Csoóri Sándornak bármelyik könyvét nyitjuk is ki, azokból előbb-utóbb kilép maga a szerző, kezében a hétmérföldes csizmával, hogy ránk adja azt: aztán úsgyi!, pillanatok alatt megmutatja, milyen páratlan szellemi és hús-vér kaland embernek lenni.Csoóri, ha olykor elégedetlen is, de sohasem boldogtalan: minden alkotása az emberből indul, s miközben világokat hódít, az emberhez tér vissza. Gyermekverseinek is ez a fő sajátossága. A tárgyak megelevenednek, lélekkel és gyermeki érzelmekkel viselős lesz minden, nem meglepő tehát, ha emberül tesz-vesz a Hold, ha hozzánk hasonlóan viselkedik egy csillag, egy kutya, a kikerics vagy egy palacsinta. A költőnek varázshatalma van, ezért természetes az is, hogy esetenként megváltoznak a fizika törvényei. De a legnagyobb gyönyörűséget a versek sajátos humora és a népdalokra emlékeztető, mégis újszerű, szokatlan zeneisége adja. No meg az, hogy a mondanivaló mögül sokszor kihallatszik egy-egy lőrincrévei pontozó vagy mezőségi legényes, esetleg egy széki lassú fényes kopogása. „Édes Jézus meghallgattál./Mind megettem, amit adtál,/ Még a spenót is lement./Az volt a zöld szakrament.” – írja az Étkezés utáni imában. Vagy hallgassuk csak egy kicsit figyelmesebben! „Ha elmész, ha itt hagysz,/megbetegszem-/arany szalmaszálra/hanyatt fekszem-/Bagoly-gyűrűt húzok/ujjaimra,/s mire visszajössz majd,/nem ismersz meg.” (Ha elmész) Ugye, milyen szép a szomorúság, ha van benne egy kis férfias hetykeség? A szerző valamikor így vallott magáról: „Érzem, belátok az égbe, Isten terveibe, s a nyár karneváli mozgalmasságától átforrósodom… Írni talán azért akar az ember, igenis azért akar, mert az írás nem egyéb, mint a végtelenség érzete. A végtelenségé mindenféle változatban. Hiszen az öröm sem igazi öröm távlat nélkül, s a halál sem igazi halál, ha nem múlik el vele a világ is.” Csoóri gyermekverseinek legnagyobb gazdagsága az, hogy általuk fölismerhetjük: az embert leginkább létének minősége határozza meg a világban. A szerző nem restelli és nem is takargatja ezt a romantikus fölfogást, talán ezért maradhatott meg öregedő emberként is fiatal költőnek.
(Csoóri Sándor: Moziba megy a hold, Cekabella Könyvkiadó, 2011)
2 hozzászólás
Tetszik a cikk, a kiskorom jutott eszembe róla. A címadó verset is szeretem.
Kedves Milla!
Köszönöm a hozzászólásodat!
Szeretettel:
István