Október 23-a. A magyar szabadság egyik legfontosabb ünnepe. Megemlékezés azokról a fiatalokról, akik a szocializmus legszigorúbb időszakában is láttak reményt arra, hogy megváltoztathatják a világot. Tisztelgés azok előtt, akik életüket áldozták a hazájukért. 1956-ban a magyarok megmutatták a világnak, hogy nem törődtek bele az elnyomásba. Ez az apró ország megremegtette a szocializmus addig megingathatatlannak vélt oszlopait. Bár nem sikerült kitörniük a vaskéz szorításából, emlékük mégis kitörölhetetlen marad a világtörténelemből. A forradalom ráébresztette az embereket: járnak még köztünk hősök.
Az 56-os forradalom összefogta Budapest, sőt, az egész ország lakóit. Kart karba öltve vonultak fel a Lánchídon, a villamosvezető és az elismert író egymás mellett menetelt a Bem rakparton. Az egyetemi hallgató a nyakába vette az izgalmában fel-le ugráló kislányt, és megmutatta neki: így készül a szabadság. Mert az emberek tényleg hittek benne, hogy átjuthatnak a Vasfüggönyön. Még akkor is, amikor szovjet tankok ellen harcoltak, és Molotov-koktélokat dobáltak a tüzelő katonák közé. Akkor is, amikor családtagjaik és barátaik holtan estek össze előttük.
Ezekre a hősökre kéne emlékeznünk. Méltó tiszteletet kellene adnunk azoknak, akik vérüket adták a Vasfüggöny lebontásáért. És hálát kéne adnunk az égnek, hogy a mai fiatalság már nem a kisdobos indulót tanulja a himnusz helyett, hogy nem látjuk mindenhol Rákosi elvtárs búzát vizsgálgató, jóságosan mosolygó portréját fellógatva, hogy megünnepelhetjük március 15-ét, és egyáltalán: hogy merhetünk magyarok lenni.
Ehelyett Budapesten az emberek félnek kilépni az utcára október 23-án. Aki teheti, vidékre menekül. Mindenki fél a tüntetőktől, a könnygáztól, a felgyújtott autóktól és a vízágyútól. A belvárosban az alsóbb emeleteken lakók rettegnek, hogy kidobják az ablakukat. A fociszurkolók pedig már tegnap összegyűltek, és az egyik eldugott kocsma mélyén faragni kezdték az utcaköveket.
Mert lassan már három éve, hogy azt hiszik: forradalom van. De nem gondolnak bele abba, hogy mekkora a különbség a szocialista rendszer és a mai kapitalista, demokratikus (?) köztársaság között. Azok, akik ma szabadságharcról beszélnek, és csak azért vonulnak ki az utcákra az ünnepen, hogy rongáljanak, nem értik, milyen volt az élet 1956-ban. Akkor szükség volt arra, hogy az ország a sarkára álljon, és azt mondja: nem. Ma pedig arra lenne szükség, hogy a magyarok összefogjanak, és -csakúgy, ahogy 56-ban a felvonulás alatt -kart karba öltve róják le tiszteletüket a haza hősei, az 56-os szabadságharcosok előtt.
9 hozzászólás
Szia!
Nekem túl általános, ahogy az 56-os, és a mai dolgokról írsz. A helyzet mindkét esetben bonyolultabb, bár az alapmondanivalóval, hogy az ünnepen ünnepelni kellene, stb, akár egyet lehetne érteni. 56 túl közel van még! És annyira összetett. "Szabadságharcos" volt akkor az az utcagyerek is, aki csak balhéból eldobott egy benzinespalackot, és forradalmár a tornatanár, akinek hirtelen eszébe jutott a vörös csillaggal ékesített párttagsági könyve, előkapta és elégette. Hősi halott volt Kovács bácsi a földszintről, aki kilesett a kapun, mi folyik kinn az utcán, s egy arra tévedt golyó leterítette. Mellüket döngették a kiszabadult köztörvényesek: "soha többé kommunizmust" és csendesen beszélgetett (mondjuk) két nemzetikarszalagos, géppisztolyos fiatal egy betört kirakatot őrizve. Egyik azt mondta pl vissza kéne állízani a magántulajdont, a másik azt, dehogy, szó nincs róla, hogy a burzsoá újra a nyakunkba üljön. Szia: én
Szia! (folytatom)
A mai helyzet sem egyszerűbb. Az utcán balhézók egyrésze őszintén fel van háborodva azon, hogy ketrecek közé szorítják őket, mint a vadállatokat, a szabadság és a demokrácia legnagyobb dicsőségére. Mások csak balhézni akarnak, ha nincs meccs, jó lesz egy kis tüntetés is. Aztán vannak provokátorok, akik pénzt kapnak azért, hogy szítsák a feszkót. Meg vannak, akik kíváncsian arra járva belekeverednek, és a jelszavak tömeghisztériát kiváltó mágikus hatására maguk is begőzölnek. Bonyolult dogok ezek. Száz év múlva azt írják majd: hősök voltak, akik emberi jogaikért harvoltak. Vagy azt. a felforgatók aknamunkája késleltette az…akármit.
Bocs. Újra én
Kedves Bödön!
Nem írtál születési dátumot, szóval nem tudom, hogy tegezzelek vagy magázzalak-e… nekem a tegezés szimpatikusabb, bocsánat, ha esetleg gond volna.
