Gondolom, minden vadásznak eszébe jutott már, milyen jó lenne, ha mindig eltalálná a célt. Hazavihetné a legtöbb trófeát, a társai pedig irigykednének, ami már magában is minden pénzt megér.
Ez lenne a vadászat célja?
Mi más? Legalábbis amióta sokkal kényelmesebben megserezhetjük a mindennapi zsákmányt a szupermarketekben.
Igaz, már nem a vadász-szerencsétől függ, hogy kerül-e az asztalunkra étel. De a már igenis a vadászon múlik, hogy milyen biztonsággal találja el a célt. Legyen szíves gyakorolni, kitartóan és sokat, lehetőleg papírra rajzolt céltáblán és agyag galambon, az állatokat pedig hagyja békén. Az egyetlen kivétel, ha békésen sétál a pilisi parkerdőben, és megtámadja egy kiéhezett tigris.
Aminek az esélye kevesebb az 1 ezreléknél. No de most nem is a vadászatról van szó, hanem csak a pontos célzásról. Én is tudom, hogy vannak ilyen bölcs mondások a gyakorlással kapcsolatban, de mi ebben a rendkívüli? Már a mindennapi sem elég vonzó, hát még ami nem az.
Ez most paradoxon?
Nem az?
Talán. Nem. Nem tudom. Engem minden érdekel, ami nem mindennapi. Úgy értem, tudom, hogy ez a föld már csak ilyen, keményen meg kell dolgoznunk mindenért, amit el akarunk érni. Néha azonban jólesik egy kis álmodozás. Például egy-két bűvös puskagolyó.
Carl Maria von Weber, A bűvös vadász.
Carl Maria von Weber, A bűvös vadász.
Ezt az operát nem lehet megkerülni.
Nem is kell, hiszen nagyon híres. Vadul romantikus, de pszichológiailag motivált történet. Van benne üldözött ártatlanság, arckép, amely éppen a kellő pillanatban esik le a falról, temetői koszorúvá változó menyasszonyi ékesség, sötét éjszaka és egyéb rejtelmességek. Szerepel továbbá az ördög, személyesen. A zene is bírja az iramot, talán csak néhol vidámabb a kelleténél. Csak azt nem tudom kinek száguldott el ennyire a fantáziája, Webernek vagy a librettistájának, Friedrich Kind-nek.
Egyiküknek sem. A bűvös vadász már régóta kísértett a német folklórban, és különösen a 14-16. századokban volt népszerű. Nem kellett sok hozzá, hogy azt suttogják a szerencsés emberről, biztosan az ördöggel kötött szövetséget. Vagy ha mégsem, akkor lutheránus. Az ördögtől általában 7 puskagolyót lehetett szerezni. Az első 6-ot úgy használhatta fel a vadász, ahogy neki tetszett, de a 7-iket az ördög fenntartotta magának. És a vadászt természetesen magával vitte a pokolba, hiszen ezért csinálta az egészet.
Nagyon egyszerű, azt a 7-iket nem kell kilőni. El kell zárni egy kis ládában, elásni jó mélyen.
Akkor te nem ismered az ördög természetrajzát. A sátáni pokolfajzat úgy intézi, hogy a kiszemelt áldozata akkor is lőjön, ha sejti, mi lesz a következmény. Ki kell lőni a 7. golyót, erről Lucifer személyesen gondoskodik. Más kérdés, megéri-e az a 6 biztos találat. A folklór úgy tudja, hogy nem, ezért a motivációt mindig megerősíti egy szépséges hölggyel. A boldogtalan vadász a körme hegyéig szerelmes, és kis híján még a menyasszonyát is lelövi, mint Max az operában.
Viszont ott állt a jóságos remete, aki már korábban visszaváltoztatta a temetői koszorút menyasszonyivá, vagy hófehér rózsákat hozott Agathe-nak, amelyek előzékenyen felfogták a végzetes golyót. Mi több, a remete dalra fakadt, és gyalázatos klapanciákban fogalmazta meg az eset tanulságát:
Olykor a jámbor is megbotlik,
Megszegi azt, ami jog s kötelesség,
Ott, hol a félelem támad erényre,
Nem kell sok, hogy kétségbe essék.
