Sűrű ködfoltból ablak pattan,
arany lábakon a fény lassan
kilép rajta gyöngymeztelen.
Az ablakból üvegszemed,
teret szaggatva rám mered.
Hajad sötét selyemfüggöny…
Az ikon elsápad és elvész…
Ne!Mondd, mondd hová mész?
Tán,
sirályok szárnyán álmokat veszel,
szellemvárosokból aranyat fonsz,
tündérekkel játszol a patakparton,
s angyal könnyeid zivatarában,
kristály felhők közé kriptába zárod
összes fátyolos emlékem,
és szivárványt fakasztasz belőle,
az eget varázsszínekkel elöntve…
Talán…
…de a végtelen csend,
minden reményt elcsent…
12 hozzászólás
Kedves Pityu!
Ne hidd, hogy a csend minden reményt elcsen!
Csak figyelj és beszél hozzád, fogja a kezed,
segít ilyen remeket írni!!!
Szeretettel olvastam. Tünde
Kedves Tünde!
Köszönöm szépen bíztató szavaid!!!
Szeretettel láttalak:Pityu
Kedves Pityu!
A csend néha a barátod, nem is hiszed mennyire.
Ilyenkor születhetnek az igazán szép versek, mint ez is.
Szeretettel gratulálok, Judit
Kerdves Judit!
Köszönöm szépen!
Szeretettel láttalak :Pityu
Ejha! Mintha igazad lenne! Tetszett megfogott a hangulata, avagy talált süllyed!
gratulálok!
Szeretettel-panka
Köszönöm szépen Kedves Panka!
Szeretettel láttalak:Pityu
Kedves Pityu!
Mindig meglepsz. A csend bizony tud komoly dolgokat művelni velünk, ezért kell kilépnünk és akkor "szivárványt fakasztasz belőle," . Neked ez is sikerült.
Gratulálok, öröm volt olvasni versedet!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves pipacs!
Köszönöm szépen kedves szavaid:)
Szeretettel:Pityu
Kedves Pityu!
Magával ragadott a versed és megértettem az utolsó két sorát!
Gyönyörű!
Barátsággal:
Szilvia
Kedves Szilvia!
Köszönöm szépen!
Barátsággal:Pityu
Kedves Pityu!
Magával ragadott a versed.Gratulálok!
Linda
Kedves Linda!
Köszönöm szépen!
Üdv:Pityu