Kinyílt az ajtó, és belépett rajta egy féreg. Már amennyire lépni tudott, talán helyesebb kifejezés, hogy gyűrűző mozgással asztalom felé araszolt. Rózsaszín testén ezüstösen csillogott nyálkája. A szőnyeg szélén megállt, apró fekete szemét rám szegezte:
Helló- mondta, és barátságosan intett a farkával.
Látogatásának nem örültem túlságosan, mivel éppen dolgoztam, munkámat határidőre be kellett fejeznem, és szokás szerint az utolsó pillanatra hagytam mindent. .A kicsi féreg viszont olyan barátságosan üdvözölt, hogy udvariatlanság lett volna válasz nélkül hagynom.
– Szia!- szóltam hát.- Mi járatban vagy errefelé?
A féreg nem válaszolt, csak nézett rám várakozón.
– Engem keresel?- kérdeztem.
Ismét csönd. Miért nem felel ez az apró állat? Eljön hozzám, és nincs egyetlen szava sem? Mit akarhat vajon tőlem?
– Hogy hívnak?- próbálkoztam újra.
A féreg szótlanul mászni kezdett az asztal lábán. Amerre elhaladt, fényes csíkot hagyott hátra. Még a végén tönkreteszi a drága mahagóni bútoromat. A feleségemmel is mindig pörölök, ha vizespoharat tesz rá.
A csúszómászó a füzetemhez érkezett. Jaj, csak nehogy összekenje, amit eddig írtam. Kár lenne nehezen összeszedett gondolataimért.
– Állj!- kiáltottam határozottan.
A féreg összerezzent, gyűrűs testét összehúzta. Ekkor éreztem meg, hogy valami mérhetetlen szomorúság árad belőle. Már nem haragudtam rá, éreztem, segítségre van szüksége.
– Levegőt!- kiáltotta elhaló hangon.
– Jól van – nyugtatgattam. – Nem lesz semmi baj.
Kinyitottam az ablakot. Láttam, hogy a kukac légzése felszabadultabbá válik. Hirtelen huzat támadt, a légáramlat lesodorta a füzetemet az asztalról, vele együtt a férget is. Olyan gyorsan történt mindez, hogy már nem tudtam a lábamat visszatartani, rátapostam. Egy apró jajdulás hallatszott, majd néma csönd. Kezembe vettem, élesztgettem, simogattam, de minden hiába. Rútul agyontapostam egy férget, ezt már senki sem mossa le rólam.
Hamar túltettem magam az eseményeken, hiszen várt a munka, nem mondhatom a kiadómnak, hogy egy kukac tartott fel. Mégsem ment úgy, mint a látogatás előtt. Hiába is törtem a fejem, nem tudtam papírra vetni egyetlen épkézláb mondatot sem. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy korán lefekszem, és hajnalban folytatom tovább. Pizsamanadrágom azonban érdekes módon nem jött rám, bárhogy is rángattam. Hátranéztem, és horribile dictu! halványpiros féregnyúlvány meredt belőlem. A döbbenetből moccanni sem tudtam. Vártam a féreggé válás további lépéseit, mint Kafka művében, de nem történt semmi. Azóta is emberként élek, csupán féregnyúlványom őrzi gyalázatos tettem emlékét.
8 hozzászólás
Nagyon érdekes történetet vetettél papírra. Mindig csodálkozom, sőt, csendesen azt is kijelenthetem, hogy irigykedem olyanokra, akiknek ilyen fantáziadús történetek jutnak eszükbe.
Örülök, hogy meglátogattalak: Kata
hehe, de bizarr! Szegény kukuc! És szegény pasas… el sem tudom képzelni, hogy magyarázza ezt meg a nejének…
Kedves Kata!
Nagyon örülök, hogy írásom megnyerte tetszésedet.
Kedves Gunoda!
Köszönöm, hogy meglátogattál. Hogy mit szól a nej a féregnyúlványhoz? Talán ez egy következő írás témája is lehetne.
Kedves Rozália!
tetszett az írásod, tényleg fantáziadús. Az enyém is beindult tőle: hogyan néznénk ki, ha minden bűnünk ily módon jelenne meg testünk különböző pontjain?
Kedves Wryan!
Hahaha! Azt hiszem, akkor nagyon furcsa testrészeket növesztene némelyikünk. 🙂 Köszönöm hozzászólásodat!
bűn és bűnhődés 🙂 szörnyen néznénk ki, ha minden elkövetett bűnünk megjelenne rajtunk… vagy már ott is van, csak mi nem látjuk?
érdekes írás
üdw
Kedves Dreamwolf!
Köszönöm a hozzászólásodat, meglehet, hogy bűneink nyoma rajtunk van valahol, csak mi nem látjuk.