Hogy szabad egy golyóra tenni
Két nemes szívnek a boldogságát,
Hálót vetni a szenvedélynek,
Mellyel a gyengét a mélybe rántják?
Első követ ki dobja el?
Szíve lángját ki oltja el?
Újszövetség után szabadon.
De használt. A herceg megbocsátott Maxnak, és eltörölte a próbalövés hagyományát.
Boldog kor, amelyben egyetlen próbalövés elegendő volt ahhoz, hogy a reményteljes ifjú elnyerje a jövedelmező állást és a szíve serelmét. De ez már a 19. század – Weber operáját 1821-ben mutatták be. A sötét 14-16. századokban a megtévedt vadászokat még nem mentették meg jóságos remeték és hercegek. A happy end az volt, hogy az ördög elvitte a zsákmányát. Viszont számos recept közül válogathattak azok, akik úgy döntöttek, hogy a dolgot mégis kipróbálják. Mindig akadtak, akik szerettek veszélyesen élni. Az egyik népszerű recepthez szentelt ostya kellett. Nem tudom, megfigyelted-e már, hogy az ördög milyen barátságos kapcsolatban van az egyházzal, meg mindennel, ami az egyház életével kapcsolatos. Alkalmilag elmenekül egy felmutatott kereszt vagy a tömjénfüst elől, de azt lehet mondani, hogy ez a kivétel. Általában kifejezetten kedveli a varázslók munkájába belekontárkodó papokat, a kiugrott szerzeteseket és a megesett apácákat. Műhelye olyan, mint egy templom, persze fekete drapériákkal és fekete gyertyákkal, keresztre szögezett kígyókkal és meztelen akolitákkal. A szent tárgyakra már csak azért is nagy szüksége van, hogy legyen mit bemocskolni.
Hallottam már erről a jó szokásáról. De szerintem ha valami igazán szent, akkor azt nem lehet beszennyezni; sőt a szentségének ereje kimosdatja az évezredes szennyből a krampuszokat.
Lehet, de ezek csak olyan felületesen megszentelt tárgyak. Jelképes szentség, de az ördögnek valahogy tetszik ez a jelkép, állítólag nem túl értelmes, legalábbis a folklór tele van olyan legendákkal, hogy jártak túl az ördög eszén. Pl. hidat építtettek vele, aztán egy szál sovány macska volt a fizetség.
Szegény macska.
Ne aggódj, a macskának egy szőrszála sem görbült meg. A ördög nem mer beállítani a pokolba egy cirmossal, az értékes emberi lélek helyett, így aztán inkább elkotródik, üres kézzel. A operában is megjelent a kellő pillanatban az archetypus, a remete, nem is beszélve a fehér rózsákról. De mindegy, csak elmondom, hogyan kell bűvös puskagolyót készíteni, hátha valaki megpróbálja. Tehát meg kell szerezni a szentelt ostyát; az ilyesmit az ember nem nyeli le elhamarkodottan, hanem félreteszi, jobb időkre. Az ostyát föl kell szögezni egy fára, ekkor nagy vércseppek jelennek meg. Ezt a vért föl kell itatni egy kis kendővel, aztán a kendőt hamuvá égetni; ezt a hamut keverjük az ólomhoz, amelyből a puskagolyókat öntik. Ha nem lehetne ostyát szerezni, vagy valamilyen okból nem akarnak vérezni, van még elég sok növényi vagy állati eredetű anyag, ami szintén jó erre a célra: vasfű, gyömbér, agárkosbor, kőrisbogár, múmiapor. Ez utóbbival nagyon kell vigyázni, mert hamisítják.
Paracelsus legalább tízféle dolgot nevezett múmiapornak, úgyhogy végül is mindegy, csak elég rejtélyes legyen.
