találkozás egy hajléktalannal
üres tekintet
alig él
a régi tűz
a fellángolás
csak a múltból integet már
kezdetben nem tudta merre
ment más után
hagyta hogy vonszolják
egy idő után
a zsúfoltban megállt
fojtogatta a színtelen
civódó
vívódó rakás
a céltalan futás
de hiába kereste fel a vágy
az otthon után
a horizonton nem látszanak többé a lábnyomok
a többi közt sajátja elkopott
segíts rajta
gyújtsd fel benne újra
a hiszékenység lángját
hogy megtalálja az esélyek ajtaját
ahol a sok ellobbant tett
rejtett gondolat helyet kap
és a vágyak megtisztulnak
találkozás egy kísértettel
ott messze belül hallom még neszét
elröppent egy szép beképzelés
idegen lett a hely ahol most állok
a ködfoszlányok
fázó magányom
te lent kóborolsz az utcákon
arcodon ünnepi ábrándok fénye ragyog
de kísér egy álom
egybeforrt lelkünk árnyékát hordozod
az egyszer harcba száll veled
találkozunk majd a holdfényes éjben
két sápadt
egymásra éhes
boldog kísértet
találkozás a kora tavasszal
a végtelen síkján megjelent
kezében paletta
ecset
arcunkra fényt fest
élénk színeket
rozoga falak tövébe
ibolyát ültet
vágyak ébredeznek
a kamillás gyepen
de nem ér el mindent
útjába állnak a kételyek
keményre taposott érdekek
önzést szorongató kezek
oly sok a bontásra ért
törékeny még a fény
a nap csókjától majd
felébred a fázós táj
fürtök csüngnek majd a képzelet falán
16 hozzászólás
Kedves Sailor!
Örülök, hogy hoztál verset, melyek mindig komoly témákat vetnek fel, gondolkodtatnak és ösztönöznek.
“gyújtsd fel benne újra
a hiszékenység lángját
hogy megtalálja az esélyek ajtaját
ahol a sok ellobbant tett
rejtett gondolat helyet kap
és a vágyak megtisztulnak”
Remek sorok, de a hiszékenység helyett – ami nem mindig pozitív, sőt! – inkább a hit szót használtam volna.
“idegen lett a hely ahol most állok
a ködfoszlányok
fázó magányom
te lent kóborolsz az utcákon
arcodon ünnepi ábrándok fénye ragyog”
A lett szó azt jelenti, hogy mostanáig ismerős volt, a magány tette idegenné, hiszen a másik ragyogó arccal megy egy álomkép után.
Nagyon érdekes a befejezés:
“találkozunk majd a holdfényes éjben
két sápadt
egymásra éhes
boldog kísértet”
Kiderül, hogy valójában egymásra vagytak, csak “kicsit” későn jöttek rá.
“útjába állnak a kételyek
keményre taposott érdekek
önzést szorongató kezek”
Sajnos, így igaz.
“fürtök csüngnek majd a képzelet falán”
Legalább képzeljük oda ezeket a fürtöket.
Szeretettel: Rita 🙂
Legyen szép napod és kellemes hétvégéd!
Kedves Rita!
Köszönöm szépen,hogy olvastad!
Örülök,hogy így látod:”melyek mindig komoly témákat vetnek fel, gondolkodtatnak és ösztönöznek.”
Jól látod:”A lett szó azt jelenti, hogy mostanáig ismerős volt”
igen,a magány tette idegenné!
Ezt is jól látod,hogy-“hogy valójában egymásra vagytak,”
A harmadiknál:”önzést szorongató kezek?
Sajnos igaz!
Köszönöm szépen értö és értékes hozzászólásodat!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
UI
Az elsönél kimaradt:
“Remek sorok, de a hiszékenység helyett ? ami nem mindig pozitív, sőt! ? inkább a hit szót használtam volna.”
Igen,,az lenne az igazi segíség,:gyújtsd fel benne újra a´hit´lángját,csak még sok utat kELLENE megtennie ahhoz!
Elöször a hiszékenység mint elsö lépés,hogy létezik segítö kéz
és lassan majd inni kezd a jóba!
