A régi, nagy romantikus íveket idézi.
üdvözlettel: Grey
Grey!
Kiemelésed köszönöm. A romantikus íveknek igen nagy kedvelője vagyok. Háborgásom ilyen módon próbálom levezetni és már le is csillapodtam. 🙂
Üdv.: Melinda
Nagyon jó végig ott a feszültség, a dráma és a tragédia versedben. Gratulálok, igazán remek ez a vers…
Barna!
Igen a feszültség és a dráma uralja és fogja össze a két versszakot. A végén a tragédia csak feltételes módban van, bekövetkeznie sohasem szabad.
Köszönöm gratulációdat.
Melinda
Kedves Melinda!
Versed hangulata nagyon szomorú. Mesterien szép költői szavakat használsz.
Jó ilyen verset olvasni,
szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy meglátogattál. Köszönöm a dicséretet is. Néha érzi magát az ember ilyen feszült, már-már drámai helyzetben, mint amit a vers mondanivalója takar.
Szeretettel láttalak! Melinda