Vízesés 37.

Nem volt nehéz felvenniük a ritmust, valahogy ráéreztek mindketten. A lány keze jéghideg volt, talán az izgalom, tette vele. Ennyire közel nem érezte magát, még a férfihez. Titokban vágyott rá, de a próbálkozások, flörtölések mindig kudarcot vallottak. Aztán egy idő után tudomásul vette, hogy ami nem megy, azt erőltetni felesleges. Válogathatna, de érdekes módon, ritka az, a férfi, aki bejön számára. Ki tudja, ez már így is marad?

Attila, érezte a lány illatát, egészen az orrába fészkelte magát. A keze hidegségét is átérezte, legszívesebben finoman megmasszírozta volna, ha, ez a kéz Ágnesé lenne, megtenné biztosan. Fura érzés, fura helyzet. Mariann sosem volt közömbös számára, el tudott volna vele képzelni egy egy éjszakás alkalmat, de semmi többet. Emlékszik, a munka elején, amikor megpillantotta a büfében, kimondottan vágyott arra, hogy a sors melléparancsolhatná a laborban. Megtörtént, és némelykor csábulni is majdnem hajlandó volt. Tudta, nem lenne nehéz bevenni a várat. Mégis megálljt volt képes parancsolni magának.

-Jól tudsz táncolsz! – nézett fel a férfira.
– Tudni, nem tudok, csak szeretem tenni. – mosolyodott el.
Anyám, mindenáron akarta, hogy tánciskolába járjak, de nekem elég volt az iskolai táncszakkör. Addig – addig jártam oda, míg valójában megszerettem. Igaz, hogy az alapoknál tovább, nem nagyon jutottunk, de ilyen alkalmakkor hasznát veszem. Egy dagadt leány volt a párom. Ráadásul olyan szeplős volt, mint a pulykatojás. Egymás lábát tapostuk az elején. Viszont olyan jópofa volt, hogy mindent feledtetett velem.

-Azt mondják a molett nők, igazán vígkedélyüek. Megfigyelted? A Saci is. Olyan jóízűeket tud kacagni, hogy a másiknak is kedve támad azonnal. – felelte Mariann.
-Tényleg jó munkatárs volt, és a humorával, sok mindent el tudott lapítani, amikor éppen a hangulat izzott.
Hízhatna most is, gondolta Mariann, de ezzel a gondolattal a számnak is vége lett.

Köszönöm a táncot!- biccentett fejével Attila, és visszavezette az asztalhoz párját.
Szívesen, Uram, egy hölgyválasz még az este folyamán várat magára . – adta tudtára, nyomatékosan.
-Azt hittem, már ez az volt. Maradjunk annyiban, hogy ha úgy hozza a lehetőség, én foglak elvinni legközelebb. – érintette meg a karját, majd arébb lépve bekapcsolódott a társalgásba.

Saci, a büfénél társalgott, Ilonkával, aki már csokorba is szedte a tapasztalásait. Olyan sokszínű csokrot készített, hogy ámulatba ejtette hallgatóját.
Nem is tudom, te milyen csodabogár vagy?- ugratta Saci.
Annyi mindent felplankolsz itt, pedig ez egy ártalmatlan este.
-Mert neked nincs időd körbefigyelni.
– Ha neked van, akkor nem sok pénzt kell számolgatnod az est folyamán. – bökdöste finoman a szavaival.
– Figyelj csak oda hátra, látod…? – és folytatta volna tovább, de Saci belé folytotta a szót
– Nem, nem akarok figyelni semerre sem. Elég lesz, ha hallom majd a jövő héten, hogy ki mit nem csinált, ugyanis nem is csinál itt senki, semmi olyant, ami említésre méltó lenne pletyka szinten sem.

Közben Mariann odaért, és kért egy hosszú kávét.
-Lassan tíz óra, te ilyenkor még bírsz kávét inni? – Meredt rá Saci.
-Nekem mindegy mikor iszom, attól még alszom, nem zavarja meg a szervezetemet.
– Ilyenkor kell is a doppingszer igaz, ennyi fess fiatalemberrel bírni kell az éjszakát. – tette fel a provokatív kérdést Ilonka.
A pletykálkodásnak valami kis alap kell.
Áá,-legyintett Mariann. A kávé, nem bódít, inkább éberen tart. Jobban nyitva tudom tartani a szemem, és a fülem. Különben is. Aki itt emeli magasra a puskáját, az könnyen mellélőhet. A munkahelyi szerelem veszélyes.
-De nem egészségtelen. – kacsintott Ilonka, és feltálalta a kávét.

Mariann, elmélázva kavargatta a habos italt. Hallgatta a zenét, és sóvárgott titkon még egy táncért.
Megtelt ismét a placc, kereste a szemeivel Attilát, de sehol nem találta. Pár pillanat múlva Laci állt előtte.
Elvinnélek táncolni, ha nincsen semmi kifogás ellene. Szabad? Már indulhatunk is.- mosolygott vissza.

Ez a tánc, teljesen más volt, mint Attilával. Nyugodtság borította el testét, koncentrálni tudod a zene szépségére, jól érezte magát a bőrében. A partnere kisugárzása is nyugtatta. Egy szót sem szóltak egymáshoz. „Néma keringő” – így nevezte el magában.

Úgy érezte hamar véget ért. Az este is lassan. Fáradtnak érezte magát. Lassan készülődni kezdett. Elköszönt a munkatársaktól, és kifelé vette az irányt.

Kacagásra lett figyelmes. A hang irányába fordította fejét, és megpillantotta Ágit, és Attilát.

Ahogy a buszmegálló felé sétált, végig kísérte az önfeledt nevetés, és visszhangzott a fejében a mondat, amit hallott. Szép, kedves szavak voltak azok. Amit észlelt az árulkodott egy boldog párról.

Nem lett irigy ettől. A járdán, a cipője orrával görgetett, mindig előrébb, és előrébb egy kavicsot.