A Zedler lexikonból úgy látszik, a emberi vér és a záptojás keverékét is múmiapornak nevezte. Sütőbe kell tenni, kiszárítani és porrá törni, és arra is jó, illetve arra se, hogy a fegyver ejtette sebeket meggyógyítsa. Hasznos dolgok még a medvezsír, földi giliszta, vérkő, halálfej üregéből kiszedett moha.
Az operában ezt mondják, amikor a golyókat öntik éjnek idején, a Farkas-szakadékban: „Ide előbb az ólmot! Most egy kevés üvegcserép, templom kitörött ablakából, higany, három puskagolyó, amelyekkel egyszer már célba találtak, egy búbos banka jobb, és egy hiúz bal szeme. És most az áldás.” Vagyis akármilyen rendkívüli ingredienciákat szednek össze, mantra nélkül nem megy. Az igazi varázserő nem a hiúz szemében van, hanem a mantrában.
Vagy önszuggesztió, a szerencsétlen Max annyira zaklatott, és főleg annyit zaklatták az ördög úr, Samiel segédei, hogy mindent elhisz. Elhiszi, hogy el fogja találni a célt, és el is találja; ebben nincs semmi hihetetlen.
De azért el kell ismerni, hogy ördöggel sokkal romantikusabb.
Készségesen elismerem, hogy ördög nélkül sokkal szegényebb lenne a világirodalom. Az ördög és a pokol már sok kezdő írót kihúzott a csávából.
Goethe-t és Bulgakovot nem lehet a kezdő írók közé sorolni.
Goethe és Bulgakov? Érdekes ez a két név egymás mellett. De nem is rájuk gondoltam, hanem az irodalom névtelen közkatonáira, akik valamikor a 16. században ilyen örökbecsű sorokkal örvendeztették meg a nagyérdeműt:
Csillagtalan fönt a néma ég,
Hallgat lent a farkas-szakadék.
Amott ki jár? Egy elveszett vadász,
Dietrichstein az, a fekete szász.
Ha lőne, célt nem találhat el,
A szóra tompa visszhang felel.
Nem farkast lő, nem medvét vadász,
Lelkekért jött a fekete szász.
Ez a Dietrichstein is az ördög?
Igen, egy valódi szászországi ördög, és egy hosszabb ballada kezdődik a fenti zengzetes szavakkal. A ballada végén az ismeretlen szerző váratlanul az ördög mellé áll, és lelkesen védelmezi a jogait a 7. lövéshez:
Mondd, ki halomra lőtted az erdei állatokat,
Meg se remegtél, nem volt szívedben szánakozat,
Hányszor volt a tarisznyád rakva sok földi jóval?
Bánod-e, mit teszek én most ezzel az egy golyóval?
Véled-e, hogy csak téged illet minden gyönyör?
Engem is vár a családom, a házam, a mély gödör.
Ők is a prédát várják, szájukon hangos az óhaj –
Félre, mert én fogok lőni ezzel az egy golyóval!
Ez nagyon méltányos, így vadászok között. És mi a végkifejlet?
Nem tudjuk, az utolsó lapot kitépték.
Bizonyára Detrekövi úr népes rokonsága, amikor a meggazdagodás módjáról már nem volt comme-il-faut beszélni.
