Van az úgy, hogy a saját szememmel látom, és nem hiszem el. Közhely, hogy a véletlennek kimeríthetetlen a fantáziája, de James Forbes angol gyarmati hivatalnokkal háromszor is megtörtént, még hozzá pontosan ugyanúgy.
Nem csoda, hogy a jámbor vámszedő csak nézett, mint a luki nyúl.
Forbes Indiában szolgált a 18. század végén, és nem a hiszékenység vámszedője volt; éppen ellenkezőleg, bigott vallásosan szedte el az indiai kereskedők nehezen megszerzett rúpiát, Anglia nagyobb dicsőségére. 17 évig boldogította Indiát, majd könyvet írt az élményeiről. Ez nagyon tanulságos olvasmány, szinte minden lapon egy bibliai idézettel. Néhol azonban megfeledkezik az anglikán egyházról, és ilyenkor egészen érdekes.
Az első véletlen színhelye Szurat volt, ahol egy – feltehetően hindu – család házában laktak. Egy napon eltűnt Forbes nővérének az aranyórája. A remélhetően szintén nagyon jámbor hölgy kijelentette, hogy az óra elvesztését nem éli túl. Kultúrembernek ilyenkor nem csillan föl a szeme, hanem lázasan keresgél. Az óra így sem került elő, ezért a család azt ajánlotta, próbálkozzanak meg egy ősi módszerrel. A házban élők neveit cédulákra írták, viaszgolyókba rejtették a cédulákat, majd a golyókat bedobták egy vödör vízbe. Egy kivételével mindegyik lesüllyedt, az az egy árulta el a zolvajt – egy cselédlányt, aki rögtön bevallotta, hogy az órát ő lopta el.
Frappáns véletlen, ha igaz.
Néhány év múlva Forbesék Bharucsban éltek, és éppen Szuratba költöztek volna vissza, amikor is az úti ládák közül tűnt el egy, természetesen az, amelybe a legértékesebb holmit rakták, és nem is tették ki a verandára a többi mellé. Nem tudták mire vélni, mert a láda olyan nehéz volt, hogy csak három-négy ember szállíthatta el, és mégsem ébredt föl senki az éjszakai akcióra. Itt Forbes kisebb ellentmondásba keveredik önmagával, mert először azt állítja, hogy neki mindjárt a kertész volt gyanús, pár sorral később meg az derül ki, hogy ez a makulátlanul becsületes ember évek óta náluk szolgált. Ugorjuk át a részleteket, a viaszgolyókat bedobták a vízbe, egy maradt fenn, abban volt a kertész neve. A legény körömszakadtáig tagadott, mire kipróbáltak egy másik módszert is. Ennek az a lényege, hogy nyers rizsszemeket kell rágcsálni, és a bűnöst a nyálképződés elmaradása leplezi le. Mondanom sem kell, hogy mindenki bőségesen nyáladzott, kivéve a kertészt, akit ennyi meggyőző bizonyíték után le is tartóztattak. Másnap megtalálták a jól-rosszul elásott, félig fölfeszített ládát, kertész vallott, heppiend.
Az eseményekkel kapcsolatban Forbes meglehetősen pontatlanul idéz a Bibliából, én meg nem találom, hogy is volt azzal az egyiptomi alkirállyal meg a kánaáni pásztorokkal, de én nem is vagyok anglikán. Nem mintha fontos lenne a véletlen szempontjából, ami ilyen szépen megismétlődött Forbes életében. Volt egy-két körülmény, ami rögtön a kertész ellen szólt, például nagyon ellenezte az ősi módszer alkalmazását, a kritikus pillanatokban nyugtalan lett, és „megváltozott az arca színe,” de ez még nem magyarázza meg, hogy harminc golyó közül miért éppen az övé maradt a víz felszínén.
Álmatlan éjszakákat nem okozott, de mégis jó lenne tudni, hogy is van ez a dolog a véletlennel – egészen pontosan mi az? Amit senki sem vélt volna, vagy az, aminek az oka rejtve maradt – hiszen elég nyilvánvaló, hogy ok nélkül nincs okozat. Ha nincs India 33 millió félistene között egy, akinek az a dolga, hogy előidézze a véletleneket – amúgy érdekes munkakör lehet, remélem, szólnak, ha lesz üresedés.
Tegyük fel, a nagypapa véletlenül leejtette a szemüvegét, és az ripityára tört – de hol itt a véletlen? A kéz reszketése életkori sajátosság, nagyon is jól ismert biológiai okai vannak – a tárgyak csak azért landolnak a konyha kövén, mert Newton kitalálta ezt a tömegvonzás nevű izét – az üveg meg eltörik, mert Murphy azt tanítja, hogy ami eltörhet, az el is fog törni – lényeg, hogy a véletlen megtörténik. Mint a shit.
Végre egy közös vonás.
2 hozzászólás
Kedves Müszélia! A viasz sűrűsége kisebb, mint a vízé, ezért a viaszgolyó úszik a vízen. Ha a víz alá lökjük, újra kiemelkedik. Ha a belsejébe teszünk valamit, amitől a golyó átlagsűrűsége megnő, pld. egy papírdarabot, /amire akár neveket is írhatunk/, és a golyót a víz felszíne alá nyomjuk, a golyó elsüllyed. Ha azonban kellő óvatossággal helyezzük a víz felszínére, akkor kissé kiemelkedve úszik a víz felszínén. /A golyóra a víz-levegő-viasz határfelületi feszültségtől származó erő a felhajtóerővel azonos irányba mutat, és így a nehézségi erő ellen működik./ Véletlenről ebben az esetben szó sincsen, hiszen a kísérletet végző dönti el, hogy a viaszgolyó elsüllyed, vagy fenn marad a víz felszínén. Csak arra kell figyelni, hogy a megfelelő golyót /ami a gyanúsított nevét tartalmazza/ azt helyezzük el megfelelőképpen a vödör víz felszínén. Okos kis trükk, a véletlen azonban itt nem játszik szerepet. Inkább egyfajta lélektani hadviselés.
Judit
hajjaj! ebből kiderült az, amit én is rudtam, meg természetesen az összes tanáraim: nem nekem találták fel a fizikát és a kémiát. azért ez mégse ilyen egyszerű. mi van, ha mégsem a gyanúsított a tettes?
a 2. esetben forbes gyanúsította a kertészt, de a golyókat nem ő dobálta a vízbe. akkor itt még egy kis gondolatátvitel is befigyelt?
a rizsrágásnál egyértelmű a lélektani hadviselés.
sok érdekes dolog történt forbes-al, lehet, hogy még egyszer írok róla.