Mik a kincseim? Nem őrzök semmit
én ékszerdobozok dohos rejtekében,
mint ártatlanságukat vigyázzák
a szent, combjukat kivillantó
kisleányok.
Mosolyomból előkerülő néhány
pillanat, átadom, érezheted
te is. Az éjjel az ágy felén
aludtam csak, tapogatóztam feléd,
de nem voltál sehol.
És mik a kincseim, mégis? A világ,
minden átélt és belélegezett idő,
a por a cipőn s kócos hajfürtjeid,
a megvillanó élet körmödön,
s az el nem mulasztott szavak.
De mint szivárványszín szalaggal
átkötött csodát, már csak téged
tartalak, északi fény, üstököse
a szerelemnek és titkos csodáknak
földi alkotója, te.
3 hozzászólás
Miléna, ez a vers nagyon tetszett. Komoly, szép ívű, mondanivalója igazi belső tartalom, a Te világod. A forma is megkapó.
aLéb
Ó, igazán köszönöm kedves szavaidat, nagyon jól esett.
Miléna
Kedves Miléna!
Szép, különleges hangulatot árasztó versedhez gratulálok:)
Üdv: Borostyán