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
“segíts rajta
gyújtsd fel benne újra
a hiszékenység lángját
hogy megtalálja az esélyek ajtaját
ahol a sok ellobbant tett
rejtett gondolat helyet kap
és a vágyak megtisztulnak” – Volt olyan, amikor látva a hajléktalant egy bolt mellett, onnan kijövet rá is gondoltam egy kis csomaggal. Hálálkodva fogadta el. Fontos az, hogy az ember megpróbáljon neki segíteni, ahogy csak tőle telik.
“idegen lett a hely ahol most állok
a ködfoszlányok
fázó magányom
te lent kóborolsz az utcákon
arcodon ünnepi ábrándok fénye ragyog” – Ebből a versből az egészet kiemelhettem volna, annyira gyönyörű!!!!
“rozoga falak tövébe
ibolyát ültet
vágyak ébredeznek
a kamillás gyepen” – Csodálatosan festett ez az ecset, csodaszép vers!
Szeretettel gratulálok: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen,hogy olvastad!
Az idézeteket is!
Nagyon szép gesztus Töled:”
“Volt olyan, amikor látva a hajléktalant egy bolt mellett, onnan kijövet rá is gondoltam egy kis csomaggal.”
Örülök,hogy a második különösen tetszett!
A harmadiknál örülök,hogy így látod:” Csodálatosan festett ez az ecset”
Köszönöm szépen értékes hozzászólásodat!
Örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Gyönyörűszép ez a versed a találkozásokról: elgondolkodtató, keserédes ,kételyekkel tarkított mégis reménykeltő.
Az életünkben minden okkal történik, a találkozások is. Vannak akik áldásnak és vannak akik tanulóleckének érkeznek hozzánk,egyeseket megőrzünk barátnak, szerelemnek, másokkal csak ideig-óráig szővődik össze a sorsunk. Van aki mély nyomot hagy bennünk akinek a jelenléte igazi feltöltődést jelent. és vannak akiknek a hatására megváltozik az egész addigi életünk,mágneses térré változik a közegünk és ezzel a személlyel szebb és jobb, csodásabb és valódibb dolgokat tudunk létrehozni. Minden találkozáskor egy hangulat érkezik együtt az adott személlyel és abban hiszek hogy ez sosem változik életünk során az események hatására sem, amit kivált az első percekben az maradandó lesz.
Verstrillógiád első része sokatmondó cimmel rendelkezik: ?találkozás egy hajléktalannal?.
Egy üres tekintetű,kiégett, lelkileg haldokló, lemondó ember képe bontakozik ki a sorokból akiben valaha annyi tűz, vágy és remény lobogott de tanácstalanságába más emberek nyomait kezdte követni és hagyta,hogy vonszolják amig fojtogatni nem kezdte a ?céltalan futás? , a színtelen, civódó,vivódó közeg. Visszaút már nem volt,eltűntek a lábnyomok a ?többi közt sajátja elkopott?.
Fohászt küld az ég felé:? segíts rajta/gyújtsd fel benne újra/a hiszékenység lángját/hogy/megtalálja az esélyek ajtaját/ahol a sok ellobbant tett/rejtett gondolat helyet kap
/és a vágyak megtisztulnak?
Amikor reményeinkbe csalódunk visszasirjuk azokat az időket amikor még tudtunk hinni, mertünk bízni, kockáztatni az érzéseinket.A sors a vakmerőségünkért mindig megjutalmaz:kinyitja az esélyek ajtaját megtisztult vágyaink előtt.
A trillógia második verse: ?találkozás egy kisértettel? mély gondolatokat hordoz.
Pazar versképekkel ábrázolod, a meghasonulásod. Egy szép beképzelés elröppen és fázó magány kerít hatalmába,idegennek érzel mindent magad körül, nem találod a helyedet ?de kísér egy álom/egybeforrt lelkünk árnyékát hordozod/az egyszer harcba száll veled/találkozunk majd a /holdfényes éjben /két sápadt/egymásra éhes/boldog kísértet.?
Vágyva vágysz erre a szerelemre és hiszel abban,hogy lelketek újra eggyéforr.
A trillógia befejező része: ?találkozás a kora tavasszal? a kedvencem: reményt csillant a totális reménytelenségbe, ecsetjével kiszínezi a mindennapokat, éteri fényt fest az arcokra, élénk szineket mázol a színtelenségre és mindenre ami nyomasztó, kopár, és élettelen.
