Muffin hiába várta haza gazdasszonyát, nem jött. Egy ideig türelmesen feküdt a kosarában, talán kicsit szunyókált is, de később egyre türelmetlenebb lett. Rohangált a lakásban le-fel, a nappali és a konyha között, nem találta helyét. Szófogadatlan volt, megharagudott rá a Gazdi, de olyan hatalmas volt az a fehérség, és olyan hideg… félt tőle, és most ez a büntetése… hol lehet most Gazdi, olyan jó lenne, ha itt lenne, és kiengesztelhetné.
Azután, amikor csöngettek az ajtón, futott a kosarába, ott összehúzta magát és hallgatott. Gazdi nem szokott csöngetni, ő csak ki szokta nyitni az ajtót, ha csöngetnek… ha a postás levelet hoz, vagy ha az ebédet hozzák… Igen, kordult egyet a gyomra, ilyenkor szoktak ebédelni, ő is kap mindig Gazdi ebédjéből. Semmit sem tehetett, csak lapult a kosárban, így hamarosan elhallgatott a csengőhang.
Sötétedéskor már nagyon nyugtalan volt Muffin. Eszeveszetten szaladgált és csaholt egyre türelmetlenebbül. Ilyen még nem fordult elő sohasem, hogy Gazdi nem jött haza, nagyon megbántotta… ő a hibás mindenért, hogyan tehetné jóvá?… Mit tegyen, hogy kinyíljon az ajtó, és belépjen rajta Gazdi?
Fél kilenc felé járt az idő, amikor már a szomszédok is felfigyeltek Muffinra. Arra, hogy iszonyúan vonít és kaparja az ajtót. Laci vitte be a fürdővizet a gyerekszobába, Rebeka a babát vetkőztette.
– Vajon mi lelhette Malvin néni kutyáját, még sohasem hallottam így viselkedni – kérdezte Rebeka a férjét.
– Én sem értem, mindjárt megyek és becsöngetek, megkérdezem Malvin nénit. A kicsi sem fog tudni elaludni tőle, amilyen pici az a kutya, olyan nagy lármát csap.
– Sosem szokott, csak nincs valami baj Malvin nénivel?
– Megnézem, jó? Boldogulsz egyedül, drágám?
– Hát persze, menj csak!
Laci hiába csöngetett, nem nyitott ajtót senki. Ám a fiatalember felfigyelt a kutya viselkedésének változására. Nem vonított, nem nyüszített, az ajtót sem kaparta, hanem ugatott… mintha mesélne, vagy segítséget kérne.
– Valami baj van Malvin nénivel? Muffin hallod, mondd, mi a baj?
A kutya csaholt, ugatott rendületlenül. Laci érezte és azt értette ki az egészből, hogy nagy baj van.
– Muffin, figyelj, megpróbálok segítséget kérni… hallod, mindjárt jövök! – Hazarohant, szólt a feleségének, hogy nagy baj lehet Malvin nénivel, megkérdezi Stefi nénit, hátha ő tud valamit segíteni. Azután becsöngetett Stefi nénihez, s amint ajtót nyitott, azonnal elhadarta félelmeit, hogy valami történhetett Malvin nénivel.
– Még délután bekapcsoltam a tévét, nem hallottam semmit… Csak nem esett baja, jaj nekem… Tudja mit, nekem van kulcsom Malvin lakásához, ha nem nyit ajtót, akkor be tudunk menni, hogy lássuk mi a baj… hozom a kulcsot.
Amikor már ott álltak az ajtó előtt, Stefi néni a zárba akarta illeszteni a kulcsot, Laci rászólt.
– Várjon, becsöngetünk, figyelje a kutya reakcióját!
És valóban, Muffin felhagyott a vonítással és ismét ugatni kezdett.
– Látja, ezt csinálta az előbb is… nem vonít, ugat, mintha mondani akarna valamit… Most már zárja ki az ajtót, mindjárt többet fogunk tudni, esetleg hívhatunk segítséget, ha kell.
Benn a lakásban érte őket a nagyobb meglepetés, ugyanis Malvin nem volt sehol.
– Ez nem lehet, Malvin sohasem hagyta magára Muffint, minden nap levitte sétálni, s közben be is vásárolt. Nem ment ő egyedül sehová, mi történhetett? Hozzám is csak átugrott néha, hogy hozzak neki kenyeret, vagy éppen gyümölcsöt, de öt percnél tovább nem hagyta magára Muffint. Nem értem, hol lehet, történhetett vele valami?
– Attól tartok, hogy igen – mondta Laci. Már délután is feltűnt, hogy sokat ugat a kutya, nem tudhattam miért. Lehet, hogy nélküle ment Malvin néni a boltba, és tényleg történt vele valami? Tudja mit, Stefi néni, maradjon itt a kutyával, adjon neki valamit enni, én meg felhívom a rendőrséget, hátha ők tudnak valamit. Azután visszajövök, jó lesz?
