…És kiméne a magvető az ő felszántott földjére. Zsíros fekete föld vala az, mégsem terme eddig néki. Elszórván a magokat és megöntözvén a rögöket, a magvető megpihene.
Imádkozék az ő Isteneihez, és vár vala. Várakozék és várakozék, ám hiába: nem arathatá le munkája gyümölcsét. Újra vetett és öntözött vala, és várakozék. Szemének keserű vizei kiáradának, s folyvást kérdé az Isteneit, miért történe ez ővele.
S az Istenek hallgatának.
*****************************
„Lesz belőled valami, ne félj, még ha el is szakadsz tőlem…” – suttogta a szár, ami eddig védett, táplált, ringatott.
Próbáltál megkapaszkodni, mégis letéptek róla. Belezuhantál a sok egyforma magocska közé, s elnyelt a szürke lenkendő. Öblében elaludtál csendesen. Ölelt a lebegő semmi.
Kemény héjadat kicsi, zöld hajtás bökte át. Megzsendültél. Kibontottak szürke bölcsődből.
Forró lángkarján ringatott a Nap. Ember-kezem melengetett, földre, földbe vetett. Csúsztál. A rögök befogadó feketeségébe. Ez a halál? Talán.
Sokáig tart az álmod. Imát mormolnak, esőt szólítanak feletted.
Vártál. Vársz. Benned a szárba szökkenés vágya feszül, körülötted magok nedveitől fortyog a sötét föld.
„Lesz belőlük valami… Érzem! Már egyetlen eggyel is beérném, Istenem…” – kezemből hosszan peregtek rögsírjukba a magvak. Sok apró élet-ígéret.
Aztán csak ültem. Várakoztam. Öntöztem. Könyörögtem lángkarú Istenekhez.
Már egy éve. Vagy több talán?
Szememből földre csordulnak az eső cseppjei. Szomjas feketeség issza fel őket.
A föld hallgat. Belülről fortyogó, mozdulatlan kavargás.
Rajta a leheletnyi zöld fátylat talán csak az elmém látja?
6 hozzászólás
Valami szépet és mélyet akartál írni. Sikerült!
Az eleje igazi "Gunodásra" sikerült. A vége több magyarázatra szorul. Többször elolvastam, de az utolsó mondatok nem rendelkeznek elegendő információval, hogy lezárjam magamban a történetet.
Amúgy gratulálok! A "forró lángkarján" és az "ember-kezem" kifejezések nagyon tetszenek!
Kedves eszesg!
Örülök, hogy nem sikerült lezárni magadban a történetet. Éppen az volt a célom, hogy nyitva maradjon, gondolkodásra késztessen és nyugtalanítson.
Köszönöm a hozzászólásodat.
Az egyik, ami eszembe jut, egy bibliai mondat: "Ha az Úr nem építi a várost, hasztalan fárad az építő". A magvető könnye , ami az Isten hozzájárulását megszerzi az ő munkájához, és az ő bizalma az Isteni segítségben annak a "leheletnyi zöld fátyol"-nak a látása.
A másik, szintén bibliai mondat, amit Jézus mondott: "Nélkülem semmit sem tehettek".
Szimbolikus értelemben az emberre is érthető a mag-élet. Ha a magot vetik földbe, és nem hal el, nem hoz új életet. Ezt is Jézus mondta.
Nagyon jó írás,gondolatokat fakaszt, és még továbbiakra serkent.
Kedves Arany!
Köszönöm a kritikádat. Sok minden fortyog bennem és körülöttem, de annak örülök, hogy talán valami általános érvényűt sikerült összehoznom.
A helyzet bizony éppen olyan, hogy itt tényleg Isteni segítségre van szükség; más nem segíthet. Egy csöppet megvigasztaltál.
Szia!
Átérzem a fortyogást írásodból. A meddő, hasztalan munkát, a hittel teli, mégis eredménytelen várakozást, könyörgést üzeni számomra. Fájdalom hatja át az egészet, de a mélyben ott bújik a reménység.
Szeretettel: Rozália
A fortyogó föld apró, zsenge hajtásokat nevelt azóta. A Koldust a Nagyherceg elé vezetik. Talán minden jóra fordul, mint a népmesékben… :))