Ibolyát ültet a rozoga falak tövébe ami a megújulás szimbóluma, és vágyakat ébreszt a kamillás gyepen. A kamilla begyógyit minden testi és lelki sebet?mikor a tövébe vágyak ébrednek azok meg is valósulnak?..nem egyhamar mert a következő sorokat a de szócska ismét reménytelenségbe taszitja: ?útjába állnak a kételyek/keményre taposott érdekek/önzést szorongató kezek/?.
Itt van az ideje a bontásnak csak szörnyen nehéz nekikezdeni és megtenni.
Remény feszül az alkotás egére a zárósorokban és hittel hirdeti az esetleges megvalósulást.
?törékeny még a fény/a nap csókjától majd /felébred a fázós táj /fürtök csüngnek majd a képzelet falán.?
Gyönyörű spirituális kérdéseket felvető alkotás. Igényesség, nivós pszichóanalízis és a szépirodalom esztétikai élménye rejlik tartalmilag kifogástalan versedben!
Tőlem szokatlan kivánsággal zárok: elegendő naivitást és merészséget kivánok a céljaid eléréséhez.:)
Mély elismeréssel és szeretettel gratulálok.
napfény
Kedves Napfény!
Nagyon szépen köszönöm igazán értékes hozzászólásodat!
Jól estek értö meglátásaid!
“Az életünkben minden okkal történik, a találkozások is. ”
Igen!
” Vannak akik áldásnak és vannak akik tanulóleckének érkeznek hozzánk,egyeseket megőrzünk barátnak, szerelemnek, másokkal csak ideig-óráig szővődik össze a sorsunk.”
Sokszor egy egy találkozás kihat az egész életre!
A bizonytalanságtól való menekvés,mikor a személy nem találja meg
a saját útját,céljai ködösek,csak elképzelései vannak mit szeretne,
könnyen kétes személyek hálójába esik!
Kezdetben jól érzi magát,elismerést talál,de nem veszi fontolóra,hogy
eladta magát
A´rakáson´egyszerübb,szabálymentes,a gondolkodás,önvizsgálat idegen
fogalmak! A nyáj mentalitás uralja a hasonlókat!
Az elsö vers ilyen ´lecsúzsott´személyröl szól,aki szinte a végletekig
kitartott és mident megokolt kibeszélésekkel.
Mikor rájött igazán,hová esett és kezdett müködni a valódi,igazibb élet utáni vágy,szinte késönek látszott,hogy önerejéböl kimásszon a gödörböl!
Kell egy kéz,segítség, hogy megtalálja igazi magát és hogy talán nem késö!
folyt
A második résznél nagyon jól látod:
” Egy szép beképzelés elröppen és fázó magány kerít hatalmába,idegennek érzel mindent magad körül,”
Igen,de az egybeforrt lelkek árnyéka összeköt.Ez olyan miint a sötét
éjszaka,de tudod,akármilyen nehéz is eligazodni,jönni fog a reggel!
Ott messze belül,a közelség melegét érzed,Még nem hült ki!
A harmadik az esélyek ébredése mikor a remény ecsetje színt
fest arcunkra,vágyakat,terveket és egy szebb holnap kilátását.
A lélek mint a poros füszál issza az esöcseppeket,a nap éltetö
sugarait
Egyedül az a baj,hogy még gyenge a fény és nem képes mindent felújitani!
A reménybe itatott vágy sejti,hogy jön a nyár és a gazdag szüret.
Köszönöm szépen nagyon értékes hozzászólásodat!
Megtisztelsz azzal,hogy így látod:”Gyönyörű spirituális kérdéseket felvető alkotás. ”
Örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor !
Mindhárom verses igazán érdekes és igaz! Az első egy találkozásról szól, ami nem feltétlenül igazi,való életben történő találkozást jelent. Lehet az a hajléktalan, lelkünk egy darabja. Egy nem teljesült álom, mely egyszer a jó úton járt a megvalósulás ösvényén, de időközben letért az útról és eltévedt. Lehet, egy ideig fel sem tűnt neki, hogy nem jó úton jár … Sosem talál már haza, hiszen a lábnyomokat elfedte az idő pora. Az időről pedig mind tudjuk, hogy kíméletlenül múlik és fed …..
