– Nézd Döme, a mi kocsink a hármas számú. Előre kell mennünk.
– Te jó ég, de hosszú ez a vonat! Nem gondolják tán, hogy az út felét gyalog tesszük meg, ilyen cudar szélben?… Ha ezt tudom, csak félútra veszek jegyet… – dünnyögött Döme útközben.
Bori mosolygott magában. Dömével sosem lehet unalmas az utazás, de ezúttal ő is készült rá.
Már robogott a vonat velük Prága felé, amikor Bori előhúzta táskájából a szépen becsomagolt ajándékot. Dömének ma van a negyvenedik születésnapja. Az utat is az ünnep alkalmából szervezte meg kettejük számára. Olyan régen vágytak már arra, hogy eljussanak Prágába, annyi szépet olvastak, hallottak róla, és amikor megkapta a cégnél a nem is remélt jutalmat, az volt az első gondolata, hogy kettesben elutaznak Prágába, és hozzá is kezdett a terv megvalósításához.
– Jól körülnéztem drágám, és egyetlen locsi-fecsi boszorkát sem láttam a környéken, – szólt Döme megnyugodva, majd hozzátette – csak azt tudnám, hogy lehet kibírni hét órát egy helyben ülve?
– Én tudom a megoldást! – mondta Bori széles mosollyal, és az eddig rejtegetett csomagot Döme felé nyújtotta – Boldog születésnapot, drágám!
Döme arca őszinte meglepetést tükrözött, de még meg is toldotta azzal, hogy a székről (ezúttal az ülésről) is leesett.
– Azt azért ne áruld el, hogy hányadik, nem kell ám itt mindenkinek megtudnia, hogy már a negyvenedik, – motyogott maga elé, miközben visszatápászkodott a helyére, majd átvette az ajándékot és a súlyát mérlegelve, fejbiccentéssel megköszönte a gratulációkat jobbra is, balra is.
Boriból kitört a nevetés, minél inkább nem akarta, Döme, annál inkább felhívta magára a figyelmet, már a kocsi túlsó sarkából is integettek, gratuláltak a születésnaposnak.
– Hány éve vagytok házasok? – kérdezte egy hasonló korú fiatalember – Több tíznél? Hát haver, akkor te megtaláltad az igazit! Tudod, hogy én mit kaptam a feleségemtől a harmadik házassági évfordulónkon? Hmm, az volt a legszebb ajándék, amit adhatott, ugyanis akkor mondták ki a válást. Nem is nősültem meg többé, nem én…
– Hát, alighanem korai volt az örömöm… – súgta Döme Bori fülébe.
– Ne törődj vele, bontsd ki az ajándékot.
– Már tudom mi van benne. Könnyű, és imádni fogom, ahogyan téged… szóval nem egészen, téged sokkal jobban…
Hát igen, jól sejtette Bori, az ajándéka telitalálat lett. Még szerencse, hogy internettel együtt kérte a tabletet, most barangolhat Döme, felfedezhet… tudta, jól tudta, ez a megoldás, hogy ne unatkozzon útközben.
Ő nem unatkozik. Neki a könyv is nagyon jó útitárs tud lenni. Igaz, most elbambult kicsit és azokat a japánokat figyeli itt átellenben, legalább heten-nyolcan vannak, vajon hová utaznak?
Abban a pillanatban szólalt meg Döme is.
– Te figyeld meg azokat a kis japánokat, tuti, hogy Prágába mennek. Ott fogunk velük találkozni a várban, a téren, meg a Moldva partján meglátod. Számold csak meg hányan vannak, arról majd felismerjük őket…
– Erről jut eszembe Döme, olvastam a neten, hogy lehet menni sétahajózásra a Moldván, s úgy beleéltem magam, hogy közben hallgatnánk Smetanát… és még azt is olvastam, hogy ha összejön a csapat, akkor kapunk magyar idegenvezetőt a hajón…
– Az idegenvezetőt hagyjuk ki, ne papoljon nekem Prága történelméről, ellenben Smetana jöhet. De ki mondta neked, hogy ott kívánságműsor van?
– Mi mással csalogatnák hajóra a turistákat a Moldván, ha nem Smetanával? Szóval, benne vagy, Döme?
