Elöljáróban el szeretném mondani, hogy a televízió nálunk olyan háttérzörej, és esetleg belenézek egy percre funkcióval üzemel. Az elmúlt héten azonban az egyik kereskedelmi csatornán sugárzott úgymond esti magazinműsor hírcikkére felkaptam a fejem.
A riport egy tolószékbe kényszerült emberről szólt, aki nem valami szörnyű betegségből kifolyólag került a kerekesszékbe. A nyomozó rablás közben érte tetten, és eldurrantak a fegyverek. A betörő gerinclövést kapott és lebénult, a rendőr meghalt.
Amikor a riporter elkezdte boncolgatni, hogy mi a számára a nagyobb büntetés a tolókocsi, vagy a bezártság, némileg felment az agyamban a víz! Komolyam az jött le nekem, hogy szegényke milyen elesett még van „x” ezer napja és…
-Papa! Betörtél egy házba, ki akartad pakolni, és megöltél egy embert! Szépen vonulj vissza a zárkádba és töprengj a sorsodon! Senki nem mondta, hogy akkor reggel oda indulj ahova mentél!
Az, hogy emberi történetekkel ismertetnek meg minket, jó. Az, hogy felhívják a fogyatékkal élők gondjaira a nézők figyelmét, helyes, de kérem, ne várja már el tőlem senki, hogy sajnáljak egy bűnözőt!
Kérem ez az ember elvett egy életet, és ezzel olyat tett egy anyával, ami a legborzasztóbb! Eltemette a saját gyermekét! A gyász borzalma nem kisebb megrázkódtatást jelenthetett a feleségének és (ha jól emlékszem) a két ártatlan kisgyermekének. Hogy tudta kimondani azt a borzalmas gondolatot az anya, hogy:
-az apu elköltözött egy másik szép világba és nem már fog hozzánk visszajönni, de tudnotok, kell, hogy ő lélekben mindig köztünk marad.
Hogy élték, meg a csöppségei ezt a traumát? Milyen, akár egy egész életre nyomot hagyó törést kaptak azok a gyermekek?!?
Teljesen komolyan kérdezem. Miért kell ilyen riportokat műsorra tűzni? A nézettség miatt? Erre kíváncsi a nézők többsége,… vagy talán elrettentés, hogy Géza figyelj, mert ez is lehet belőle? Miért? Miért?
Az ilyen emberek felőlem életük végéig húzogathatnák a strigulákat a cellájuk falán akkor sem érdekelne a sorsuk, és a pszichés állapotuk. Amikor arra van eszük, hogy kiterveljék, és végrehajtsák a tettüket számolniuk kell az ilyesféle kockázatokkal is! Egyébként fogadok, ha a rendőr nem sérül meg végzetesen ez a rohadék beperelte volna (nem vagyok joghoz értő ember) súlyos testi sértésért.
Végezetül kérek minden igazságszerető embert, hogy többé ne gyártsunk Ambrus Attilákat, ne kérjünk amnesztiát kétszázmilliós károkat okozó emberekre, és végre ott fent, akinek az egyik fel tizenkilenc a másik egy híján húsz alkossanak már végre olyan törvényeket, melyek megvédik az ártatlanokat és keményen megbüntetik a vétkezőket!
4 hozzászólás
Egyetértek véleményeddel. Engem is megbotránkoztat, amikor riporter- vagy másvalaki, beszélget a Bűnöző Úrral! Kellő és mély tisztelettel!
Gyakran érzem, hogy bizonyos dolgokat túlzásba visznek. Amikor valaki már nyilvánvalóan nagy bűnt követett el, a legnagyobbat, hogy valakit meggyilkolt, pláne olyasvalakit, aki éppen a tisztességes embereket védi hozzá hasonlóktól, olyankor nem tudom megérteni, miért kell védeni “az emberi méltóságát”? Gyakran érzékelheti a hallgató vagy néző a médiákban, mintha a törvény is őket védené…
Ahogyan leírod: a bűnözőt kell sajnálni, amiért éppen a börtönben sínylődik, vagy egy tisztességes embert, a rendőrt, aki munkáját végezte és ekként kellett az életét végeznie? Őt, a rablót, a gyilkost kell sajnálnunk, hogy pár évig gondolkozhat a tettén, s aztán folytassa kisded játékait tovább, az emberiség kárára? Őt kell védeni, vagy az elpusztított családapa gyermekeit, feleségét, akinek az életét tönkretette egy rablógyilkos?
Nem vagyok kőszívű, ha megbántanak, ha valaki ellenem vét, igen, meg tudok neki bocsátani, még ha marad is bennem tüske az igaztalan bántalomért.
De az ilyet, a gyilkosságot, a rablást, soha, senkinek nem lehet megbocsátani!
húúú, ez odavágott, igy este tiz körül, de igy is azt kell mondjam, igazad van.
Hát igen, a “whiskys rabló”-ból már filmet is akartak/akarnak (nem tudom, lett-e belőle valami) csinálni. Jó, hogy nem veregették vállon, hogy milyen rafkós srác vagy te! És a börtön, mint büntetés… hát mit mondjak, bekerül valaki híresség (nevet nem mondok, aki követte az eseményeket találja ki), és elkezdi megírni életének és “megkísértésének és bűnbeesésének” lebilincselő, szívfájdítóan igaz történetét, és ha elég emberből sikerült sajnálatot kiváltania, akkor talán aláírásokat gyűjtenek a kiengedésére, és még keres is a dolgon. Ki mit érdemel, ugyebár, így van ez a gazságszolgáltatásban.
(ami a testi sértésért való beperlést illeti, bizony lett volna rá esély. Idővel talán mi is eljutunk a dicső USA színvonalára, ahol egy betörő volt oly hülye, hogy magára zárja a garázs ajtaját, és mivel a család épp nyaraláson volt, három hétig a garázsban tárolt kutyakaján élt. Utána beperelte a családot az átélt traumáért, és megítélték neki a kártérítést. Vastaps nekik.)
Ez az egész büntetésekhez kapcsolható állami gyengeség siralmas. Semmi elrettentés, és ha van egy jó ügyvéd a dolog sinen van. Sajnos teljesen igazad van, és az Egyesült Államokból annyi mocskot átveszünk, hogy az már siralmas, és állítom,hogy csak az agyatlan, felfoghatatlanul ostoba dolgok ragadnak le felénk. Ez a túlzott amerikanizálódás hogy kinek az érdeke nem tudom, de elgondolkoztató.
És a szörnyű az egészben az, hogy nem látom, hogy bár ki is tenne ellene valamit.
Ugye mondanom sem kell ,hogy a városainkat elcsúfító falfirkák is tőlük vándoroltak el hozzánk. A hatóságok tehetetlenek a visszsorításukkal kapcsolatban. Kérdem én, hol lesz a határ? Nem lesz késő, ha Amcsi mintáraegy suliban egy diák túszul fogja ejeteni az osztálytársait?
Visszatérve az eredeti vonalhoz többek között röhelyesnek tarom, hogy a börtönökben konditeremtől az ég tudja miig számtalan olyan dolgot megtalálnak az elitéltak amihez a hétköznapi életben nem biztos, hogy akár mikor hozzáfér. Jó be van zárva, elfoglalják őket, de azért ne essünk már át a ló túlfelére! Ezek kinek tetszik, kinek nem kő kemény bűnözők! Nem azért ülnek ott, mert cicát simogattak. Itt is helyre kéne tenni a fogalmakat, mint ahogy az élet számos más területén.