De akár bármelyikünkre is igaz lehet. Lehetünk mi is hajléktalanok, ami itt sem feltétlenül azt jelenti, hogy nincs hol aludnunk… Egyszerűen csak úgy érezzük, nem találtuk meg a helyünket, az igazi otthont. A lelkünk egy része mindig kételkedik, a hiányérzet befészkeli magát és hajt minket mindig tovább. Visz magával a mindig elégedetlen tömeg, és mire észbe kapunk Önmagunknak már csírája sem maradt. Nem találjuk a magunkhoz vezető ösvényt. Úgymond “hajléktalanok”lettünk, hisz elvesztettük ami igazán fontos.
Kedves Marcsy!
Köszönöm szépen hogy olvastad!
Igazán örültem értékes hozzászólásodnak!
Nagyon jól látod:” Lehet az a hajléktalan, lelkünk egy darabja. Egy nem teljesült álom, mely egyszer a jó úton járt a megvalósulás ösvényén, de időközben letért az útról és eltévedt.”
Elindulni az életbe, megtalálni saját utunkat mely célhoz vezet,kitüzött célkoz ,nem könnyü.Sokszor még azt sem tudjuk merre induljunk!!
A célok magukis homályba vesznek ,mikor rájövünk,hogy nem elérhetöek.
igen,a megálmodott sokszorr ´összetörik szétesik a valóság szirtjein!
Ezt is csoda jól látod:”De akár bármelyikünkre is igaz lehet. Lehetünk mi is hajléktalanok, ami itt sem feltétlenül azt jelenti, hogy nincs hol aludnunk? Egyszerűen csak úgy érezzük, nem találtuk meg a helyünket, az igazi otthont.”Nagyon is igaz!Söt,éppen annyira tud fájni hiánya a meg-nem -értésnek,mintha nem lenne otthonunk!
Igen,mintha elvesztettük volna,ami igazán fontos!
folyt
Jó hogy hármas csokorban töltöd fel a verseket, de azért némi fejtörést is okoz. Ha az előző vers gondolatmenetén haladok tovább, akkor azt hiszem úgy értelmezném a második versedet mint az első folytatása. Az elsőt egy kéréssel, fohásszal zárod,miszerint , valaki segítsen újra hinni! A másodikat pedig pont úgy kezded, hogy egy régi szép “beképzelés” ( álom, vágy ) neszét hallod. Tehát még nem szűnt meg teljesen, csak figyelmesen kell magunkat belülről hallgatni. A cím is nagyon találó ” találkozás egy kísértettel”. Itt is megvan a párhuzam az első verseddel, és nyilván a harmadikkal is, hisz egy bizonyos szó szerepel mindhárom címben. Míg az első még arról szólt, hogy a tömeg magával vitte az illetőt, aki emiatt letért a számára kijelölt ösvényről, addig a másodikban megtörtént maga a felismerés, miszerint rossz úton jár. Engem legalábbis az “idegen hely”, a “magány ” megfogalmázás erre felé sodor. Úgyanakkor a vers vége, kicsit áthajlik a szerelem iranyába… Érdekes! Bár, ha belegondolunk mi rejthet magában több lehetőség és reményt mint egy szerelem? Egyszer valaki azt mondta, hogy szeretni könnyű, de ez nem igaz! Gyáván, magunkban szeretni valakit tényleg könnyű. De felvállalni az érzéseinket valaki előtt, aki vagy viszonozza vagy nem,az nem könnyű! Hihetetlen nagy bátorság kell hozzá, nem utolsó sorban pedig remény és hit !
És ha már remény és hit, akkor el is jutottunk a harmadik vershez.Az első két vers sötétsége, kilátástalansága és bizonytalansága után, ezt a verset átszövi a tömény remény! Nagyon szép zárás !
Szeretettel gratulálok!
Marcsy
Kedves Marcsy!
Igazán örülök,hogy látsz összefüggést a hármas csokorban!