Szóval… miért bocs? Elmondtad a véleményedet és ennek nagyon örülök, sok mindenben igazad is van. 56 nagyon közel van még, és éppen ezért tud az ember könnyebben ítélkezni felette. Szerintem. Több szál fűzi a jelenhez, mint például 1848, ami már az unalomig lett általánosítva, és a legtöbb ember csak Kossuthra és Széchenyire, meg esetleg Petőfi segesvári halálára gondol, ha szóba kerül. Szerintem nagyon kevés kéz lengene a levegőben, ha megkérdezném, hogy ki látta Sára Sándor 80 huszár című filmjét. Pedig az is a szabadságharcról szól, csak a legtöbben elakadnak az országgyűlésnél meg Jellasics futásánál.
56 közel van, akad még, aki emlékszik is rá, ott volt, beszél róla. Ha nem hagyjuk, hogy a politika (mindegy, melyik oldal) eltorzítsa az ítélőképességünket, sokkal élesebb képet kaphatunk róla, mint rengeteg másik történelmi eseményről. Ha pártatlanul végighallgatjuk egy egykori szabadságharcos történtetét, talán Kovács bácsiról is kiderül, hogy titkon egy ideje már szervezkedett a kommunizmus megbuktatása érdekében, és talán így mégsem hiába nevezzük hősi halottnak. A mai ember pedig nagyon nehezen éli bele magát az akkoriak helyzetébe. Nem mintha én annyira tapasztalt lennék e téren, de alaposan utána jártam, mert érdekel 56, és annyit sikerült leszűrnöm, hogy nagyon nem lehet egy szinten említeni a mai politikai viszonyokkal.
Ma az ember arról beszél, amiről akar, nem kapják el az ávósok az utcán, ha azt találja mondani, hogy nem ért egyet a rendszerrel. Ha csengetnek a lépcsőházban, nem kell attól rettegnie, hogy érte jöttek, mert szegény Dezső disznót engedély nélkül vágták le. A mai helyzet sem tökéletes, ketrecek vannak és lesznek, és fel is kell szólalni ellenük, de nem így. És nem akkor, amikor 1956-ot kellene ünnepelni. Majd ha valakit bebörtönöznek azért, mert azt suttogta az egyik barátjának a sarki kocsmában, hogy "vesszen gyurcsány, nem kicsit, nagyon", akkor lehet tombolni (bár szerintem akkor sem ez a legcélszerűbb megoldás). De addig nem.
Szia Niki!
Mindenben egyetértek, amit írtál. Én csak ara akartam ráirányítani a figyelmedet (amire 48 kapcsán Te is kitértél) hogy a nagy nemzeti ünnepeken frázisokat puffogtatunk, általánosítunk. Nem akarom védeni a mai randalírozókat, de 56-ban, 48-ban a hatalom ugyanilyen randalírozóknak, csőcseléknek tartotta az utca népét. Hősök 48-ban is és 56-ban is kevesen voltak. Az emberek többsége belesodródott. Csak balhézni akart, mert elégedetlen volt. Magasztos célok helyet könnyű koncot kívánt. Ez az igazság. Ezt látni kell. Nem akarom dicsfényétől megfosztani a múltat. Csak a sablonosítás veszélyeit szeretném én magam is elkerülni. (folytatom)
Tudom sokan azt mondják: a magasztosból táplálkozik a lélek, a vereségeket győzelemmé kell előléptetni, hogy tartást adjon, lelkesítsen. Nem értek egyet ezzel a koncepcióval. Sztem népbutítás. Én azt tartanám jónak, ha a nemzeti ünnepeken, politikusok és egyéb hozzá nem értők ünnepi szpícsei helyett csak annyi lenne, hogy elénekelnék a Himnuszt, a Szózatot, elszavalnának néhány verset nagy klasszikusoktól. Nem kell olyanoknak beszélni, akik nem is értik az ünnep lényegét, vagy nagyon is értik és saját ambícióik szerint saját céljaikra akarják kihasználni. Látod: ebben is egyetértünk. A Havasi gyopár utsó 3-4 fejezete az 56-os eseményekkel foglalkozik, adatlapomon megtalálod, ha van kedved és időd olvasd el. Üdv: én
Kedves Bödön!
Szerintem mindketten ugyanarról beszélünk, csak nem értjük a másikat. Én sem azt mondom, hogy az általánosítás és a hozzá nem értő emberek ünnepi beszédei jók vagy hasznosak. Teljesen elkoptatják, lecsupaszítják az ünnepet, míg a következő nemzedékeknek csak ködös és zavaros információik lesznek az unalomig ismételt közhelyeken kívül. Ki tudja, az akkori hatalom hogy fogja majd felhasználni saját céljaira Nagy Imrét, vagy éppen Mansfeld Pétert, akinek az alakját szerintem már ma is nagyon eltorzítva ismerhettük meg.
Éppen ezért csak annak szabadna felszólalnia az ünnepen, aki egy kicsit is érti, miről volt szó 56-ban. Igaz: akkor a "forradalmárok", ahogy ma a "tüntetők" is eleinte csak rongáltak, randalíroztak, kirakatokat törtek be és szobrokat döntögettek le. De alaposabb okuk volt az elégedetlenkedésre, mint a maiaknak. Én pedig csak erre akartam rávilágítani. Elnézést a kései válaszért, nem nagyon volt időm mostanában írni. =) Az 56-os fejezeteket pedig mindenképp elolvasom. Köszönettel: Niki =)