Vajon hova tűnik az a rengeteg munka, amely mögött lelkes, hivatástudó emberek állnak sorfalat? Néha megkérdezem önmagamtól, mivé alakul át ez a hihetetlen energiatömeg, amikor véget ér egy-egy rendezvény, vagy verseny a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában. Talán a hétköznapokra, esős időre jut belőle elegendő, hogy könnyebb legyen a kisgyermek erőfeszítése, amelyet nem csupán öncélúan, hanem szüleiért, társaiért is tesz – eleinte inkább ösztönből, majd sikerén felbuzdulva később tudatosan.
Olyan játszi könnyedséggel zajlanak az események itt, mintha lelkes tündérujjak varázsolnának; mozgatnák a magyar zenei kultúra hagyományossal keveredő modern kellékeit ezen a bűbájos, külső szemlélőnek mindenképpen varázslatos színpadon.
Néha bevallom, félek is; megmarad-e mindez a gyermekeink gyermekeinek? Aztán elhessegetem a rossz gondoltatokat, mert bízom a körülöttem munkálkodókban, a tudásukban, ahogy nemzedékről nemzedékre örökítik át a zene szeretetét.
Amikor még nem dolgoztam velük, csupán elhaladtam a Zeneiskola épülete előtt, úgy hívtam magamban; a Csoda Palota, amelyből kifogyhatatlan zene szól. Marci fiam gyakran megállt a patinás vaskerítés mellett és bizony nehéz volt a varázsháztól továbbhúzni, mert a cukormázas meseablakokból zongoraszó hallatszott, az pedig úgy elbűvölte a kislegényt, hogy hosszú percekben folyt el az idő, ott a vidáman csobogó Duna partján.
Szerencsére nagyon hamar, szinte a városba költözésünk után Bokorné Forró Ágneshez kerültünk, a Zeneházba. Énekelni, tapsolni, játszani tanult az én nehezen oldódó kisfiam, hogy évekkel később ott álljon a „minikórus” soraiban, és csillogó szemmel, harsány hangon énekeljen a többiekkel. Eljutottunk ide is, Ági néni türelmes jóságának köszönhetően. Akkor még férje, Bokor György vezette ezt az intézményt, méltó utódjaként ma már a nagyszerű hegedűművész-tanár, Zakar Katalin viszi tovább az örökséget.
A kertben gyakran egy kedves néni csodálatos dallamokat énekelt pacsirta-hangú kislányokkal körülvéve. Megtudtuk, hogy a mi szépen szóló tündérkénk Liszt-díjas énekművészünk, Szvorák Kati, dalait pedig angyalkák viszik tovább az árnyas fák felett messzire, boldogságot csempészve mindazok szívébe, akik hallják.
Furulyázni Juhász Lívia néni tanítja a legnagyobb fiunkat, a tanárnő aki miatt sietni kell, gyakorolni kell – személyes varázsa, nem csak a zeneszóé az ok, de zeng a Parasztkantáta a lakótelep gyönyörűségére.
A legkisebbikünk, Lilikénk is zenebölcsis már, halad az idő. Ági néni most is varázsol, mint régen: szégyenlős királyfiakból és királylányokból talpra esett kis művészlelkeket.
Az apró zongorista álma is beteljesülni látszik, Forrai Judit adja a hangjegyek mellé szívét és lelkét, osztja a dicséreteket, bíztatásokat, fogja le szigorúan a kalimpáló lábacskákat, amelyek még zsámolyt támasztanak ugyan, de már komoly koncentrációval vesznek részt egy komplett előadáson.
Persze, nem csak mi gazdagodunk, az idén közel 680 kisgyermek zárja a tanévet Szentendrén, a Zeneiskolában. Szükség van hát a szorgos munkára, a pár óra alvás után is mosolygós tekintetekre, fáradhatatlan pedagógusainkra.
Köszönjük most meg nekik:
A hangjegyeket Juhász Lívia, Bokorné Forró Ágnes, Papp Miklósné, Zsuzsa néni, Nyári Irma, Kassainé Garamvölgyi Rita, Kosik Dóra és Heimné Reviczky Julianna szelídítik meg.