Ami összeköti öket:” a találkozás”
Egyszerüen idézlek,mert nagyon eltalált gondolatmenet:
“Az elsőt egy kéréssel, fohásszal zárod,miszerint , valaki segítsen újra hinni! A másodikat pedig pont úgy kezded, hogy egy régi szép ?beképzelés? ( álom, vágy ) neszét hallod. Tehát még nem szűnt meg teljesen, csak figyelmesen kell magunkat belülről hallgatni.”
A másodikban is ott az a bizonyos ´hajléktalanság´érzete.
Mintha a két “boldog kisértet” egy megpróbáltatáson menne kerestül,
ami magányt és elhagyatottságot hozhat magával.
Mégis,mint az elsönél kell valaki,hogy kisegítse,Itt jól látod a szerelem jön
´segíteni´!A múltban megélt újra életre kap,mert értékes volt és érdemes
folytatni!
A harmadik meg igen:”Az első két vers sötétsége, kilátástalansága és bizonytalansága után, ezt a verset átszövi a tömény remény!”
Köszönöm szépen értö és értékes hozzászólásodat!
Örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves sailor!
Igazán érdekes versedből arra következtetek, hogy Valami hiányzik.
Ha csak egy valaki van, akinek a világon te vagy a legfontosabb a nyolcmilliárdból, boldog lehetsz.
Szeretettel.
Yoco
Kedves Yoco!
Köszönöm szépen,hogy olvastad!
“Ha csak egy valaki van, akinek a világon te vagy a legfontosabb a nyolcmilliárdból, boldog lehetsz.”
Mennyire igaz állítás!
Szerencsére létezik ilyen személy!
Örültem jöttödnek!
Legyen szép napod!
Szeretettel:sailor
Kedves Sailor!
Figyelemfelkeltő a cím, a találkozás nagyon sok mindent sejtető, széles asszociációs mezővel rendelkező fogalom, fontos dolog az életünkben, lehet jó, rossz, átmeneti, pillanatnyi és tartós, és sok mindent hozhat nekünk /vagy akár el is vihet belőlünk/.
Az első rész, a hajléktalannal való találkozás felidézi bennem ezeket a – sajnos sokszor előforduló – találkozásokat, ahhoz kapcsolódó érzelmeket. Olyankor mindig szégyellem magam, pedig nem én tehetek róla, szívesen elfordítanám a fejem, hogy ne is lássam, de szerencsére mindig van nálam apró, a pénztárcám külön rekeszében gyűjtöm a kétszázasokat és százasokat, amibe belemarkolva és átadva, vagy az ebédemet odaadva tudom, hogy ha nem is sokkal, de pillanatnyilag segítettem valamit. De a szégyenérzet és lelkiismeretfurdalás mégis megmarad. Nem szeretem, nagyon nehezen élem meg ezeket a találkozásokat, bár volt azért pozitív élményem is. Nagyon valósághűen ábrázolod versedben a hajléktalant, az üres tekintet, az azt se tudja, merre menjen, hol van, mit csináljon állapota, a régi tűz a múltból már alig pislákol. Megadta magát a sorsnak, tegyen vele, amit akar. Nincs saját akarat, nincs hit, nincs jövő, minden céltalan. Remény sincs arra, hogy újra otthona legyen, hogy hazataláljon. Nagyon megrázó kép:
“de hiába kereste fel a vágy
az otthon után
a horizonton nem látszanak többé a lábnyomok
a többi közt sajátja elkopott”
Én ilyenkor mindig tehetetlennek érzem magam, te iránymutató vagy, mit kell tenni:
“segíts rajta
gyújtsd fel benne újra
a hiszékenység lángját
hogy megtalálja az esélyek ajtaját”
Ahogy a mondás tartja: ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni. Én csak az vagyok, aki halat ad. De az igazi segítség, ha sikerül elhitetni, hogy van még esély, érdemes nekifogni halászni. Tiszta gondolatok születnek, és feléled újra a remény, a vágy.
Azért bennem két dolog motoszkál: egyik, mindezt hogyan? A másik, nem vagyunk-e mindannyian életünk során – nem fizikai értelemben vett – hajléktalanok, amikor nem tudjuk, hová megyünk, miért megyünk, megyünk-e egyáltalán valahova? Nem látjuk a célt, nem látjuk sorsunk megoldását.