Ezen a problémán máshogy is lehetett segíteni. A 18. század elején az ördög már kimaradt a golyóöntésből, és a szereplők a sötét erdőből átköltöztek egy jól felszerelt, tudományos laboratóriumba. Johann Friedrich von Flemming két könyvében is említi ezt a fontos tárgyat, Der vollkommene Teutsche Soldat, ill. Vollkommene Teutsche Jäger. Flemming fő témái a babonák, elásott kincsek megszerzése, népi orvoslás, varázsvessző, és minden egyéb, amire a tökéletes teuton katonának és vadásznak a legnagyobb szüksége lehet. Miután az ördögöt kiiktatták, a mágikus golyók készítése egyszeribe átkerült a megengedett művészetek kategóriájába. Nem is mágikusnak, hanem szimpatetikusnak nevezi Flemming az olyan puskagolyókat, amelyek mindig célba találnak, és minden ellenségtől megvédelmezik a szent teuton hazát. A golyóöntéshez mágnesre, „előkészített” bizmutércre, auripigmentre, ugyanannyi súlyú ólomra van szükség, ezeket megolvasztjuk, és „egy folyadékban” állni hagyjuk, legalább 1 óráig. Nem derül ki, hogy mi ez a folyadék, viszont nagyon fontos, hogy az egész művelet a Nyilas jegyében történjen: „Ha akkor történik, amikor a hold a Nyilasban van, és 3 Nyilas-nap múlik el egymás után, akkor arra kell ügyelnünk, hogy az öntés in hora Martis, Mars órájában történjen, mert akkor az ember örömét leli benne.”
Tudod, mit mondott Kazinczy Báróczi Sándorról? „Amikor kifejtette, hogy az aranycsináláshoz micsoda konstelláció szükségeltetik, mindjárt tudtam, hogy meghibbant.”
Nem mondta. Nem is találkoztak egymással.
De igen. Ezt írja: Nem akarták kiküldeni Bécsbe, „mert az arc visszatoló volt, mert a növés nem volt szálas, s Fehérvárnak rendjeit rettegés szállotta volt meg, hogy választások miatt kénytelenek leendenek pirulni.” Aztán egy más helyen: „Egészségére igen nagy gondja volt… még augusztusban is friss meggyet éve leltem, mert úgymond abban sok kén vagyon.”
Rendben van, akkor másvalaki mondta, valaki másról… De a dolog lényege a megfelelő konstelláció.
Ez is az önszuggesztió nagyon fontos eleme. Mit gondolsz, mért van tele még ma is minden bulvárlap horoszkóppal?
Én elolvasom. Mindet elolvasom, és a következő pillanatban elfelejtem. Jó érzés, hogy fellazult a cenzúra, és most már ezt is szabad. Azt hiszem, azért olyan sikeresek a horoszkópok, mert a szabadság illúzióját keltik. Nagy, szabad országban élünk… na jó, kis szabad országban, de mindenki megtudhatja, mi a nap-jegye, hold-jegye, születésszáma, disznó-e vagy patkány a kínai asztrológia szerint.
Igen, ez nagy előrelépés.
Még egy pillanatra visszalépnék Flemminghez, aki egy más helyen azt mondja, hogy a puskagolyókat egy ideig fokhagyma levében kell edzeni; jó az is, ha egy kis darab istennyilát tesznek a formába, és arra öntik a golyókat. Ez az istennyila, vagy ördögujja nem más, mint a karbon és kréta korokban élt belemnit, egy tíz fogókarral rendelkező kalmár kövülete, egykor amulettként hordták, és elvárták tőle, hogy meggyógyítsa a Hexenschuß-t. ez a könyv, A tökéletes teuton vadászok 1724-ben jelent meg, és nem kétséges, hogy akkoriban a természettudományban ez volt a state-of-art.
Ennyi bölcsességen rágták át magukat Weber és a librettistája, amíg a operával elkészültek?
Egyáltalán nem. A munka oroszlánrészét már elvégezte J.A. Apel, német író és jogász. 1811-1815 között jelent meg Lipcsében A kísértetek könyve (Das Gespensterbuch), amelyet Apel és a Friedrich Laun néven író Friedrich August Schulze állítottak össze. Ez a könyv nagyon népszerűlett, gyorsan lefordították mindenféle nyelvre, és nagyon sok írót inspirált, Byrontól (A vámpír) Mary Wollstonecraft Shelley-ig (Frankenstein). Ebben a kötetben jelent meg Apel írása, A vadász menyasszonya, és ez lett a librettó alapja. A boldogtalan Max neve itt Wilhelm, egy kiterjedt erdészeti ismeretekkel rendelkező, de közepesen célzó írnok. Szerelmes Katicába, de a zord atya kijelenti, azé lesz a leány, akit kineveznek erdésznek vagy fő-fő-erdésznek. Az áhított állást viszont az kapja meg, aki megnyeri a próbalövő versenyt.