Másnap reggel korán keltek. Szerettek volna elsők lenni a svédasztalnál. Hétkor kezdődött a szállodában a reggeli, s ők pontban hétkor meg is jelentek az étkező ajtajában. Le is esett az álluk nyomban, hiszen az étteremben már egyetlen szabad asztal sem volt.
– Hihetetlen, ezek mikor jöttek? – szólt döbbenten Döme – Oda nézz… a kis japcsik! Nézd, három asztal van velük teli. Hányat számoltál meg tegnap?… Hetet, nyolcat?… Haha, tizenöten vannak! Tudtam, hogy minden sarkon összefutunk majd velük, de, hogy itt a szállodában?… ez már több a soknál…
– Ne mérgelődj Döme, gyere, megpakoljuk a tálcánkat, addigra csak megüresedik egy asztal.
Borinak igaza lett, valóban megüresedett egy asztal, amit siettek is elfoglalni még mielőtt megelőzi őket valaki. Így hát ott ültek éppen a japánok szomszédságában.
Bori jóízűen látott neki a reggelinek, Döme meg csak piszkálta az ételt, bámészkodott.
Látta, hogy a japánok igencsak megpakolták a tálcáikat, szinte mindenből volt rajta. Aztán hosszan figyelt egy japán srácot, aki a piskótára rakta a sonkát, sajtot, a babsalátát, savanyú uborkát, paradicsomszeletet, majd várta, mikor fagy arcára a mosoly. Azt a keserű fintort nem lehet elfelejteni. Döme megbökte Borit.
– Nézd csak! Most tuti azt gondolja, milyen idióták ezek az európaiak… – a többiek részvéttel nézték társukat, azután ők is megpróbálták ugyanazt. Aztán végigpróbálták búrkiflivel, kakaós csigával, de bármilyen felvágottat raktak is rá, újra csak megjelent a fintor az arcukon, míg végül feladták, iszonyatos mennyiségű ételhalmazt hagyva maguk után. Döme kacagott.
– No, megvan a véleményük rólunk… Ezek a zsemlét nem ismerik? Látod, micsoda pazarlás… s a végén mégis korgó gyomorral távoztak.
Bori jól szórakozott Döme előadásán, de sajnálta is a japánokat, ki tudja ők mihez vannak szokva. Meg is jegyezte Dömének.
– Ugye Japánba nem megyünk? Valahogy úgy érzem, éppen így járnánk mi is, mint ők itt nálunk. –
Alaposan megtömték a bendőjüket, s utána nyakukba vették a várost.
Szinte az egész napot a várban töltötték. Van ott látnivaló elég. Már estefelé járt az idő, amikor átsétáltak a Károly-hídon. Bori közben arról mesélt, amikor életében először járt Budapesten, első útja a Lánchídhoz vezetett, annyira vágyott rá, hogy lássa azt a legendásan szép hidat.
– Erről álmomban sem reméltem, hogy ennyire szép! Itt mesélnek a kövek, a szobrok… Nézd Döme, az égen rózsaszínű felhők kapaszkodnak és húzzák egymást keresztül a város felett. Ott lenn meg a Moldva locsog-fecseg vég nélkül… Múltillata van a levegőnek… Ó, ha érteném mit mesél a folyó… bizonyára sokat látott már… Nem hittem volna, hogy ilyen fenségesen szép itt… álljunk meg Döme, fogd meg a kezem… érzed, hogy libben el a múlt fátyla, mintha visszamentünk volna néhány száz évet… ez igazi varázs… lebilincselő…
– Bori, te leszel itt mindjárt megbilincselve, ha valaki érti amit mondasz. Nem látok én semmiféle fátylat, meg varázslót sem… menjünk innen…
– Ne, még ne Döme! Ez olyan varázslatos, ez engem nem ereszt… mintha már jártam volna itt…
– Na igen, előző életedben. Te tényleg jól vagy?
– Igen, fantasztikusan jól vagyok! Hallgassuk még a folyót… hallod Döme, hallod mit mesél?…
– Én csak azt hallom, hogy bekattantál drágám… tényleg nem viszlek el Japánba, mi a csodát kezdenék ott veled?…
– Döme, nézd ott azt a szolgálólányt, az a gyanúm, hogy a folyóba akarja ölni magát… – Bori halkan felsikoltott – Leugrott! Láttad, Döme! Leugrott a hídról… és nézd amott, látod azokat a láncra vert embereket? Itt ítélkeznek felettük és végre is hajtják az ítéletet. Lefejezik őket, hallottad Döme? Mind a huszonhetet!… Hallottad?