A második rész alcíme nem ébresztett előzetesen fel bennem semmilyen érzést /kísértettel még nem találkoztam/, csak kíváncsiságot. Nem is tudtam elsőre eldönteni, az első folytatódik-e, a feléledt, megtisztult vágy neszét halljuk-e az első sorban a hajléktalan szemszögéből, vagy személyváltás történik, és a költő kerül a középpontba. Kiderül, ez utóbbi. Bár ha nem fizikális értelemben veszem a hajléktalan állapotot, hanem átvitten, ahogy az első rész után motoszkált bennem, akkor végül is ez lényegtelen, a kettő egy és ugyanaz. Talán most a hogyan kérdésre is választ kapok? A folytatás nem biztató, idegen hely, magány, ködfoszlányok, otthontalanság – a hajléktalanság képei. De: jön valaki, akinek arcán ünnepi ábrándok fénye ragyog. Létrejön a találkozás, megtörténik a csoda, a segítség: a két kóborló lélek egymásra talál a holdfényes éjben, a lelkek egybeforrnak /s most már tudjuk, miért is a kísértet szó, és kik azok/, és boldogok lesznek. A megoldás is megvan: a lelki hajléktalanságból, otthontalanságból a kiút a szerelem, a másikra találás. Ebben nagyon egyet értünk, minden versem erről szól: a világon a legfontosabb a szerelem.
Ezek után nem csoda, ha a tavasszal való találkozás lesz a harmadik rész. Tavasz, megújulás, szerelem, boldogság együtt járnak. Ilyen érzésünk lesz már az alcím olvastán, ezt várjuk. És az előzetes várakozás bebizonyosodik, szép költői képek festik ezt az állapotot: paletta, ecset, szín az arcokra, ibolya, kamilla, és természetesen a vágyak is ébredeznek. Egy kis megtorpanás: a szerelemben nincs előre kitaposott út, nekünk kell azt kitaposnunk, ami nehézségekkel jár: vannak kételyek, önzés, érdekek, ezt mind le kell győzni, másokét is, a magunkét is. A fény még törékeny, de a nap egyre erősebb, és legyőzi a telet, a fázós táj felébred, a képzelet, a vágy testet ölt.
Gratulálok szép versedhez!
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Kedves Dona!
Köszzönöm szépen,hogy olvastad!
Megtisztelsz!
Az elsö rész találkozás a hajléktalannal!
Nehéz elviselni,hogy ilyen sorsok is léteznek.A lelkiismeretünk megszólal és
valami miatt azt érezzük mintha tehetnénk róla.Nem tudjuk,hogy viselkedjünk:
Nagyon jól leírtad ezt az érzést:”Olyankor mindig szégyellem magam, pedig nem én tehetek róla, szívesen elfordítanám a fejem, hogy ne is lássam”
Hasonlót érzek én is ilyen esetekben
Ilyenkor az is elöjön,mi lenne,lehetne ebböl a kiút.
Legstöbbször a bizonytalanság gondolata marad-
Ezt is nagyon jól látod:
“A másik, nem vagyunk-e mindannyian életünk során ? nem fizikai értelemben vett ? hajléktalanok, amikor nem tudjuk, hová megyünk, miért megyünk, megyünk-e egyáltalán valahova? Nem látjuk a célt, nem látjuk sorsunk megoldását.”
A másodiknál szintén kilátástalannak látszó a helyzet.
Mégis itt:”De: jön valaki, akinek arcán ünnepi ábrándok fénye ragyog. Létrejön a találkozás, megtörténik a csoda, a segítség: a két kóborló lélek egymásra talál a holdfényes éjben, a lelkek egybeforrnak /s most már tudjuk, miért is a kísértet szó, és kik azok/, és boldogok lesznek. ”
Igen ,itt megtörténik a csoda,addig az elsö versnél a kimenetel mem biztos.
Igen,a harmadiknál kellett egy kis fellendülés,valami szép!
“paletta, ecset, szín az arcokra, ibolya, kamilla, és természetesen a vágyak is ébredeznek. ”
Habár még nem minden ideális,idövel gyöz a remény!
Köszönöm szépen nagyon értékes hozzászólásodat!
Örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!