A bölcs atya jó erőre meg akart bizonyosodni a vőlegény lövési képességéről.
Nagyon szellemes. Inkább belátta, hogy az írnoki fizetésből nem lehet eltartani egy családot, és nem annyira zord volt, mint realista. De nem szabad elfelejteni, hogy mindez még azokban a boldog századokban történt, amikor az emberek még hittek az ördögben és a mágiában. Wilhelm vállalta a próbalövést, de egyre nyugtalanabb lett, ahogy közeledett a végzetes dátum. Aztán persze szerződést kötött Samiellel, a sötét lovaggal, aki nem kevesebb, mint 63 puskagolyót adott neki, megjegyezte, hogy ezek egyike sem téveszti el a célját, az utolsó 3-at azonban fenntartja magának. 60 puskagolyó,, gondolta Wilhelm, de hiszen ez rengeteg. Nekem egy is elég, hogy kinevezzenek erdésznek, és feleségül vehessem Katicát. Aztán, mint az várható volt, beindult a sátáni gépezet, és Wilhelm-et is magával sodorta. Ez tulajdonképpen A bűvös vadász librettója, amit Kind fejelt meg a némleg késleltetett happy end-el.
Nomen est omen, he was very kind.
Apel-t valahogy mélyen érdekelte ez a történet, mert megírta A bűvös vadász vagy a szabadlövés eredeti legendáját is, de ez csak jóal a halála után, 1833-ban jelent meg, miután Weber operája elindult hódító útján.
Apel vagy Kind, nagyon el van találva. Az opera ma is hatásos; elhisszük Weber zenéjének. És mondd csak, miért van az, hogy a golyóöntés echte német legenda, és a környező országok folklórja nem ismeri?
Nem tudom mire vélni, ha csak nem a német néplélek rejtélyes mélységei tárulnak fel az ördöggel kötött szövetség e speciális formájában. Mert azt ugye tudjuk, hogy az ördöggel mindenhol kötöttek szerződéseket, sőt valójában az egész pokol egy irdatlan nagy kancellária, ahol ezeket nyilvántartják, és éberen ügyelnek a határidőkre. Egyébként nem mondhatnám, hogy teljesen német találmány, Franciaországban ott van Robin des Bois, szabad fordításban az erdei ördög, aki hasonló, célt nem tévesztő golyókkal kísérti meg a mohó vagy a szerelmes vadászokat.
Éppen olyan szép eredménnyel, mint Németországban?
Nem mondhatnám. A franciák nem fejlesztették igaz és magas tudománnyá a golyóöntést, még az Orion jegyében sem, akinek az egészhez sokkal több köze lenne, lévén ő az égi vadász.
Azt mondod, hogy tudománynak számít az a sok szamárság, amit Flemming előad?
Nos, igen, bizonyos megszorításokkal. Flemmng kétségkvül tudósnak és nem varázslónak tartotta magát.
Hiszi a piszi.
3 hozzászólás
hát igen, kicsit hosszú. na nem baj.
Az operák egyik alapvető lényeges tartalmi eleme, hogy piszkosul izgalmasak, a történetek elképesztőn jók és persze a zene a feje alá gyűri éjszaka és formázza, alakítja,mert azért az a lényeg. Nagyon jól és jókat írsz, de aki nem fogékony erre a témára, nem biztos, hogy végig olvasssa, pedig nagyon jól írsz, érdekesen, kellő gondossággal. De keveset írsz a zenéről-igaz, itt talán nem is ez a fontos.
Szívesen olvastam:ruca
ruca, kösz hogy előszedted ezt a régi írást. hát igen, nem a zenére koncentráltam, arról nehéz írni, azt hallgatni kell.