– Menj csak, köszönöm, hogy segítesz… Ó jó Uram, mi történhetett vele?…
A kérdés költői volt, és az is maradt. Beletelt közel egy órába, mire Laci megtudta a rendőrségtől, hogy a mentősök jelezték még a délelőtt folyamán, amikor egy nénit beszállítottak a balesetire, súlyos sérülésekkel, akinél nem találtak semmilyen személyi okmányt, nem tudták beazonosítani. Talán ő lehet az, akit keresnek. A Madarász utcai sétányon esett el, s azóta sem tért magához. Ekkor Lacinak már világos volt, hogy csak Malvin néniről lehet szó, hiszen itt volt a baleset a sétányon, néhány háznyira a lakásától.
– Hát ő nem fog hazajönni, ma biztosan nem, – mondta Laci a feleségének – elaludt a pici? – kérdezte.
– Igen, jóllakott és már mélyen alszik. Menjünk át, beszéljünk Stefi nénivel.
Arra a következtetésre jutottak, hogy be kell menniük a kórházba, meglátogatni Malvin nénit, méghozzá azonnal. Stefi néni próbálta megtalálni Malvin igazolványát, azonban nem járt sikerrel, nem tudta hol keresse és ideges is volt. Még megpróbált Muffin lelkére beszélni, hogy aludjon nyugodtan, igyekeznek megtudni valamit a Gazdiról. Időközben Rebeka felfedezte az asztalon a fotóalbumot. Belelapozott.
– Te jó ég! Laci, gyere nézd, milyen szép volt Malvin néni fiatalon, no meg a férje is milyen jóképű! Istenem, mit tesz az Idő az emberrel.
– Én is nézegettem az előbb, – szólt Stefi néni, miközben a kutyát vigasztalta – tényleg nagyon szép pár voltak… az Idő meg teszi a dolgát…
Rebeka otthon maradt a babával, Stefi néni és Laci vállalkozott a nagy tortúrára, hogy a végére járjanak a dolognak.
Éppen Malvin ajtaját zárta Stefi néni, amire Muffin azonnal vonítani kezdett. Szinte abban a pillanatban nyílt a szomszéd ajtaja, s megjelent a lány, majd vadul rátámadt a Malvin néni ajtajában álldogáló kis csapatra.
– Hallgattassák már el azt a dögöt, mert feljelentem az öreglányt!
– Neked is jó estét! – szólalt meg Laci elsőnek, némi gúnyos éllel a hangjában – Ugyan mi bajod az „öreglánnyal”?
– Elegem van belőle, nem is tudom, minek él még egy ilyen vén banya?…
– Malvin néni a légynek sem ártott soha, hogy lehetsz ennyire utálatos? – vágott vissza Rebeka.
– Ugyan hagyd drágám, úgyis kijön a rendőrség, majd szólok, hogy nézzenek már be ide a szomszédba is, ott inkább van keresnivalójuk, mint Malvin néninél.
Erre a lány elküldte őket valahová, ami nem nyomdaképes, becsapta az ajtót, de kihallatszott, amint az égieket és szomszédai felmenőit emlegeti dühében és átkot szór rájuk.
Időbe telt, amíg Laci és Stefi néni az ismeretlen balesetes nyomára bukkant, mert az idős néni az esti órákban elhalálozott. Már csak a holttestet tudták beazonosítani. Annyi állt csupán a jelentésben, hogy az ismeretlen, idős nő elesett a járdán, súlyos combnyak-törést, csigolya-törést állapítottak meg nála és valószínűnek tartják, hogy a koponyát is igen erős ütés érte. Eszméletlen állapotban hozták be a kórházba, és nem tért magához, az esti órákban elhunyt.
Azután a folyosón egy fiatal nővérke kiáltott utánuk – Önök az ismeretlen néni rokonai? –
– A szomszédai vagyunk, – szólt Stefi néni – nem volt neki rajtunk kívül senkije.
– Sajnálom. Csak szeretném elmondani, hogy bementem hozzá este, nyolc után. Eszméletlen volt, csak néztem, valamit szóltam is hozzá, de semmire sem reagált. Már éppen menni készültem, amikor megmozdult az ajka. Szólongattam újra, majd hallgatóztam, mert úgy éreztem, mondani akar valamit. Nem értettem tisztán, de mintha olyasmit mondott volna – Bocsáss meg muffin! – Csak ennyit mondott, legalábbis én így értettem, azután meghalt… a szemem előtt halt meg… fogtam a kezét… Csak ezt szerettem volna elmondani.
– Azt mondja, nyolc után?… Muffin a kutyája, éppen úgy fél kilenc tájban kezdett vonítani. Arra figyeltünk fel a feleségemmel. Akkor kezdtünk Malvin néni után kutatni.