Döme már komolyan kezdett aggódni Bori miatt, átkarolta a vállát, és alig várta, hogy elhagyják a hidat. Már amikor nagyobb tömeg sodorta őket a Vencel tér felé, akkor szólalt meg újra Bori.
– Ugye holnap is megnézzük a hidat, Döme?
– Ide figyelj édes párom, te hülyére vettél engem, igaz? Tudod mit drágám, teremtsünk új legendát. Itt a Vencel tér kellős közepén foglak elfenekelni. Ha netán néhány száz év múlva itt jár egy ilyen Bori, hadd lássa lelki szemeivel, amint kiporolom a nadrágod!
következik a befejező rész!
12 hozzászólás
Nahát kedves Ida, ilyen is ritkán esik meg, hogy reggel korán kétszer is Prágába kerüljek! A Judit meg a te írásodat is elolvasva most jöttem rá, hogy nem is ettem, csak sört ittam, amikor ott jártam.
Kétfajta műfaj, és mindkettő jó a maga nemében.
Szeretettel: István
Látod István, mi csupán kedveskedni akartunk neked Judittal. Nézd el azt nekünk, hogy éppen mindketten Prágába röpítettünk téged, ha ezt tudom, biztosan máshová küldtem volna Borit és Dömét. 🙂 Köszönöm kedves soraidat és értékelésed.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nagyon aranyosan leírod Bori és Döme kapcsolatát tíz évi házasság után. Jól szórakoztam az alkotásodon. Milyen érdekes, hogy pont a prágai úti beszámolómmal együtt lehet olvasni az oldalon… 🙂
Jól időzítettünk, pedig meg sem beszéltük.
Judit
Kedves Judit!
Ha megbeszéltük volna, biztosan nem sikerült volna így összehoznunk. 🙂
Örülök, hogy jól szórakoztál. Várlak a folytatásnál is, ott még tovább olvashatod Bori és Döme prágai kalandjait. Milyen kár, hogy nem tudtam előre utazásod következő állomását, talán oda is elküldtem volna ezt a házaspárt. 🙂
Köszönetem az olvasásért.
Ida
Kedves Ida!
Imádom olvasni Bori és Döme kalandjait, örömet hoznak a szürke hétköznapjaimba! Egy kicsit hasonlítok Borira, mert én is el tudok ábrándozni egy szép látványon, aztán van olyan személy, aki nagyon is visszahoz a valóságba, csak éppen nem akarja kiporolni a nadrágom.:) Gratulálok ehhez a vidám témához!:)
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Örömmel olvasom, hogy élvezettel követed Bori és Döme kalandjait, sőt, még hasonlóságot is véltél felfedezni magadban Borival kapcsolatosan. Hogy ne nagyon várakoztassalak meg, holnap érkezik a következő rész, ami szintén bővelkedik enyhe humorral fűszerezett kalandokban. Várlak szeretettel, és köszönöm, hogy jöttél.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nagyon élvezetesen tárod elénk ezt a különleges utazást, városnézést. Egyszer régen én is jártam Prágában, varázslatosan szép város. Egyszer pedig Olaszországban jártunk, ahol egy fesztiválon egy csodálatos tűzijáték aláfestő zenéje Smetana Moldvája volt. Így kapcsolódnak össze az élmények… 🙂 Várom a folytatást.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Örülök, hogy tetszett a módszer, ahogyan próbálom bemutatni a várost. Abban nagyon igazad van, hogy előre nem tudhatjuk kiszámítani, hogy valójában mi adja meg egy-egy élmény igazi ízét. A folytatást az imént töltöttem fel, remélem ma már olvasható lesz.
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászólásra méltattad.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Érdes a prágai kirándulás. Sok szépet lehet látni ilyen utakon. Jól tálalod nekünk, örülök, hogy találkozhattam vele.
Szeretettel olvastam:
Kata
Én is örülök, kedves Kata, hogy olvastad, annak is örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Ilyen szimpatikus házaspárral élvezetes utazni. Én se unatkoztam!
Kíváncsian olvasom tovább a folytatást.
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
Örülök, hogy élvezted az utazást Borival és Dömével. Mindenesetre jólesett, hogy nem unatkoztál mellettük.
Ölellek!
Ida