A szépséges hókirálynő, akire minden fafúvós hangszer figyel: Kovács Zsuzsanna, segítői pedig: Rozsosné Frank Katalin, Kádár Krisztina, Pulius Emese, Kerekes Katalin, Juhász Lívia, Siposné Varga Edit, Mile Ferenc, Nagy Viktor és Gaál Zoltán.
A zongorák fekete-fehér billentyűit varázskezek irányítják: Forrai Judit, Gaál Natália, Richter Annamária, Völgyesi Zsuzsanna, Hornyák Ferencné, Gratzl Erika, Z. Lakos Ágnes, Váray-Major Zsófia, Győrfi Laura, Farkas Veronika Sarolta és Bóna Ilona.
A csembaló mögött egy szép asszony ül, törékeny ujjai alól a hangok távoli tájakra bűvölik az embert; Csizmadia Angelika csembalóművész.
A komoly orgonát pedig Zászkaliczky Tamás orgonaművész szólaltatja meg, hétről hétre a nagyobbacska tanulni vágyóknak.
Itt vannak a palota urai is, a komoly rézfúvók: Barnás András, Szilágyi István a kürtök őrzője és tanítómestere, Féja Géza és Palatinus Ferenc.
Gitárszó a lovagoktól hallik: Gulyás László, Knyazoviczki Zoltán és Brodmann Tamás a húrok megszelídítői.
De, hova lennénk a hegedűk, brácsák és a csellók asszonyai nélkül? T. Nádasy Eszter vezetésével: Zakar Katalin, dr. Szendi Emma, Pap Angéla, Holló Judit, Négyessy Katalin, Bittsánszkyné Egri Márta és Domoszlai Orsolya tanítják a vonós hangszereket.
Végül, de nem utolsósorban, hogy a népzenészeinket is méltó helyen megemlítsük, többek között azért mert gyakran a legkisebb legény is hangszert kap a hóna alá és úgy megy világot látni: az utánozhatatlan Szvorák Kati mellett egytől-egyig tehetséges fiatalok sorakoznak fel: Török Tilla, Bolya Dániel és Časnji Imre húzzák a talpalávalót, hogy még vidámabb legyen a Csoda Palota.
Szentendrén csodálatos pedagógusok tanítják a gyermekeket zenére, a hangszerek különféleségére és összjátékára. De, nem csak a fent említettekre, hanem emberségre, toleranciára, kulturális igényre és a sokszínűség szeretetére – tehát, mindazon tudományokra, amelyektől egészséges felnőtt lesz a kisgyermekből.
3 hozzászólás
Szia!
Magam is zenei általánosba jártam, tehát a zene szeretete korán belém ivódott, amit szeretnék gyermekemnek is továbbadni. A zene szebbé teszi életünket, és sok múlik a pedagógusokon, hogy mennyire kedveltetik meg a gyerekekkel. Úgy látom, Szentendrén ebben nincs hiány.
Szeretettel: Eszti
Kedves Tündi!
Élvzettel olvastam jegyzetedet Szentendre zenei életéről. Biztosan örülnek az írásodban szereplők, ha olvashatják róluk szóló soraidat. Nagyon sokat jelent, hogy a mai rohanó világban vannak, akik a csodás hangokat művelik és akik igyekeznek valamilyen formában beilleskedni ebbe a kellemes világba. A mi családunkban is – apám és három fiútestvérem pedagógusok letek, és művelték is valamilyen fokon a zenét, az éneklést, ezek tanítását. Én magam is tanultam zongorázni, de sajnos, közben olyan akadály gördült elém, ami miatt nem képezhettem magam tovább ilyen vonalon, azonban mindig valamilyen (főleg egyházi) kúrustagként élvezhettem a dallamokat.
Itt, a mi városunkban is igen jó zeneiskola, zeneoktatás folyik, sokan kerülnek ki innen is, akik élethivatásként folytatják a tanulmányaikat.
Örülök, hogy olvashattam a jegyzetedet.
Szeretettel: Kata
Szeretettel: Kata
Szentendre és a zene… csodás lehet.
Győr és a zene… régi házak, fuvola hangja, hegedűszó, egy esti séta…Ez persze csak agy kis romantikus álmodozás a részemről.
Komolyra fordítva a szót:a zene kell az emberek lelkének.A városok pedig méltó módon teljesítik is feladatukat, mindannyiunk örömére.
Szeretettel olvastam írásodat. Ágnes