– Istenem, a kutya, Muffin tudta, megérezte… – szólt Stefi néni a könnyeivel küszködve. – Gondoskodni fogok Muffinról. Nyugodj békében, Malvin!
A havazás nem szűnt, inkább egyre erőteljesebbé vált. Amíg a kocsihoz értek, teljesen belepték őket a frissen hulló hópihék. A város kihalt volt és néma, mindent betakart a puha, szűztiszta hó.
14 hozzászólás
Szia!
Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz…Nagyon tetszett és szó mi szó, megkönnyeztem. Remek írásodhoz gratulálok! Köszönöm az élményt! szeretettel: hundido
Szia hundido!
Bár, nem akartalak megríkatni, de mi tagadás, jólesett!
Én köszönöm, hogy olvastad és megörvendeztettél kedves soraiddal.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Ilyenek a kutyák, hűségesek és vannak emberek akik jók…és vannak olyanok is, mint az a lány…
Remek írásod átéreztem.
Szeretettel gratulálok
Ica
Drága Ica!
Bizony, ahány ember, annyiféle. Szerencsére, vannak még jó emberek (is).
Köszönöm szépen a véleményedet és hogy időt szántál rám.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Az élet mulandósága feletti röpke elmélkedések tetszettek. Az érzéketlen idő csak telik.
Élnek a bolygónkon medúzafajok, amelyek ismerik az örök élet titkát, de nem árulják el. Már évmilliók óta itt élnek a vizeinkben, s még évmilliókig itt élnek majd, míg világ a világ. A kutatók már régóta próbálják kikutatni ennek a megújulásnak a csodáját, de ha rájönnének sem osztanák meg, csak egy szűk elittel. Szóval, a többségnek marad a hit, remény, szeretet.
Laca
Kedves Laca!
Hát igen, az idő csak múlik. Semmit sem érzékel a mi jajainkból-bajainkból, örömeinkből, bánatainkból…
Szerencsére, medúzával még találkoztam olyan közelről, hogy bármit elárulhatott volna az örök élet titkáról, így hát, valóban marad a hit, remény, szeretet és a bizonytalanság, ami napjainkban egyre inkább elhatalmasodik felettünk.
Köszönöm kedves véleményed, örülök, hogy volt benne neked tetsző elmélkedés is.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Bevált a sejtésem… Malvin valóban találkozott Papával.
Sajnos ritkák az ilyen segítőkész szomszédok. Jó volt legalább az elbeszélésedben olvasni róluk.
Megható, szívhez szóló történet.
Judit
Kedves Judit!
Én még hiszem, hogy vannak segítőkész, jó emberek, fiatalok is… vagy ennyire naiv lennék?
Örültem, hogy szívhez szólónak tituláltad a történetet. Köszönöm.
Ida
Kedves Ida!
Én nem csodálkozom azon, hogy az állatok talán hamarabb is megérzik azt, amit itt leírtál.
Ezen felül okosak, nem buták, faluhelyen is amikor a gulyát hazaindítják, nem kell őket vezetni,
mert amikor az udvarukhoz érkeznek, azonnal odafordulnak és hazamennek.
A most írt novelládba a kutya hamarabb tudta, és megérezte a bajt, ami a gazdijával történt.
Kedves történetet olvasunk, amit én mindig igyekszem elolvasni.
Várom a következő részt.
Szeretettel olvastam:
Kata
Drága Kata!
Nem lesz következő, ez volt a befejező rész. Bizonyára elfelejtettem oda írni, hogy "Vége", elnézésed kérem érte, de szemlátomást lemaradt.
Igen, az állatok sok mindent megéreznek, amire mi nem vagyunk képesek. Köszönöm, hogy jöttél, és örülök, hogy elnyerte tetszésed.
Szeretettel,
Ida
Szia Ida!
Sejtésem beigazolódott, szomorú vége lett a novelládnak, de rengeteg tanulsággal és szívmelengető érzésekkel. A szomszédok hozzáállása nagyon emberi – az egy kivételt leszámítva. Sajnos az utóbbi hozzátartozik a mindennapi élethez.
Itt is találtam két szót, amit javítanék: "hazarohant, visszajövök".
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a magas színvonalon megírt, szép novelládat. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Hát igen, szomorú vége lett, az életnek mindig szomorú vége szokott lenni.
Örülök, hogy tanulságosnak és szívmelengetőnek találtad.
Itt is javítani fogok. 🙂
Én köszönöm, hogy olvastad, és elismerő soraidért is hálás vagyok.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Rég jártam erre, de figyelek. 🙂 Nagyon szépen megírt történetedhez szívből gratulálok.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Tényleg régen jártál erre, de örülök, hogy figyelsz. 🙂
Köszönöm szépen kedves soraidat, és azt, hogy jöttél. Örülök!
Szeretettel,
Ida